Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Hübris - nem követtük el, megittuk - UbikEklektik Herbal IPA

Tegnap gerillasör bemutató volt a Bérkocsis utcában, de sajnos nem tudtam, elmenni, így a főzőhármastól kaptam két palackkal az új IPA-ból. A IX. kerületi Angyal utcában egy utcai üzlethelyiségben egy klasszik és puritán buli-helység közepén, viszont nem csak sörrel teli hűtő, hanem egy félkomoly 50 literes kis főzőberendezés mellett találkoztam a Hübris csapatával. A hűthető tartályokat és a hőcserélős szettet még a Corvinus Egyetem sörtanszéke is szívesen venné pót-kísérleti főzdének, hisz akár lágerek is készíthetők benne. Itt szoktak "játszani", de ez az IPA nem a Ferencvárosban, hanem Jászapátiban a Guri főzdében készült.

foto_1.JPG

Néhány szóban a névről. Az Ubikeklektik egy fesztiválokat, zenei és más kulturális rendezvényeket szervező csapat, akiknek tribute-sört készített a Hübris. Maga a hübrisz ókori görög szó, Az isteni törvények áthágását jelenti, mikor az ember többnek képzeli magát az isteneknél, azaz nem tudja a világban a helyét. Ez az ókori görög tragédiák tulajdonképpeni mozgatórugója, aki elköveti, azt bizony utoléri az istenek haragja és törvényszerűen elbukik. Erre a logikára épül a legtöbb drámai mű már lassan 2500 éve. Ha "rendszertanilag" be akarnánk sorolni az új főzetet, akkor a Herbal IPA nem gyógynövények miatt herbal, egyszerűen nem amerikai, hanem kontinentális komlókkal készült. Az Orbit-rágós, Halls-cukorkás, "winterfresh" érzetű Polaris volt a keserűkomló, és német-cseh nemeskomlókkal (Tettnanger, Herbsbrücker, Hallertauer Mittelfrüh, Saaz) ízesítették, majd a virágosabb Herbsbrückerrel és a kicsit földesebb Tettnangerrel hidegkomlózták. 16,1-es platóval, Maris Otter, Cara és egy kevés búzamalátával dúsított, 6% alkohollal igazi klasszik IPA volna, ha nem volna benne ez a kontinentális komlós csavar. Külön piros pont a remek címkedizájnért, ami nem csupán jól néz ki, de informatív is.

Ezért is volt meglepő, hogy kitöltés után teljesen klasszik IPA-illat fogadott, enyhe szúróssággal, kis muskotállyal spékelt gyümölcsösség. Erre következik egy kevés gyantás nyersebb, zöldebb komlóillat, majd jönnek a maláta karamelles, toffis aromái. A főzelékes komlóillat egy pillanatra diszharmóniába vált a kekszes malátával, aztán ez elsimul és átadja magát egy kellemes cukrozott narancshéjas illatfelhőnek. Olyan ez mint egy 70-es évekbeli lakótelepi lakást belengő téli illat, ahogy a 2000-el dübörgő gáz-konvektor tetején száradnak és enyhén karamellizálódnak a nagymama által az unokáknak készített kandírozott narancshéj darabkák. foto_3.JPGA kitöltéskor hozza a kötelező rezes narancsos aranyszínt és a szép fehér-közeli, dús habot.

Az ízben, főleg kicsit hidegebben, a Polaris már felemlegetett eukaliptuszos, Winterfresh-jegyei dominálnak, majd ahogy melegszik csap át ez a Maris Otter enyhén karamelles, picit diós ízvilágába, melyből továbbra is kikandikál a cukros narancshéj és egy karéj vajas-mézes kenyér. Kis körömvirág, kevés füvesség, gyógynövényesség és enyhe aszalt, fekete olivabogyós natúr ízek kerülnek még elő a pohárból. Remekül eltalált a karbonáció, frissít, üde, de nem szúrós, és nem is fúj fel, a keserűség meg a nyelvszéleken és a garatban érződik, ám nem különösebben zsibbasztó, inkább masszív és telt, ami a garatban egy kevés földes ízzel párosul. Még egy kicsit tovább melegedve piros bogyósság, ribizli, vörös áfonya és határozott meggyes-vanília köszön vissza.

foto_4.JPGA Hübris mintadarabot készített, nagyon szépen bemutatták, hogy a klasszik komlókkal bánva nem csak döngölősebb komlózású hopláger, hanem rafináltabb sör is készíthető. Éjjel egykor, amikor kóstoltam már nem akartam nagyon kísérletezni, de jár az agyam, hogy a másik üveg Herbal IPA mellé valami izgalmas falatkát eszeljek ki. Aki nem akar nagyon pepecselni, annak egy fehér csokis, meggyes műzliszeletet  bátran javaslok kipróbálásra, és evvel egészen nőies ízvilággal megáldott kombót nyújt a Hübris új söre, úgyhogy akár bevezető darab is lehet az IPA-k morcabban komlós világa felé. Aki meg lemaradt az ne csüggedjen, jövő héten a fiúk is kinn csapolnak a Főzdefeszten, Tessék kóstolni!

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr177497512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) Apátsági (2) apátsági (3) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) láger (22) lager (11) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) usa (3) USA (4) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása