Az Első Magyar Házisörfőzők Egyesülete idén tartotta meg ötödjére a Házisörfőzők Nemzetközi Versenye – Magyarország címet viselő versenyét; a szokásoktól eltérően nem március 15-én, hanem 12-én. A keretek minden egyébben követték az elmúlt években kialakult rendet, így a BJCP-szabályok szerinti nevezést, a gerillasörök (azaz kereskedelmi forgalomba került tételek) önálló kategóriában versenyeztetését és így tovább. Az összetett győztes, az ún. Grand Champion egy rauchbier lett, Merkl Norbert Füst Walter II. nevű söre. A további eredmények itt elérhetőek, most nem is azokról szeretnék írni, hanem egy érdekes jelenségről, ami pont a Füst Walter II. kapcsán jutott eszembe – és jó eséllyel nem csak nekem.

(kép innen)

A verseny ugyebár úgy néz ki, hogy az egyesület meghatározza még egy évvel korábban, melyik BJCP-kategóriákban lehet majd nevezni. (A BJCP, a Beer Judge Cerification Program tulajdonképpen egy szabályrendszer és egy képzés kombinációja, amit az amerikai házi sörfőzők egyesülete talált ki.) Ezeknek a kategóriáknak mind van egy-egy leírása, amiben szerepel, milyen az ideális sör a stíluson belül: milyen illatú, ízű; milyen alapanyagok jellemzik; milyen a színe, a habja, a kortyérzete stb. Az egyes kategóriákba nevezett söröket a szervezők összegyűjtik, majd a beérkező nevezések számától függően azokat egy vagy több kóstolói panel elé tárják, melyek tagjai lekóstolják a rájuk eső tételeket, és a már említett leírások alapján értékelik azokat. Egy sör, ami az adott kategória szerint tökéletes, kimagasló kóstolási élményt nyújtó kivételes példája fajtájának, maximumként 50 pontot kaphat. Ami technológiai hibás vagy más okból ihatatlan, 13-at (a 0–12 tartomány udvariassági okokból nincs használatban).

(kép innen)

Ez eddig tiszta sor: ha nincs túl sok nevezés, az adott kóstolói panel megkóstolja az összes, a szóban forgó kategóriába nevezett sört, mindegyiknek ad minden tag egy pontot, a pontokat sörönként átlagolják, és a legmagasabb átlagpontszámot kapó sör aranyérmet kap, a következő ezüstöt, és így tovább. Az eljárás akkor bonyolódik, ha a nevezések száma miatt több kóstolói panel szükséges ugyanahhoz a kategóriához. A szükség persze logikus, hiszen a sörversenyeken nincs köpőcsésze, így már tíz sört figyelmesen kiértékelni is elég megterhelő, nemhogy húszat vagy harmincat. Viszont ha több csoport kóstol, nem kóstol mindenki minden sört, így a szubjektivitás, az eltérő rutin, az eltérő ízérzékenységek és vakfoltok azt eredményezhetik, hogy egy csoport olyan sörökre is alacsony átlagokat adhat, amelyekre egy másik csoport magasabbat adna.

Ennek kiküszöbölésére ajánlja a BJCP az úgynevezett mini-BOS (mini best-of-show) -köröket. Ezek afféle szétlövések, melyekbe az adott kategória minden kóstolói paneltől bekerül a náluk legjobb átlagokat szerző két vagy három sör. Ezt követően alakul egy másodfokú zsűri, melybe a kategóriát értékelő panelek néhány rutinosabb tagja ül be, majd választja ki közmegegyezéssel, mely három sör kerüljön a kategóriadobogóra. Az eljárás mellékhatása, hogy gyakran nem a legtöbb pontot szerzett sör nyeri a kategóriát. Hiszen ha csak két párhuzamos kóstolói panel közül is az egyik lágyabb, a másik pedig szőrösebb szívű, máris lehetséges, hogy a szétlövésben olyan győz, amit az utóbbiak pontoztak, dacára, hogy pontszámban az előbbiektől több is megelőzhette.

És ahol mindez visszakanyarodik az idei sörversenyre és Merkl Norbert győztes füstölt sörére: a Füst Walter II. a maga első körös pontozása során 28 pontot kapott a lehetséges ötvenből – ami a pontozólapon szereplő segédszöveg szerint a „Jó” kategóriába esik, azaz „hiányoznak a típus védjegyei és/vagy kisebb hibái vannak”. A verseny során (ha a gerillasöröket nem számítjuk) egyébként 100 benevezett sör ért el ennél magasabb pontszámot, további 15 pedig ugyanennyit. Minthogy összesen 225 sör került pontozásra (a gerillákat továbbra sem számítva), ez annyit jelent, hogy a versenygyőztes sör az eredeti pontszáma szerint kábé középen lenne, ha az összes nevezést sorba állítanánk, a legtöbb pontot kapottól a legrosszabbul értékeltig.

Ami persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy a Füst Walter II. érdemtelenül nyert volna. Ez már csak azért sem valószínű, mert az eredeti, 28 pontot adó kóstolói paneltől továbbjutott, tehát az általuk kóstolt 8-10 sörből szükségszerűen a top 3 között kellett, hogy szerepeljen. Ezt követően odakerült ötödmagával a mini-BOS körbe, ahol a fellebviteli zsűri kiválaszotta a legjobb rauchbiernek, majd e cím jogán bekerült a döntőbe. Erről még nem írtam, de nem is túl misztikus a működése: a kategóriagyőztesek indulnak egymás ellen, azokat egy elismert, rutinos kóstolókból álló sztárzsűri értékeli, és közösen kiválasztja az év legjobb sörét, a Grand Championt. És a Füst Walter II. ezen is átjutott.

Tehát nem kell azt gondolnunk, hogy a grandchampionok megérdemeletlenül győznek, de ez nem biztos, hogy megnyugtatja a nevezőknek azt a felét, akik több pontot kaptak a kóstoláson. Arról szeretnék tehát írni pár további bekezdést, mik állhatnak a jelenség hátterében. (És bizonyára ez az a pont, amikor érdemes lehet megjegyeznem, hogy soha nem neveztem sört versenyekre, kizárólag zsűriként vettem részt az ideiben és a korábbiakban is. Ráadásul a Füst Walter II-vel nem is találkoztam, mert nem voltam sem rauchbierpanel-, sem sztárzsűri-tag.)

(kép innen)

Az nyilvánvaló, hogy nem mindenki pontoz ugyanúgy. A már említetten eltérő személyes érzékenységek, preferenciák akkor is eltérő eredményekhez vezetnek, ha egyébként rutinos, objektivitásra törekvő kóstolókról van szó. Emellett ráadásul ugye vannak a szőrösebb meg a lágyabb szívűek is. A kisebbik akadály pedig persze a rutin esetleges hiánya: az mindenkinek a magánszorgalmán múlik, hogy mennyire tudatosan és hányféle sört kóstol. Sőt: a Házisörfőző Egyesület még abban is segítséget nyújt, hogy a magánszorgalomból kisebb eséllyel feltárható ízérzékenységi sajátosságok, fejben tartandó egyéni „félrehordások” is minél jobban kordában tarthatóak legyenek; idén már többedik éve került sor ún. érzékszervi felkészítőre, amin különféle tipikus ízhibák kontrollált gyakorlására volt mód. (Ami ugyanakkor egyfajta túlérzékenységhez is vezethet persze más, nem gyakorolt hibák felismerésének kárára, de ettől még sokkal jobb, mint a gyakorlás kihagyása.)

A nagyobbik gond inkább annak biztosítása, hogy mindenki fejében ugyanaz a mérce legyen, azaz egy sört, ami nagyjából x%-ban felel meg a stílusleírásnak, és y, z hibái vannak, minden kóstoló nagyjából k pontosra értékeljen – kategóriától és személytől egyaránt függetlenül. Ez viszont csak alaposan szervezett, rendszeres kóstolótréningekkel lehetséges, amik mind szervezési, mind részvételi oldalról relatív erőforrásigényes elköteleződések, így aztán tudtommal nem is valósultak meg eddig. Ha mégis, akkor viszont nem ért el annyi embert, amennyi szükséges egy 200-300 sörös verseny bírálásához. Így aztán egyértelműnek tűnik, legalábbis nekem: ha a magyar házisörfőző-verseny szintet akar lépni, ahhoz már jóval komolyabb felkészülési szervezettség kell (meg persze jelentkezők, akik kaphatóak a részvételre). Arról fogalmam sincs, a dolgok mai állása mellett ez mennyire reális.

Ha mindezt az idei versenyen történtekre próbáljuk meg értelmezni, valószínűsíthetjük, hogy a Grand Champion-választáson tényleg kimagaslóan teljesített a Füst Walter II., hiszen konszenzusra jutottak róla a végső zsűri tagjai. Előtte viszont egy olyan stílusban kellett érvényesülnie, ami eleve nagyon nehezen értékelhető: a rauchbier nem feltétlenül a látványos különbségek terepe, a füst alól pedig nehéz pontosan kiérezni és azonosítani a sör egyéb tulajdonságait. További akadály, hogy hiteles, klasszikus rauchbierből (BJCP 22A) nagyon kevés kapható, így a legtöbb potenciális zsűritag szinte csak a Schlenkerlára hagyatkozhat, ha viszonyítási alapot akar találni. Ezt a kiindulási helyzetet súlyosbította, hogy a két kóstolói panel (18 nevezés indult a kategóriában, így a két kóstolói csoport abszolút logikus választás volt) között szinte biztosan jelentős eltérések voltak a pontozási jószívűségük tekintetében. A Füst Walter II. ugyebár 28 pontot kapott, ami azt jelenti, hogy attól függően, hányadikként került tovább a maga paneléből, a másik panel legalább hét sörnek adott magasabb pontszámot (tehát legalább négy olyan sör, ami több pontot kapott, be sem jutott a szétlövésbe. Persze a különbségre az is lehetne a magyarázat, hogy a két panel pont kifogta a rossz, illetve jó söröket – ezt viszont valószínűtlenné teszi, hogy a mini-BOS körben ugye mégiscsak a szigorúbb (vagy pechesebb) panel egyik söre lett a győztes.

Szintén a kiterjedtebb képzés szükségességét támasztja alá, hogy a pontozási és a szétlövési eredmények közti különbségek folyamatosan növekednek. Ha azt feltételezzük, hogy ideális esetben, egyformán működő bírák mellett a legtöbb pontot kapó sör kellene, hogy kategóriagyőztes legyen, a második legtöbb pontot kapó az ezüstérmes és így tovább; majd e feltételezést összevetjük a valósággal, azt látjuk, hogy idén a kategóriagyőztesek például átlagosan csak a hatodik helyen álltak a pontszám szerinti sorrendben. Ezzel szemben 2013-ban még a dobogó minden fokán egy pozíciónyi volt csak az átlagos eltérés. (Ami persze nem teljesen fair összevetés, mert 2013-ban a hat kategóriából csak egy, 2014-ben pedig a nyolc kategóriából csak négy esetében voltak párhuzamos kóstolói panelek, a többiben így nem is volt szétlövés. 2012-ben pedig még sehol, igaz, akkor még a BJCP-rendszer sem implementálódott itthonra.)

De ha csak a 2015-ös számokat vetjük össze az ideiekkel, hiszen mindkét évben hét házifőző-kategória volt, és mindkét évben mindegyik kategóriában voltak szétlövések, akkor is növekednek az eltérések. Az összes kategória összes bronz-, ezüst- és aranyérmét összeszámolva is közel 0,3 ponttal nőtt a különbség az elméleti optimális és a valós helyezés között. Válaszul akár az is felmerülhetne, hogy idén esetleg több volt a nevezés, így a leterheltebb kóstolók kisebb megbízhatósággal értékeltek – azonban a helyzet épp fordított: 2016-ban bő tíz százalékkal kevesebb sör indult, mint egy évvel korábban. A másik elmélet az lehetne, hogy nőtt a bírálói fluktuáció és idén kevesebb volt a rutinos zsűritag – erről viszont semmilyen adatot nem ismerek, így marad hipotézis.

Zárásul két megjegyzés:

• a fenti bekezdésekbe szőtt megállapítások zöme spekuláció, így minden észrevételt, ellenvetést szívesen látok a kommentek között;
• a sorrendeket-nevezéseket mindenhol csak egyszer számoltam, így kisebb hibák bőven lehetségesek, a nagyságrendieket azért remélhetőleg elkerültem.