Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Az ostravai Borsoditól a bőcsi Staropramenig: két illusztráció a sörmultis alternatív valóságok varázslatos világához

1.jpg

Az elmúlt pár évben a nagyüzemi magyar sörgyárak is igyekeztek reagálni a hétköznapi sörkultúra egyre tapinthatóbb fejlődésére. Persze mindegyik a maga módján: a Dreher a kezdetben egészen tűrhető, de hamar unalmassá váló hidegkomlózással; a Soproni pár bizonytalan oldallépés után az Első Nagyüzemi Magyar Ipával; a Pécsi Sörfőzde pedig néhány fura, de alapvetően értékelhetőnek szánt lagersörrel. A kivétel a Borsodi volt, ami már elég régóta egyedülálló szereplője a magyar söriparnak annyiban, hogy kizárólag gyenge, kukoricás söröket, közepes licencsöröket, illetve esetleg még gyenge, kukoricás licencsöröket főz. Mindezt pedig úgy kívánja kompenzálni, hogy kiterjedt importtevékenységet folytat, a félbarna lagertől a meggyes lambicon át a flamand búzasörig terjedő spektrumon.

Amikor mégis újításra szánta magát a Borsodi, az is látványosan figyelmen kívül hagyta a korábban már futólag említett trendeket, amik jellemzően hitelesebb, karakteresebb, élményszerűbb söröket diktálnának – legalábbis amikor idén márciusban megjelent a Borsodi Jeges és a Borsodi Tüzes, azt nehéz másképp értelmezni, mint hogy a gyár fennmaradt azon a jó öreg marketingvonaton, amin a termékfejlesztés teljesen irreleváns, és amin kizárólag az üzenet és annak közvetítése számít. Hiszen, ugyebár, egy világos és egy halványfélbarna – märzenszínű – sörről van szó, amik a „jéghidegen szűrt”, illetve a „lassú tűzön főzött” eposzi jelzőket kapták. Ha Önnek nehézséget okozna értelmezni ezeket a szókapcsolatokat, nincs egyedül: legjobb tudomásom szerint sörfőzési szempontból mindkettő értelmezhetetlen; talán a vodkával és a marharaguval kevertek össze a recepteket a termékfejlesztés során.

Na de ez most már az unalmas, szürke múlt, hiszen idén novemberben padlóig nyomta az innovációpedált a Borsodi, és két olyan fejlesztéssel is kijött, amik messzire sugározzák az újítás és a formabontás üzeneteit. Az egyszeri sörbloggernek mégsem felhőtlen az öröme – tekintsük át, miért nem.

1. Borsodi Nitro

3.jpg

Először is: megjelent a Borsodi Nitro. Erről a sörről itt, a Sörbúváron is volt már szó, de a biztonság kedvéért foglaljuk össze, miért érdekes: egyfelől a recept csak vizet, malátát, komlót és élesztőt tartalmaz, bármiféle kukorica nélkül. Másfelől csak csapon és csak néhány kiválasztott helyen elérhető; harmadrészt pedig nem szén-dioxiddal, hanem nitrogénnel dúsítva készül. (Mellékszál: az talán köztudott tény, hogy az alkoholos erjedés során a cukor alkoholra és szén-dioxidra bomlik le; de az már talán kevésbé, hogy egy átlagos sör nem ettől a szén-dioxidtól lesz bubis, hanem attól a sokkal nagyobb mennyiségű utólagosan hozzáadottól, aminek a jelenléte már nem kémiai törvényszerűség, hanem a sörfőző szuverén döntése.) Épp ezért furcsa döntés, hogy a Nitro alapreceptje egy egyszerű világos lagersörről szól, tehát egy olyan típusról, amiben kifejezetten nagy hangsúlyt szokott kapni az utólagosan adagolt szénsav, és amit nehéz is elképzelni nélküle – szemben például a brit cask ale-ekkel, amikben jellemzően csak a természetes, erjedési szénsav van jelen, ha egyáltalán. A két gáz különbsége pedig jelentős: az oldott nitrogén nem szúr (hiszen nem sav), inkább lágy, selymes kortyérzetet kölcsönöz, egyúttal szép, sűrű, masszív habot képes fejleszteni.

Arra is pillanatokon belül rátérek, hogy mindez milyen kóstolási élményt kínál, de előbb érdemes elidőzni még egy másik furcsaságon: a gyártás helyén. A nitrogéndúsításos sörgyártáshoz ugyanis – a jelek szerint – egyedi technológia szükséges, ami a Borsodi Sörgyár üzemében, Bőcsön, nem áll rendelkezésre. A Borsodi Nitrót így nem is ott, hanem a tulajdonos Molson Coors nevű sörmulti egy másik gyárában, a cseh Staropramen-csoporthoz tartozó ostravai sörgyárban főzik, ahol a Velvet nevű félbarna sörhöz már húsz éve használnak nitrogént. A Borsodi új tétele tehát mégsem magyar sör, a világ rendje mégsem bomlott még fel, Bőcsön továbbra sem készül sajátmárkás sör kukorica nélkül. (Újabb mellékszál: úgy tűnik, a hazainak álcázott importsör az új trend, hiszen a Dreher már február óta ugyanebben a modellben utazik a román főzésű Arany Ászok Frissenszűrttel.)

4.jpg

A Nitro november 22-én debütált, amiről pont lemaradtam és csak egy bő héttel később jutottam el odáig, hogy az egyik Kiválasztott Partnerkocsmában meg is kóstoljam a Nitrót. Az erzsébetvárosi UdvarRom, egy félig romkocsma, félig sportbár komplexum lett a nyertes helyszín, ami annyiban tökéletes választásnak bizonyult, hogy hiába nagy hely, hétköznap délután fél hatkor egyedüli vendégként, tökéletes magányban koncentrálhattam a kóstolásra. Ami persze nem kínált váratlan fordulatokat: a Borsodi Nitro egy malátás hangsúlyú szalmasárga lagersör, rendben lévő nemeskomlós kortyzárással, ami majdhogynem pilseni hangulatot kölcsönöz neki, csak hát az alapkarakter túl édes ahhoz, hogy a pilseniesség el tudjon uralkodni a kortyon. Főleg hogy az eredendő malátaédességet még a határozottan jelen lévő diacetiles konzervkukorica-íz is fokozza egy kicsit. A különféle délkelet-európai nagy sörgyárak zászlóshajósörei szoktak ilyen édeskés, fura prémiumsör-hangulatot képviselni, a Nitro ízben igazából csak annyiban különbözik a Jelen-féle söröktől, hogy csehesebb benne a komló. Ami egy Csehországban gyártott sörtől persze nem meglepetés, de már ennyi is elég ahhoz, hogy – a vizsgált helyszínen – 490 forintért egy hajszálnyival karakteresebb, jobb választásnak tűnjön, mint az ugyanitt 540-ért mért, de a Borsodiban gyártott licenc-Staropramen. Persze elképesztően hidegen csapolják, ahogy azt a sörrajongók véleménybuborékán túl általában szokás, de legalább a kortyérzet jó, a nitrogén működik, a magamfajta szénsavgyűlölők számára igazán könnyen befogadható élményt jelentenek a habzó, de nem szúrós kortyok (bár azt nem mertem megvárni, tizenöt fokosan milyen lenne a kóstolás). Egyértelműen felfelé húzza a borsodis mezőnyt, de csak a Dreher Hidegkomlós-féle minimálinnováció színvonaláig.

2. Különleges Staropramen Pohárkülönlegesség

5.jpg

És ha már szőrmentén szóba került a Borsodi Sörgyár egy másik központi brandje, a Staropramen, egy kicsit el is időzhetünk nála. A Staropramen ugyebár egy patinás prágai sörgyár (sőt, a Braník 2007-es bezárása óta az egyetlen nagyüzemi sörgyár Prágában), sörei pedig régóta oszlopos tagjai a magyarországi sörkínálatnak, a kilencvenes évek óta pont a Borsodi Sörgyár importtevékenysége révén. A márkakínálat jelenleg tízes, tizenegyes és tizenkettes világos; valamint barna, félbarna, diabetikus és alkoholmentes sörökből, illetve egy furcsa, 2011-ben bevezetett ízesített félbúzasörből, az Unfilteredből áll. Itthon hagyományosan a tizenkettes világos, a barna, illetve az alkoholmentes volt csak kapható, a listát 2015-ben egészítette ki a félbarna Granát és az Unfiltered. Ezt a bővítést azonban egy sajnálatos esemény is megelőzte: a sokáig úgy-ahogy megbízható ivósörként elérhető világos Staroprament illetően a Borsodi átállt az importról a licencfőzésre, amit a korabeli Sörbúvár-vakkóstolás, khm, nem igazolt. 2016-ban ugyanez a váltás a barna Staropramennel is megtörtént, hasonló eredménnyel.

Na de ez csak a bevezetés volt, ideje áttérni a kapcsolódó újdonságra. Ez, első lépésben, egy kommunikációs ügynökségi megkeresés volt, amiben arról kérdeztek, mit szólnék egy – nem specifikált tartalmú – ajándékcsomaghoz. Mivel az ilyen megkeresések általában valamilyen új sör bevezetéséhez szoktak kapcsolódni, természetesen örültem; mely érzelem utóbb, a csomag kibontásakor inkább csodálkozással vegyes értetlenségbe váltott, az ugyanis egy négyes Staropramen-szettből, valamint egy pohárból állt. És, mint a kísérőlevélből kiderült, a pohár jelentette a csomag lényegét.

7.jpg

Ha újdonságról és söröspohárról van szó, elég szabadon asszociálhatunk, hiszen a cikk elején már említett sörautentikussági, -karakterességi trendek szerves részét képezi olyan poharak kifejlesztése, amelyek egy adott sörstílus, sőt egy adott sör kóstolási élményét hivatottak maximalizálni – habfejlődés-segítő mikrogravírozással, ízintenzitás-fokozó peremkiképzéssel és hasonló tudományos dolgokkal. A kézhez kapott új pohár esetében ilyesmi természetesen fel sem merült: a Staropramen, pontosabban az azt birtokló Molson Coors egy Exkluzív, Korlátozott Példányszámú Nonkomformista Poharat készíttetett, inkább dizájntárgyként, mintsem funkcionális eszközként. Majd, hogy teljessé tegye a gondolati káoszt, mellékelt hozzá egy leírást, miszerint a poharat a Staropramen imádott városa, Prága ihlette. E leírás pedig olyan hibátlan terméke a vörös fokozatra kapcsolt bullshitgenerátornak, amit ritkán látni, így inkább szöveghűen idézzük:

A Staropramen poharat a sör igazán modern és dinamikus városának, Prágának építészete, zegzugos elrendezése ihlette. A söröspohár formatervébe becsempésztünk egy leheletnyit a sör szelleméből, amely Prágát oly különlegessé teszi. Hagyomány és modernitás – ez az ellentétpár jellemzi Prága két arcát. Az új pohárral ezt a kettősséget kívántuk formába önteni. Így alkothattunk meg egy részleteiben és dimenziójában is játékos és dinamikus műremeket, mely magában hordozza Prága különlegességét.

Ízlésről nyilván elég kevés értelme van vitatkozni, vizuális téren pedig még annyi sem, mint mondjuk a sörkóstolást illetően – az mindenesetre leszögezhető, hogy csak egészen vad asszociációs képességekkel lehet a szóban forgó pohárban felfedezni a sör szellemét és Prága két arcát, bármik is legyenek azok. Elsőre, mindezeknek megfelelően, abszolút szkeptikus voltam a pohár értelmét illetően, hiszen klasszikus sörkóstolópohárnak nyilván teljesen alkalmatlan, formája nagyjából ellentéte a jó öreg tulipánpohárnak. Másodjára azért eszembe jutott, hogy egy nem túl különleges lagersörhöz (pontosabban nagyrészt lagersörökből álló brandhez) készült, aminek – ez esetben – szerencsés vonása, hogy szinte mindegy, miből isszuk, nem igazán aromaintenzív műfaj. Így inkább kipróbáltam élesben, bár nem Staropramennel, hanem egy Szent András Ogréval, és be kellett látnom, hogy jó játék: elsősorban mert jól néz ki, másodsorban mert jó fogás esik rajta, harmadsorban pedig mert van benne anyag. (Az állítólag 0,33-as, bár szinültig töltve majdnem félliteres pohár tömege 438 gramm – a Spiegelau IPA-pohara, összevetésképp, 170.)

6.jpg

Persze továbbra sincs semmi értelme, és pont ugyanekkora erővel lehetne bármely sör – illetve bármely folyadék – kísérőtárgya; egy olyan mezőben, amiben mintha épp az lenne a trend, hogy kifejezetten sörfajta-, sőt receptspecifikus poharakkal, csapolással stb. maximalizáljuk a kóstolási élményt. Ráadásul marketingeseményként sem tűnik túl hatékony eszköznek, a vonatkozó saját weboldalon (illetve egy kirívóan powerpointos hangulatú reklámklipen) kívül semmiféle nyoma nincs a magyar interneten, de ez mindegy is.

3. Következtetés

A cikk ugyebár onnan indult, hogy a Borsodi Sörgyár láthatóan többé-kevésbé teljesen rezisztens a kortárs sörgyártási trendekkel szemben, továbbá hogy ennek dacára két innovációs próbálkozásuk is az elmúlt hónapra esett, és hogy mégsem vagyok teljesen meggyőzve ezeknek a próbálkozásoknak az értelmességéről.

Azt is írtam, hogy e trendek elsősorban hitelesebb, karakteresebb, élményszerűbb sörök gyártását kellene, hogy ösztönözzék, így összefoglalásképp is ezeknek a szempontoknak az érvényesülését lehet érdemes átnézni. Bár igazából felesleges, mert elsőre is látszik, hogy sem a Borsodi Nitro, sem a Staropramen-pohár nem áll különösebb szoros kapcsolatban velük – oké, a pohár vizuálisan tényleg élményszerű, de annak semmi köze a sörgyártáshoz, egy tejüzem vagy egy virágkereskedés ugyanúgy előállhatott volna vele. A kérdés tehát egy kicsit mégiscsak más, mondjuk az: minek ez a nagy belefeszülés? Miért tűnik vajon jó ötletnek egy olyan sörrel követni le a versenytársak innovációját, ami ugyan tűrhető, de mivel itthon nem lehet legyártani, alapvető hitelességi kihívásokkal küszködik, ráadásul a korlátozott terjesztési csatornák miatt még az elérése is minimális? Hogyan tudja egy – szintén szűk körben terjesztett, Ezernyolcszázhatvankilenc Számozott Példány! – dizájnpohár javítani egy olyan márka megítélését, ami a licencfőzése miatt egyfelől szintén hitelességdeficites, másfelől eleve versenyhátrányba kerül a továbbra is importált többi cseh sör (mínusz világos Kozel) mellett?

Megannyi kérdés, amikre nekem persze egyáltalán nincs válaszom, de van egy olyan sejtésem, hogy igazából a Borsodinak sincs. Legalábbis akárhogy próbálkozom a legutóbbi innovációik felidézésével, csak olyan ballisztikus röppályájú kudarcok jutnak eszembe, mint amilyen a Borsodi Búza vagy a Borsodi Super Dry volt, és amiknek egyértelmű közös jegye, hogy a végletekig ki volt bennük maxolva a marketingerőbe vetett hit, persze szigorúan a gasztronómiai értelmezhetőség kárára.

De sebaj, mostantól legalább lehet Ostravában főzött sört inni Budapesten is.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr4813466597

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Minden korty ajándék 2017.12.18. 22:59:56

Mit üzen a web? Heti alkoholos hírek, költemények: Italt venni karácsonyra gyakorta megúszás. De jó italt venni, értőknek? A jó szándék jele. A Heti sajtó a témára egyre nagyobb erőkkel fókuszál, ergo most ajándék ötletekért is érdemes lehet a cikk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2017.12.14. 00:47:31

Jogos kérdések. Viszont aki fogyasztja a termékeiket, azt nem érinti. A többi meg egyértelművé válik a cég számára, amint a számok (azaz a pénz) nem jönnek. És csak ezek után jön majd egy újabb próbálkozás az elfogadható válaszra.

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) láger (22) lager (11) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása