Sokan már nem találkoztak evvel az "intézménnyel", pedig nem is olyan nagyon régen az élet szinte minden terén beleütköztünk. A hentesnél, a (Jég)büfében, a presszóban, de még a fodrásznál is és még sorolhatnám, hol mindenfelé bukkant föl. Mert korábban ha a fent említett helyek valamelyikében szerettünk volna vásárolni, kinéztük a pultnál, mit is szeretnénk, majd sorba álltunk a kasszánál, ahol a jellegzetes hidrogénszőke ifjú vagy már korosabb hölgy elvette a kávé-fagyi-csülök stb. árát, kitekerte a pénztárgépen a blokkot, és kezünkben a kis cetlivel - egy második sorban állás után - megkaphattuk végre a vágyott árucikket.

De nem a Rákosi- és Kádár-korszakban gyökerezik a kasszírnő intézménye, hanem a kávéházak békebeli világában is megtaláljuk a szegény sorsú lányt, akit a józan és ártatlan fiatalok vesznek körül naiv szerelmükkel vagy a részeg törzsvendégek bókolnak neki naphosszat. És ebből a békebeli világból átvándorolt Ady, Babits és sok más író műveibe is. Mivel Pável kolléga mostanában hallgat, kénytelen voltam ezt a "rovatot" is kicsit föleleveníteni...

Ady ebben a tárcában a bigott, álszenteskedő esztergomi főkapitány és az általános prüdéria ellen fordítja tollát.

MIÉRT BÁNTJÁK A KASSZÍRNŐT?

A kasszírnő ezután Esztergomban sem lesz fiatal. A prímási város közgyűlése ígyen határozott. A Balzac-reputálta kornál is súlyosabb negyven év a határ. Kávéházban, mulatóhelyen nem trónolhat ifjabb némber. Nem csúfolom Esztergomot, pedig papok lakják. Londonban is nagy akció van a bar-girl-ek ellen. Általában majdnem szerelem-ellenes hangulat van ma Európában. Rosszul írtam: a szerelemből dugárut akarnak csinálni. Ebből a legfontosabb, a legemberibb, legszebb valamiből. Athén és a reneszánsz révén egy csekélyke publicitást egészen napjainkig megőrzött a szerelem. Néha nagyon keveset, néha többet, de mindig valamit. A Jövendő határozottan a szerelemnek, hogy úgy mondjuk: államosítását írta zászlójára. Persze kizárásával a szerelem haszontalan fajtájának. S mivel a mai társadalmi rend mindenben megbicsakolta magát, reakciós lett szerelmi téren is. Védekezik a Jövendő ellen.

Mert ne farizeuskodjunk: vígságos helyiségekben egy szép fiatal leány nem bűneink eltisztítására hangol bennünket. S bizonyosan akad erényes kasszírnő is, de a kasszírnők nagyobb fele nem azért jön a mámoros tanyákra, mert e tanyákon a legbiztonságosabb az erény. Ami meg Esztergomot illeti, értem. Meg lehet állapítani a közgyűlés határozatából, hogy ott sem a papok, sem a katonák, sem a férjek, sem az aranyifjak nem szorulnak a kávéházak szerelmi vigaszára. Ami örvendetes és irigyelni való.

De a kasszírnőt mégis embertelenség, sőt istentelenség bántani. Sejtik-e Esztergom városatyái, hogy nagyon sok leány számára trónnál is több: oltár a kassza? Ha ott ül, királynőien dobog a szíve. Az a kasszaemelvény ő neki gyönyörű magasság. Nőértékének, ember-értékének fölemelése. Ha elzavarjuk onnan, talán már holnap az utcasarokra kerül. Egy életet, egy asszonybüszkeséget buktatnak le a sárba, tehát egy világot, ha őt a kasszából kikergetik. Mert némelyiknek sokáig kellene várakoznia, míg a negyven év megjön. S istenem, szegény, elhagyott leánynak olyan bajos dolog a negyven évhez tisztesen eljutni. Pláne, ha arról sem biztos, hogy negyven éves korban föltétlenül visszakapja a trónját. Írók, művészek egyre bátrabban harsogják a nemi élet borzasztó tragédiáját. Esztergomban csakugyan, mint Budapesten, Londonban és Párizsban tudhatnák, hogy a szerelmi malom örök malom. A csúnya és a veszedelmes őrlés akkor kezdődik igazán, amikor teljesen el akarjuk rejteni a malmot. Boda főkapitány úr, ne adja isten, de külsőséges erényességével nagyon szilaj zsilipeket nyitott meg. Ami pedig Esztergomot és a kasszírnőket illeti: bugris, németes szemforgató határozat és éppenséggel nem menti az, hogy más erényes városok példakövetése.

Miért bántják a kasszírnőt s miért nem bántják azt a módot, ahogyan bennünket gyermekkorunkban nevelnek? Nem lesz addig semmi jó, amíg a szerelem dolgairól bátran, komolyan nem lehet beszélni. S amíg úgy mentik az erényt, az erkölcsöt, mint például most Esztergomban. Esztergomban, melynek szerelmi eseteiről pedig sok furcsát suttognak. Én nem hiszem el. Denikve protestálok a negyven éves és idősebb kasszírnő ellen. Nem azért, mert idősek. De azért, mert egy bűnös hipokrataság [!] emeli trónra őket.

Budapesti Napló 1907. június 30. (Ady Endre)

De van humoros írás is, - köszönöm a linket Laci barátomnak! - ahol szembetalálkozunk az említett ártatlan ifjúval és az erényes hajadon leánnyal. Rákosi Viktor - aki a parlamenti képviselőség mellett rövid ideig MLSZ-elnök is volt,-  Sipulusz néven írta humoros novelláit, ahol ugyancsak felbukkan egy kasszírnő:

II. A kasszirnő.

Szakértő joghallgatók szerint ahhoz, hogy az ember egy kasszirnőt meghóditson, négy darab piros nyakkendő kell.

Egy piros nyakkendő mellett hidegen megy el, kettőt már észrevesz, a harmadiknál ingadozik, de a negyediknél már meghódol.

Nem ugy értendő a dolog, hogy az ember egyszerre vegye föl a négy piros nyakkendőt, hanem egymás után, mindennap mást, elmésen változtatva a csokrosat a mellessel, a keskenyet a szélessel, a haragosvöröset a szeliden pirossal.

Ember, vagyis inkább jogász, még annyi nyakkendőt kasszirnőre nem pazarolt, mint én Klementinre.

Klementin minden éjjel a Bethlen Gábor volt erdélyi fejedelemhez cimzett kávéház kasszájában ült és italt mért. És hogyan mért! Kezei alatt még az angol keserü is édes mézzé változott. De nem tagadhatom el, hogy kétféle mértékkel mért. Az önkénteseknek mosolylyal, a civileknek mosoly nélkül. Különben birkaszemei voltak, a mi a régi görögöknél szépségszámba ment, de a mai magyarok csunyának tartják. A mai magyarok közül én voltam az egy kivétel. Ez a lány csodálatos hatással volt rám. Nem tudtam róla levenni a tekintetemet, s a kávéház legmesszebb eső zugából is, a sakkozók, billiárdozók tömegén át is merően rá néztem. És ő vissza rám. Klementin olyan volt, mint azok a bizonyos különösen rajzolt képek, melyek mindig ránéznek az emberre, akármelyik oldalra áll is. S megtörtént, hogy egy ugyanazon pillanatban egy tüzérhadnagy, egy huszárönkéntes, egy baka s három-négy civilállományu magyar állampolgár hitte, hogy Klementin szemesugarai rajta nyugszanak.

Én nem tartoztam azok közé, a kik a kassza körül álldogálva kurizálnak s akadályozzák a kisasszonyt abban, hogy a pincéreket ellenőrizze. Csak némán, de ékesszólóan köszöntem neki, s hosszan tekintettem ő nagysága szemeibe. Néha ugy vettem észre, mintha ilyenkor a teához való cukor megremegne kezében, de nem voltam benne bizonyos, hogy nem lappang-e a háttérben a nemzettel (és igy ő nagyságával is) barátságos viszonyban álló cs. és kir. hadsereg valamelyik vitéz tagja.

Mikor ez a merő nézés már két hónapig tartott, közeledni is mertem hozzá, a kasszirnők számára megállapitott kurizálási sablonok szerint.

- Mit olvas? (Ha t. i. a kisasszony olvas.)

- Jókai Mórt.

- Szereti?

- Nagyon.

- Boldog Jókai!

(Ez egyelőre elég.)

Ha pedig a kisasszony nem olvas, akkor igy kezdjük:

- Szeret szinházba járni?

- Nagyon. (Mindegyik azt feleli.)

- Hozzak jegyet?

Erre kilencvenkilenc percent azt feleli: "Hozzon!" Klementin azonban lesütötte a szemét s azt rebegte:

- Beszéljen a mamával.

Valósággal megdöbbentem ettől a rebegéstől. Ilyen érzékeny leányzót még nem láttam, a ki arra a kérdésemre, hogy hozzak-e szinházi jegyet, azt feleli, hogy beszéljek a mamával. Nem akartam, én vallomást tenni. Némán meghajtottam magamat s attól kezdve jó darabig ujra csak nézésből éldegéltem, közbe őrült fényüzést fejtve ki vörös nyakkendőkkel.

Egyszer aztán a kisasszony elment a kültelki rézöntő-müves ifjuság báljára s ott megismerkedtem a mamájával.

Derék, jól megtermett asszonyság volt, a ki vagy tizszer elmondta, hogy az ő leánya jó családból származik. Végre megkérdeztem, hogy ki volt az igen tisztelt édesapja?

- Az mellékes, - felelt a mama, - különben is leütötte a hajókötél...

Igen? Most már tisztában állt előttem a család: apját leütötte a hajókötél, anyja mosóné volt, de éjszakai munkában (ugy látszik) még nem hütötte meg magát.

Ezen a bálon tünt föl először egy törzsőrmester, a kinek hat érdemjele, de csak fél karja volt. Ezzel a fél karjával kitúrt mindnyájunkat, beszélt a mamával, kinek multján vörös fonálként huzódott végig az a hajókötél s én ismét árván maradtam, harminchárom piros nyakkendőből álló családommal.

Klementin férjhez ment a törzsőrmesterhez s most már egész életében ennek fogja mérni az angol keserüt. Igy végződött második szerencsétlen szerelmem. (Rákosi Viktor: Hoffmann meséi - részlet)

(képet és az ihletet innen kölcsönöztem - ismeretlenül is köszönöm!)