Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Tibi atya kihívója: Sixtus apát úr Zircről

dsc_0898.jpg

Végre van egy reményteljes szerzetesi sörfőzdénk idehaza, még ha félig-meddig ez is gebines  formában működik: ugyan a főzde az apátság területén fekszik (a templom, sőt a kripta tövében egy pincében), de a ciszterek mellett az indulótőke kb. felét (a Heinekent otthagyó) magánvállalkozók adták össze, és a sörmester is civil, világi személy (Kovács Krisztián).

Látva a vállalkozás nagyságát és profizmusát, végre nem azon kell aggódnunk, megéri-e a következő idényt, mint a már befuccsolt (?) pannonhalmi, vagy a tényleg csak nevében apátsági bakonybéli főzde, hanem annak szurkolunk, hogy megmaradjon a söröknek ez minősége, és hogy a következő idénysörök is legalább így teljesítsenek.

dsc_0904.jpg

És mindjárt elsőre három jóféle, tulajdonképpen hibátlan söröket főztek. (Erről a hibátlanságról, lévén kekec sörbloggerek vagyunk, szót kell ejtenünk: jómagam, különösen a negyven fokban, nem találtam semmi kivetnivalót a lágerben, de a melegben éppen mellettem szuszogott az asztalnál a sörszcéna egyik Nesztora, aki bizony morgott valamit a pilseni sörük kissé rosszféle keserűségéről, de ilyesmire kizárólag hosszas, méla csócsálgatás során juthat egy ínyenc, a jámbor nagyérdemű zöme mit sem fog ebből érezni.)

dsc_0903_1.jpg


A búza is abszolút korrekt, méltó kihívója az egyre erősebb magyar mezőnynek (lásd legújabban a Napkincset), mindössze némi lisztes utóízt éreztem benne, anélkül, hogy ezt a jellegét a hibái közt említeném. Belga sörük is "alap", sztenderd, ha úgy tetszik, nem lóg ki belőle semmi, a típus alapjegyeit mutatja, de aztán semmi több. Mondhatni, megszületett vele a hazai belga ivósör, már ha létezik ilyen kategória, ráadásul még alkoholban sem olyan erős, mint testvérei.

dsc_0897.jpgDíszpakk

 

dsc_0901.jpg

Sixtus apát csapol

dsc_0899.jpg

 

dsc_0900.jpg...és kóstol

 

dsc_0887.jpgJól fut majd a szekér

A ciszterek és féltestvéreik, a trappisták no meg a sör kapcsolatáról, a hazai ciszterek történetéről jó hosszan lehetne mesélni, most ennyire volt erőnk, én már az esti borkóstolóra készülök (ÁRULÓ!), a hivatásosak meg úgyis leírták a kötelezőket (lásd a poszt alján).

A derűs életszemléletből mindig jó példát mutató Sixtus atyának és az apátságnak sok sikert kívánunk a vállalkozáshoz, különösen, hogy rendjük iskolát és öregek otthonát tart fenn. (És kívánjuk mindkettő intézmény lakóinak, hogy néha a menzára is kerüljön a házi temékekből!)

Nem csak a sör kultúra : a gyönyörű apátság egyéb látnivalóiból:

dsc_0888.jpg

 

dsc_0889.jpg

 

 dsc_0890_1.jpg

 

Sörplakát kiállítás is nyílt a sörpremier apropóján:

dsc_0893.jpg

 

Aki még nem olvasta volna a kollégákat:

Zirci manufaktúra / facebook

zircimanufaktura.hu

Folyékonykenyér.blog: Isteni együttműködes

Kocsmablog

Origo.hu / Táfelspicc

HVG.hu

(aki még tud linket, írjon!)

...és akinek még belefér a naptárába, ne hagyja ki most szombaton: a Bakonyi betyárnapokon kóstolás és főzdelátogatás!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr407679278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2015.08.13. 12:20:26

képtelenség szerkeszteni ezt a fos blog.hu-t, nem nyílik meg, inkább őket adnák el, nem az origót... szóval kimaradt egy link (cserébe tele van még elgépelésekkel) :
kocsma.blog.hu/2015/08/06/zirci_apatsagi_manufaktura

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2015.09.09. 18:43:07

:-(
Zirci Apátsági Pils. Összetevők: ivóvíz, árpamaláta, antioxidáns, aszkorbinsav, komló

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) láger (22) lager (11) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) usa (3) USA (4) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása