Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Kraft-feszt - a Főzdefeszt helyébe lép?

A tavaly a sörös köztudatba berobbant Kraft-főzdék egy új, haladó szemléletet hoztak a hazai KKK (kisüzemi-kézműves-kraft)-sörfőzés életébe, és kialakult majd fejlődni kezdett egy olyan önszerveződő csapat, akik a sokat emlegetett és a fogyasztók által egyre inkább értett és elvárt minőséget tartják szem előtt.

kraftfeszt2017.jpg

Már tavaly, boros analógiákra hivatkozva, boncolgattam a kérdéskört, és egyértelműen az a tapasztalat, hogy szükséges a hazai KKK-főzdék között egy olyan csapat, akik a nem lekicsinylendő hagyományos vonalú sörök mellett meghatározzák a főzdei trendeket mind a főzdék, mind a sörözők, de legfőkébben a fogékony fogyasztók számára. A Maglódi úti Főzdepark és a holdudvarához tartozó sörfőzdék-gerilla főzdék nem pihentek, hanem az elmúlt egy évben igyekeztek materiálisan is megalapozni azt a filozófiát, amelyet tavaly megfogalmaztak kiáltványukban.

Időközben bejegyzésre került a Kraft-védjegy, ami remélhetően garancia lesz az állandó és ellenőrizhető minőségre, és a Kraft elkezdte magához gyűjteni azokat a főzdéket, akiket az alapítók érdemesnek és hasonlóan haladó szelleműnek tartanak, hogy beléphessenek a Kraft-főzdék (Monyo, Rothbeer, Mad Scientist, Uradalmi Sörfőzde, Hop Top, Balkezes, Hedon, Horizont) körébe. A holnap induló Kraft-fesztiválon már ezek az új Kraft-tagjelölt főzdék is bemutatkoznak néhány sörrel:

img_0847.JPG

- az egyetlen nem-gerilla a megújult Reketye Brewing Co, akiket a Jónásból sokan már ismernek, és akik az első dobozos KKK-sört prezentálták a nyáron és rengeteg innovatív rendezvény (Mikkeller, De Molen-csapfoglalás stb.) is a nevükhöz fűződik

- Fehér Nyúl (premier előtti sörüket már én is kóstoltam) - (ők sem gerillák már - lásd Soroksári úti főzde)

- a Dimbo Lab

- a TuffBuzz, akiknek több remek sörük (Joana Gone Mad, Gimmi Hop Joana) közül talán a Sugardaddy nevű RIS ütött a legnagyobbat

- a Reczer Gábor (aki egyébként a Hop Topnál is munkálkodik) nevéhez fűződő Reczer Ser is ott lesz, tőlük is kóstoltunk már jó pár remek sört

papapohara_cimke_1.png

- a Hara Punk - Marci és Balázs már a kezdetektől itt mozog a sörös berkekben, legutóbb a Son of a Bitch DIPA-juk ütött nagyot

- a Gólem is már bizonyította, hogy nagyszerű söröket tud főzni, a Sötét Bunkó Black IPA az egyik kedvencem tőlük

golemmr60hops1.JPG

- és végül, de nem utolsósorban Armando Otchoa, aza Kővári "Csakajósör" Gergő, aki a Grabanccal már 2011-ben letette az asztalra azt a sört, ami kábé olyan eleme a sörforradalomnak, mint az Auróra cirkáló ágyúlövése 1917 októberében. De ott a Kollabrett, a brettes hordóérlelt lambic, amit nyáron készített külföldön.

És hogy miért tettem föl a címben a költői kérdést, hogy a Főzdefeszt helyébe lép-e a Kraft? Semmiképpen sem azért, mert a Kraft-főzdék ki akarják szorítani a többi KKK-főzdét a piacról, vagy akár a Főzdefeszt látogatótömegeit szeretnék kizárólagosan átcsábítani. Hiszen több Kraft-főzde pont a Főzdefeszt egyik szellemi atyjával, Bart Danival közös szervezésben jelenik meg már sokadik alkalommal Berlinben. És a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének is több Kraft-főzde tagja. Egész egyszerűen arról van szó, hogy 2 évvel ezelőtt a Főzdefeszt megszűnt 'A' sörfesztivál lenni. Egyrészt megjelentek olyan helyi fesztiválok, ahol már ugyanúgy bemutatkozhattak a KKK-főzdék, így a Főzdefeszt egy lett a sok közül, bár még mindig rengeteg embert megmozgat, és a legtöbb sörfőzde presztizs jelleggel megjelenik az aktuális Főzdefeszten. Másrészt - ezt már többször is boncolgattam -  a Főzdefeszt 2015 őszére valahogy elvesztette azt az előre mutató tartalmat, és az elmúlt évben már nem tudott igazán egyedit, megújulót mutatni. A Kraft-feszt már nem csak a nagyüzemi sörökkel szemben keresi a helyét, hanem a KKK-főzdék közötti friss, trendi üzenetként is aposztrofálja a Kraft-törekvéseket, és a megfogalmazáson túljutva egyre jobban kezdi elterjeszteni azokat a sörös nézeteket, amik elengedhetetlenek ahhoz, hogy valódi minőségbeli előrelépés legyen a hazai sörfőzésben. Ennek a gondolatnak a közös megünneplése lett mára a III. Kraft Sörfesztivál.

img_9047.JPG

Tehát III. Kraft Sörfesztivál szeptember 7-10. a Maglódi út 47. szám alatt a Főzdeparkban. A tömegközlekedés mellett ingyenes buszokkal is kedveskednek a szervezők Blaha-Főzdepark és Főzdepark-Blaha útvonalon. Lesz - ahogy tavaly is - főzdelátogatás, vezetéssel és a Kraft-gondolathoz közel álló ételek és finom kávé is lesz a rendezvényen. Aki meg a sör mellett egy kicsit sportolna, azok a Mikkeller Running Club Budapest szervezésében szombaton a Planetáriumtól ki is futhatnak (kocoghatnak) a Főzdeparkba. Ott meg egy pohár finom ingyen Kraft-sört is kapnak a futók. Én döntöttem. Futok és utána sörözöm is a Kraft Sörfesztiválon. Az Erő azaz a Kraft legyen Veletek!

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr6412808288

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lüktet, hasogat, betompul 2017.09.12. 16:07:08

Mit üzen a web? Heti alkoholos hírek, költemények: Nagy mennyiségű alkoholos ital fogyasztásának másnap jelentkező utóhatása a macskajaj. Jaj! Hiába hétfő, nem csak jajveszékelés van a Heti sajtóban. Hétszentség'17/36 2017. 09. 04. Az eső sem...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

apuska · http://kocsma.blog.hu 2017.09.07. 13:29:19

A Kraft névhasználatra pályáznak eszerint 8-an. Vajon ez meghívásos vagy kötelezően jelentkezős? Pár jelöltem lenne még nekem is, persze simán lehet, hogy az efféle klikkesedés nem mindenkinek csábító. Valaki csak járja a maga útját.

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (22) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása