Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Megnyitott a Beermarket - sörwebáruház profiktól

Tibold Ákos (Sörspecialista-Sörmanufaktúra) idén január 29-én betette a kaput a Ganz utcában, de egyáltalán nem szakadt el a söröktől. Két társával közösen a héten Beermarket.hu-néven megnyitottak egy sörös webáruházat, ahol a készletbe a Sörspecialistától megszokott remek német sörök mellett szerte a világból és kis hazánkból is folyamatosan érkeznek a jobbnál-jobb sörök.

12443093_10153811990418673_555650313_n.jpg

Március idusán a Beermarket-es csapattal volt szerencsém bekóstolni - néhány Házi Sörfőző Versenyen is megfordult darab és egyéb otthoni főzetek mellett - a különleges példányokba, amelyek ott lesznek a virtuális polcokon és odakerülhetnek a sörbarátok pakkjába, ha jól választanak. A kóstolt sörök mindegyike remek volt, azért volt közte jó és még jobb és néhány titkos bombázó, de ez csupán az én szubjektív véleményem. Következzék hát a lényeg - a fényképeket Zilahy Sanyi (a CSIPA-sörök atyja) készítette, mert az ő oldalán sokkal jobbak voltak a fényviszonyok. Sorsor indul:

1. Hanscraft - Saison Julie - Christian Hans Müller német sörsommelier sörei egészen könnyedek és mégis nagyvonalúan elegánsak. Ez a - szerelméről elnevezett - 6%-os Saison egészen különleges, mivel a Saison-élesztő mellett a japán Sorachi Ace komlóval készült. Illatában kandiscukor, vadélesztő, szőlő, kapor (a Sorachi egyik jellgzetes jegye), rágógumis édesség. Mindenképpen levegőztessük meg egy kicsit, úgy lágyul a szénsavassága és melegedéssel tompul a komlós zárás is. Különleges, ínyenc darab

2. Edge Powerplant - Saison - barcelonai craft főzde - nagyon jellegzetes kézjegyekkel, egy kicsit emiatt beszűkültebb az ízvilág, de rögtön felismerhető, hogy onnan jöttek a sörök - ez egy emberesebb 7,4%-os Saison, karamelles, diós, likőrös, Calvados-os aromákkal és enyhén hordós Dry Sherry-s ízekkel, frissítő fanyarsággal és likőrös lezárással. Hosszú nyári éjszakák kortyolgatós darabja.

3. Nøgne Ø Saison Reserve - 7%-os lehengerlő illatú Saison - aszalt gyümölcsök, kis citrus, mezei virágok, körömvirág, gyógynövények, animális illatok, Saison-élesztő, cider-es almás jegyek. Ízben vörösboros, tanninos jegyek, hordós, tölgyfás, diós, lágyan csersavas lecsengés, frissítően kellemes buborékok és gyógynövényes keserű lecsengés, kis fahéjas, mentás fűszerességgel. Nagyon szép darab.

4. Edge American Pale Ale - 4,7%-os méz-, hársfa-, ánizs-, citromos tea illatú Ízében könnyű indítás után enyhén cukros, karamelles keserű, majd komlós zárás, de nem nagyon intenzív, csak jelzi az alfasavat. A sörrel nincs baj, de a spanyolok főztje nem az én ízvilágom.

5. Edge Hoptimista - 6,6%-os IPA - karakteres, méz karamell, cukorszirup, kis citrus és sok gyantás illat, krémes test, és határozott, közepesen hosszú gyantás keserű utóíz.

6. Kuehn Mistique IPA - 6,5% - Az utolsó IPA a sorban, a címkéje nagyon találó, hiszen csodás illatözön árad felénk. Felbontás után a bódító virágillatból a jácint emelkedik ki, majd licsi, papaya által vezetett trópusi gyümölcskosár követi. Nagyon jól iható, barack, narancs, maracuja ízekben gazdag és könnyen lecsengő kellemesen üdítő keserű jellemzi.

7. Green Sheep, Solo, Thibault - Golden Age DIPA - Januári, Kjetil (ex Nøgne Ø - most Krétán "Solo"-zik) budapesti kalandjáról szóló beszámolom "gyümölcsét" tartottuk a kezünkben, a Legendában Rolli és Ákos asszisztenciájával, kísérleti komlóval készült DIPA-t. Érdekes módon chilis, Habaneros (narancsos felhangok) illatok jöttek elsődlegesen, majd méz, narancs, keleti fűszerek, narancsbors. Ízben keksz, gyanta, olasz kesernyés aperitif, lágy, apró szénsavbuborékok, narancslikőrös utóíz. Kell!

8. Schwarzbräu Altbier - 5,2% - Düsseldorfból az Uerigéből nemrég hazatérve igencsak friss összehasonlítási alapom volt, milyen egy jó Altbier, így különösen kíváncsi voltam, hogy az osztrák fiúk hogyan gondolkodnak erről a sörfajtáról. Ők az édesebb, sütisebb vonalat szeretik benne, mert ez az Alt olyan, mint egy püspökkenyér és egy kávés szelet, mazsola, dió, kávé, csoki az illatban és az ízekben, malátás édesség és földes komlósság. Egy kicsit túl sütis volt Alt-nak, de sörnek kifejezetten kellemes.

9. Kuehn Festland Doppelbock - Egy 6,8%-os sötét rozsmalátátval és tonkababbal "bolondított" duplabak, amibe a jellegzetesen citrusos új-zélandi Motueka komló került. Volt is benne csavar, de az IPA-juknál már megszerettem ezt a főzdét. Érdekes, hogy a komló a biscuit és a pörkölt malátával nem citrusos, hanem inkább málnás, ribizlis illatokat ad a sörnek. Ehhez jön a rozsos maláta kis édeskéssége. Az íz kakaóporos mézeskalács, melyből nem sajnálták a klasszikus mézeskalácsfűszereket, a fahéjt és szegfűszeget.. Kellemesen fűszeres, telt és komplex sör, esti kortyolgatásra, kandallós merengésre kíváló.

10. Chimay Cent Cinquante Speciale  - azaz 150. Evvel ünnepelte a scourmonti apátság az évfordulót, és mi tagadás, igencsak megadták a módját. Tényleg benne van a sörben az enyhén protokolláris, de mégis szerethető ünnepélyesség, ami kijár egy ilyen évfordulós darabnak. "Szerény" 10% alkohol, kandírozott gyümölcs garmadával, puncs, ananász, kardamom illat. Ízében is a narancs és a puncs a domináns, likőrös, cukros mandula kíséretében, apró elegáns buborékokkal, kis tutti-fruttis rágóval. Nagyon szép sör, (nem csak) belga sörösöknek kötelező darab.

11. Waldbier 2015 - Fichte - 7,2% Ez már az ötödik évjárat ebből a sörcsaládból, ahol a készítők az erdőt is "belefőzik" a sörbe. A tavalyi Vienna Craftbierfesten Ákos társaságában már kóstoltam tőlük 3 évjáratot, köztük ezt is, és ez volt messze a legjobb. A Traunsee fölött elterülő fenyvesekből szerzett lucfenyő (Fichte) gyantájával készül ez a sör, és egészen különleges és engem teljességgel lehengerelt, annyira finom és összetett. A főzet a Trumer sörfőzdében készült, és egy savanyított sörről van szó. Úgyhogy a különlegesség még egy kis nemzetközi trendiséggel is egybevág. A Wunderbaumnál jóval komplexxebb fenyőgyantás illat - egy sör-Retsina - mellett hodóérlelt Cider-ek, Perry-k almás-körtés fanyar komplex illata jellemzi a sört. Ízében is egy száraz, de nagyon gazdagon gyümölcsös, és iszonyú jó arányokkal mért fanyarság és lágy buborékok jellemzik.

12. Nøgne Ø Oud Bruin - 7% - Azt hittem a Waldbier által magasra tett lécet nem lehet az este már megugrani, de a norvég főzdének sikerült. Balzsamecetes, csersavas illat, gesztenyebarna szín, konyakos, Calvadosos enyhén hordós illat jellemzi. Első kortyra még könnyűnek tűnik, aztán egy keményebb toszkán vörösbor fanyarságával és tanninosságával folytatja, míg végül gesztenye-dió-mandulalikőr, Amaretto a zárás. Ez azért nem egy kezfő darab, igencsak rá kell érezni (és kattanni), de a savanyított sörök kedvelőinek szintén kihagyhatatlan élmény.

13. Schneider's TAP X - Cuvée Barrique - Ha nem az előtte lévő darab a Nøgne, akkor biztos itt írnám az ódákat, de azért a bajorok se mentek a szomszédba remek illatokért és ízekért, amikor megfőzték és hordókba tették ezt a sört. Balzsamecetes, muskotályos, borospincés, ászokhordós aromák, gyümölcsös ízek. Málna ribizli, must, savanykás, friss málnás balzsamecetesség, rosés, silleres kadarka-hangulatú.

14. BeerHere - Pumpernickel Porter - 7,5% - Na, itt a végére megint beindult a tűzijáték. A dánok a Nøgne-nél főzték le ezt az erős portert. Ez már nem olyan megosztó stílus, mint az Oud Bruin, mindenki imádni fogja. A Pumpernickel a német teljes kiőrlésű szögletes rozskenyér, de itt inkább egy felrobbant belga csokiüzem illata költözött belé, csokiözön, enyhe pörköltség, kis kávé, fűszerek minden. Krémes bézs hab, csoki- és kávéíz, földes szolid komló, csodás arányok és harmónia. Lenyűgöző sör. ami a Ratebeer-en a legjobb 50 Porter között is a 17. helyen tanyázik. Ezt a kóstoláskor még persze nem tudtuk, de leesett az állunk szintúgy, mint a söroldalas értékelőknek.

15. Nøgne Ø Imperial Stout Fresh Whisky Barrel - 12,5%-os söratombomba. Kibontva mindenképpen meg kell levegőztetni, mert először nagyon fenolos, és érdekes, de nem whiskys, inkább portóis, tokajis illatai vannak. Levegőztetés és melegedés után csodás édes, nehéz vörösbor, Ruby és Tawny portói illatok, szilvás-meggyes aromák jönnek elő. Később ez konyakos és whisky-s, de nem a tőzeges, hanem a highland whiskyk diós, malátás illata köszön be. Ennek a sörnek idő kell, sajnálom, hogy a végén a sörsortól elfáradva talán nem tudtuk száz százalékosan értékelni, így a Porter mögé szorult nálam. De bármikor újra innám ezt is.

Természetesen a a Beermarket-nek a kínálata ennél sokkal bőségesebb, de ezek voltak az igazi újdonságok nekünk is, így remek estét sikerítettünk, ahol még Ákos és Sanyi néhány házi főzete is tarkította a sort és halmozott el mindenkit. Erre a Beermarket-re tényleg érdemes kattintani!

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr428517702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) láger (22) lager (11) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) usa (3) USA (4) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása