Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Csináljunk Kabinet-kérdést belőle - Craft Brewery Szerbiából

Először Maurer Oszkár, délvidéki magyar borász a Beerfort bemutatón mesélt nekem a főzdéről, és igyekeztünk megszervezni egy közös kóstolót, de az akkor nem jött össze. Aztán Takács Péterrel (Hatodik Íz) társalogtunk róla, és Tim a World Atlas of Beer szerkesztő-társírója is elismerően szólt róla, így Péter nem nyugodott, és amikor Branimir az egyik tulaj, itt járt Budapesten, kért tőle pár kóstolósört. Azt nem is gondolta, hogy 12 féle sört fog kapni, majdnem a teljes szortimentet, ami már embert próbáló mennyiség. De nem hátráltunk meg, csak segítségül hÍvtuk KK kollégát, és nekiláttunk a kóstolónak.

Mielőtt elkezdeném, néhány szó a főzde nevéről. Kabinet jelentheti egy ország vezetőit, a miniszterekből álló kormányt, de német, osztrák és svájci földön a boroknak egy minőségi kategóriája is a Kabinett. Ez a minőségi besorolása (Kabinettwein) az ún. Oechsle-skála szerinti 67-82-es mustcukorfokos,(1 liter mustban 67-82g cukor van) azaz kb. 17-21-es magyar mustcukorfokos száraz boroknak felel meg. A dizájn is nagyon egységes, és kifejezetten szép, és nemcsak a Mikkellerrel közös darabok, egész csapat grafikus és dizájner felelős érte, a kupakok sem egyszínűek, hanem meg vannak nyomva a főzde logójával, úgyhogy a csomagolás már magasra teszi a mércét. A palackon az alkoholtartalom, a Plato és az összetevők mellett (a malátákat nem, de a komlókat általában részletezik) az IBU és az SRM is szerepel, valamint egy rövid ízleírás a "kezdőbb" kóstolóknak. Kérdés, hogy a sörök milyenek?

Megpróbáltunk a 12 sörből egy jó kóstolósort összeállítani, ami sikerült is - talán a végén a Milk Stout és a Stout sorrendje volt kérdőjeles, - és belevágtunk.

038.JPG

1. Elsőnek a dizájnból kicsit kilógó John Lemmon becenevű belga wheat érkezett, ami némileg kakukktojás, mert a zágrábi Visibaba főzde jegyzi, csak a Kabinetben főzték. Egy markánsan komlós lecsengésű, de nagyon szép narancshéjas wit volt, nagyon jó indítás, de itt még óvatosabb volt a zsűri.

039.JPG

2. A Melissa, nevéhez illően egy citromfüves ízesítésű APA egy kicsit kellemetlen pillecukor mellékillattal a középmezőnyben végzett.

040.JPG

3. A Rufaro egy kenderrel ízesített Magnummal és Cascade-del komlózott ale, amit enyhe viszolygással vettem a kezembe. Bár a kender a komló közeli növényrokona, erőteljes íze és szaga sokszor kellemetlen egy sörben, és semmi bódító hatása nincs, bár sokan azt gondolják, sörrel is lehet bódulni, az ilyen sör legtöbbször öncélú, maximum a menőzni kívánó házibulik és nem a jó sörsorok kelléke. Ehhez képest ez a sör volt az este nagy-nagy meglepetése. A kenderillat és a kender jellegzetes íze elképesztő profimód volt belekomponálva a sörbe. Mellette citrusos, kandírozott narancsos illatok és kekszes ízek, és egy könnyű, de határozott komlós zárás nagyon kerekké formálta az élményt. Zseniális sör, bár KK kollégának annyira nem jött be.

041.JPG

4. A Macedo egy teljesen új főzet, még a Ratebeeren is csak 3 értékelése van. Füstölt baconos, Piranból (szlovén Isztria) származó tengeri só, és Vis szigetéről hozott narancs héjából készült füstös-sós-citrusos pale ale izgalmas, de KK kivételével nem ítéltük olyan nagyon meghatározónak.

042.JPG

5. A Plato egy belga blonde, ami nekem nem annyira tetszett, mert az élesztő olyan észtereket termelt, amik acetonos illata számomra kellemetlen jegyeket adott, KK és Péter más véleményen voltak, nekik kifejezetten pozitív élmény volt a kóstolás.

043.JPG

6. A Citra Pale Ale, már sok főzde által lecsapott magas labda, pl. De Molen, vagy itthon a Hopfanatic APA. A könnyű illatos, enyhén vizes ale kifejezetten jól iható és nagyon szerethető is. Egy könnyű, biztos kezű átlagosan jó sör.

7-8-9. Három IPA következett. Az első, a Supernova saját, a másik kettő - egy 6,8-as és egy erősebb 7,5-ös - a Mikkellerrel közös főzés gyümölcse. A Supernova jellegzetes gyantás, enyhén sárgadinnyés, szúrósan-gyantásan komlós, bár egy a hidegkomlózás miatt egy kicsit azt éreztük, kilóg a komló a harmóniából. A két Mikkeller-es Vista IPA és Vista IPA 2# közül a 6,8%-os tetszett egyértelműen mindenkinek jobban. Lágyabb, rágógumisabb, cukrosabb, sokkal harmonikusabb, kerekebb ízek, mint a Supernova enyhe harsánysága. Remek sör. A másik Mikkeller-es darab gyógyfüvesebb, szárazabb és nem annyira egyértelműen lehengerlő, de azért nagyon jó IPA.

050.JPG

10. Következett a Porter, egy kávés, csoki-kávé likőrös, kekszesen-tejszínesen krémes sör, szép illatos és földes komlózással (EKG, Fuggle, Hallertauer Perle és Styrian Golding) egyöntetű sikert aratott.

053.JPG

11. A szintén Mikkellerrel közösen főzött Vista Milk Stout tejcsokis, vollmilches, kakóporos, őrölt kávés alapról indult, kellemes krémességgel, amolyan bécsies cukrászdai melange-os ízvilággal. egyedül a kicsit szúrósabb szénsav vont le az értékéből, de nálam még így is felmászott a dobogóra.

054.JPG

12. Az utolsó, a Cassius Stout fekete csokis, vaníliás aromával és ízekkel, majd enyhén csípős intenzív fahéjas kávéval operáló szép sör, de amennyire szép, annyira megosztó is, és lehet, hogy a Milk Stout előtt kellett volna megkóstolni, akkor jobban értékeljük.

Összefoglalva: (100-as lista szerint pontozva - a 90+ pont világszínvonalú sör)

  • KK: 1. hely - 8-10 - 85-85 pont (holtverseny) 2. hely 4-5 - 84-84 pont (holtverseny) 3. hely - 9. - 83 pont
  • Takács Péter: 1. hely - 3. - 94 pont 2. hely - 8. - 90 pont 3. hely - 10 - 89 pont
  • Pif: 1. hely - 3. - 92 pont 2. hely - 8-10 -  88-88 pont (holtverseny) 3. hely - 11 - 87 pont

057.JPG

Megállapíthatjuk, hogy a kenderrel ízesített Rufaro - egy elképesztően szépen, rafinált módon összerakott sör, amiben a kender gyönyörűen belesimul az ízképbe és elegánsan izgalmassá teszi a sört - megnyerte a versenyt, mert valami elképesztően jó sör. A Mikkellerrel közös főzetek közül a "gyengébb" IPA simán hozta a második helyet (KK-nál, akinek nem tetszett a kenderes és lepontozta) első is lett és a Porter lett teljesen jogosan a 3. helyezett.

Még egy nagyon fontos tanulság a magyar főzdék és fogyasztók számára. Itt van egy remek dizájnnal rendelkező, izgalmas söröket felvonultató kis főzde, és egy 12 sört felvonultató sorból egyetlen hibás sör nem volt, sőt mindegyik a jó szintjét legalább megütötte, de volt köztük 2-3 világszínvonalú főzet is. Ezt tessék utánacsinálni, kérem! A Gault-Millau-s magyar sörtesztekből pont az derült ki, hogy hiába a jó sör, stabilnak is kell lenni, és persze - ezt a sörboltoknak is üzenjük - helyesen is kell azt tárolni. A Bevog mellett a Kabinet is felkerült szomszédaink sörtérképére. Bármikor szívesen kóstolnánk!

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr618171162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kcksnrkcksnr 2016.01.15. 19:38:36

Ezek így a cikk alapján odavernének bárkit itthon, ráadásul a szokásos kifogásaink se nagyon működnének mert Szerbiából hozzák ezt a szintet.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2016.01.15. 20:24:26

@kcksnrkcksnr: egy-két olyan akadt, amit nem szívesen ittam volna - de ez inkább már egyéni ízlés. Ezért is a Bevog mellé tettem oda. Itt is ott is jó dizájn, jó sörök.

Bud Taste 2016.01.16. 08:49:31

@kcksnrkcksnr: Csak annak vernének oda, akinek van egy kóstolásra 12 féle söre, amik több hónapos eltéréssel lettek lepalackozva és van közte legalább egy hibás, romlott... Vagy annak, akinek ugyan nincs hibás söre a 12 fajtából, de a sörei pontszámának átlaga alacsonyabb lenne mint 87 pont...
A dizájnra nem térnék ki, mert azt nem lehet meginni, meg a szerb vásárlóerő paritásra sem...

prooF 2016.01.16. 18:54:50

Én nem vagyok ennyire elragadtatva a Kabinet söreitől, már amennyit kóstoltam belőle: A Melisa, a Plavo és a Citra kifejezetten kellemetlen ízű volt (lehet hogy romlott), a Porter átlagos.
Viszont az IPA-k amiket próbáltam (Cascade és SuperNova), eléggé egyben voltak.

Hozzátenném, hogy 2 helyen kérdeztem, és mindkettőnél azt mondták, Szerbiában a Kabinet az egyetlen komoly kézműves sörfőzde.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2016.01.17. 13:04:58

@prooF: én ezek alapján írtam a véleményt, és kk és Péter is eléggé próbált kóstolók. Mivel korábban nem nagyon foglalkoztam a szerb sörökkel ez utóbbit nem tudom, de azért itt van pár főzde www.ratebeer.com/breweries/serbia/0/221/

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) láger (22) lager (11) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása