Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Grimbergen - "Díszlet-apátság" valódi sörrel

Az elmúlt héten a Carlsberg meghívására én is részt vehettem a 888 éves grimbergeni apátságba szervezett túrán, ahol kis kultúrprogram mellett elképesztő jóltartásban volt részem a 9 fős magyar delegációval. Magam is meglepődtem, hogy gyárilag beválogattak egy olyan csapatba, amire a Fenékignek úgy kellett pályáznia (és gályáznia az út alatt, mindenféle on-line bejelentkezésekkel), és utazási és szakács sztárbloggerekkel és indexorigós újságírókkal róttam Brüsszel utcáit és természetesen élveztem a túrát.

168.JPG

Néhány szó a márkáról. A Grimbergen a francia Kronenbourg csoport brandje, ami a Carlsberg népes vállalatcsoportjainak egyik tagja.És egy multinak persze kell hogy legyen a portfóliójában egy valamirevaló belga apátsági sör is. Itthon egyelőre a Molson-Coors tulajdonú Leffe a legismertebb, de a Heineken sem akart lemaradni,  2014-ben "feltámasztotta" az Affligem apátság addig nem létezett sörfőzdéjét, és a Carlsbergnek jó régóta ott van a tarsolyában a Grimbergen, amit most már a Belgaco mellett az anyacég is importál, és igyekszik bedobni a sörös köztudatba.

Természetesen Brüsszelben sok más sörös kulthelyet és főzdét is meglátogattunk, de ez a poszt a Grimbergenre koncentrál, a Cantillon, a Moeder Lambic vagy a Delirium majd következik, mert ott is volt bőven élmény. Az első nap magyar kísérőnk elvitt a brüsszeli Grimbergen Cafe-ba, ahol egy igazi belgás vacsorát toltunk, természetesen Grimbergen-sörökkel. Valaki csigával indított, de a legtöbben sörrel kezdtünk és csak a főételnél kapcsolódtunk be a menübe. Az ír Rib-Eye nagyon népszerű volt a csapat tagjainál, de a Fenékiges bloggerkolléga, Tomival mi belga sörös gulyást és belga nyuszit rendeltünk. Szerencsére ahogy a közértben is jobbak a belgák sörben, úgy a Grimbergenből sem csak a hazai hármas, a Blanche (belga wit), a Blonde és az Ambree-Dubbel kapható, hanem választhatunk a szintén széles körben exportált Rouge-ból (ami egy piros gyümölcsös búza-alapra készült ale), az Elixirből (7%-os belga ale) Goud Dorée-ból (8% apátsági tripel) vagy a még nehezebb (9%) Tripelből, és a csúcssörből a legmagasabban jegyzett Optimo Bruno-ból, ami ha nem is ér föl a Westvleteren-ig, de egy igen gazdag ízvilágú remek Quadrupel, amihez bátran javaslom a Créme Brulée-t.

Másnap Grimbergenben, egy csendes kis elővároskában (kb 15 km a brüsszeli belvárostól) még nagyobb parti várt a dán Carlsberg dolgozókkal és portugál és lengyel disztribútorokkal megspékelt népes csapatra. A welcome-drink - persze hogy Grimbergen - és sok finom szenda után egy kedves "dévidettenborós" helyi bácsika körbevezetett a grimbergeni templomban, majd az egyik apátúr a kolostorban. Azért szép lassacskán kiderült, hogy a derék apátok csupán a nevüket adják a sörfőzdéhez, azt gondos kezek jó pár kilométerre a Maes Sörfőzdében készítik. A fehér csuhás atyák meg élvezik, hogy a Carlsberg jóságos nagybácsiként eteti-itatja őket, míg ők éldegélnek, olvasgatnak, megtartják a környező falvakban a miséket, és persze ha kell, reprezentálnak a sörös rendezvényeken. Amúgy igazi jó kedélyű, sör- és életszerető emberek, rendkívül jó társaság voltak, volt humoruk, és az apátság priorja külön örült a Monyo Schatzinak és a Horizont Flamand Porternek, amit ajiba vittem neki...

A templomból visszatérve jöttek a sörösebb események. Kis tálkákba helyezett fűszerek, zöldségek, gyümölcsöket találtak a csapatok, és ezeket kellett illat alapján összehozni a 4 export Grimbergennel, majd Yannick, egy belga sörsommelier tartott profi sörkóstolót a csapatoknak, ahol tudományosan is megízlelhettük a 4 export sört. Tanulságos volt, hogy egy belga hogy tart sörkóstolót. Persze itt is kiderült, hogy a grimbergeni élesztő a Leffe élesztőtörzséhez nagyon hasonló, és szó nem esett róla, de értettük a jelzést, hogy nem a trappista sörök, hanem a Leffe-termékek (nálunk a Blonde és a Brune) a fő konkurencia a Grimbergen számára, amivel, ha összevetjük az említett export Grimbergen-sörök Ratebeer-es értékelését (Blanche, Ambrée-Double, Blonde, Rouge), akkor nagyon nem fogunk meglepődni, hová pozicionálja magát a Grimbergen. Vagyis egy jó kis belga apátsági kaprudrog, ami hozzánk is eljut. Semmi kivetnivaló nincs rajta, hozza a jellegzetes blonde-os, dubbel-es illetve belga wit-es jegyeket, de senkinek nem fogja leszakítani a fejét, mint mondjuk egy St. Bernardinus Abt., vagy egy Rochefort.

Aztán persze jött a kulináris tűzijáték, rák és hal (Blanche), T-Bone báránysteak, oldalas és sok más csemege, belgás stílű pie, csokival bolondított pohárkrém és sör vakulásig. Zárásként meg elképesztő fényshow a templom falára vetítve. Szenzációs vendéglátás, remek ételek-italok, kellemes társaság, tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni a jóltartásról, amiben részünk volt.

Egy kis üröm, a tényleg felhőtlen örömben, ahogy az autós újságírók is keseregnek, hogy bemutatókra az agyonextrázott, spéci kiviteleket kapják, úgy a hazai vásárlóknak inkább a fapad közeli darabok lesznek elérhetőek egy adott márkából. Ugyanígy nem várható, hogy az Optimo Bruno és a Tripel hamarosan a hazai hiperek polcairól köszön vissza. Azért azt továbbra is leszögezhetjük, hogy a Grimbergen csak belga viszonylatban alapszint, az itthoni átlaghoz képest igenis egy kellemes, karakteres belga sör, és javaslom is, hogy kíváncsi sörösök otthon összeeresszék egy kis párbajra a Leffe Blonde-ot a Grimbergennel, hogy egy "házi versenyen" is eldönthessék, melyik a finomabb darab.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr9211703379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (22) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) usa (3) USA (4) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása