Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Könnyű, nyári vacsora sörrel - Saison Dupont

Pif kolléga folyamatos és teljesen jogos - ám kulturált - basztatásának hatására erőt vettem magamon, s szilárd fogadalmat tettem, hogy rendszeresen publikálok a blogon végre,  elszakadva a facebook-os pár soros postoktól, melyek nagyobbrészt időhiány, de be kell valljam, jelentős részt lustaság okán jelentek meg csupán ott.

No, nem kell megijedni és fegyver után kapni rögtön, nem hosszú eszmefuttatásokról van szó többnyire - de lesz ilyen is óhatatlanul - hanem gyors sörértékelésekről szubjektív értékítéletemről egy-egy sör kapcsán. Néha könnyen néha nehezebben beszerezhető sörök véleményezéseként.
Egyetlen dolog lesz bennük közös a sör szeretetén és tiszteletén kívül; a szubjektivitás.
Nem BJCP alapján értékelem a söröket, hanem az én egyéni ízlésem alapján úgy, ahogyan én megélem a fogyasztását, lejegyezve az esetleges gondolataimat érzéseimet, benyomásaimat emlékeimet melyet keltettek bennem. Olykor étellel, olykor anélkül ajánlva egy-egy sör.

Hogy legyen egy egységes arculata a dolognak a lentebbi formában lészen a postok megjelenése, s egyben ez lesz az első post. 

Saison Dupont Vieille Provision

Nemzetisége: Belgium
Stílusa: Saison
Alkoholtartalom: 6,5%
Gyártó: Brasserie Dupont

Értékelés: 50/48

 

Étel: Tükörtojás, grillezett csirkemell tejszínes szarvasgombakrémmel.

11350554_679802388819199_6266898615783474208_n.jpg

Vélemény:

Ez a klasszikus, belga vonalú farmhouse ale hasonlóan megosztó sör, mint az Orval. Van aki imádja, van aki nem állhatja, de legyinteni nem lehet rá. Én kifejezetten szeretem.

Szép opálos, narancssárga szín, jó állású, kemény, fehér habbal
Illata mérsékelt élesztős, (a dupont élesztőjének és egyedi baktériumkultúrájának van egy sajátos illata ami minden sörében felismerhető) fűszeres, citrusos, limehéjas keserűséggel halvány korianderességgel, füves-száraz komlójegyekkel. Egyik sem erős, nincs kiemelkedő dominancia egyik illatban sem, komplex, kiegyensúlyozott az illat.

Az ízében egy kis gyógynövényes fűszeresség indít egy villanásnyira és máris egy félelmetesen kiegyensúlyozott összetettségnek adja át a helyét. A maláta édessége is ott van, s benne narancshéjas, korianderes, borsos, szegfűszeges, gyümölcsös ízorgia fanyar komló keserűséggel.

A test közepes, de nagyon jó textúrájú, krémes szénsavassággal tölti ki a szájat és terül szét a nyelven. A korty végén a torokban még egy újabb meglepetést kap az ember egy száraz határozott keserűséggel és itt visszaköszön az első benyomás gyógynövényes jellege is. Szép száraz érzettel ér véget, egy kis alkoholmelegséggel.

Gyönyörű, kiegyensúlyozott sör, nagyon sima, könnyen iható, igazi élvezet minden kortya.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr507491084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eddie Roberts 2015.05.27. 13:19:25

Ez jó lett, gratula. Mondjuk én szarvasgombakrém helyett/mellett megkóstolnám valami citrusosabb mártással, grapefruit, lime, ilyesmi...De így is nagyon jó lehetett. Főleg, ha a zöldpaprika csak díszítés. :)

Impavidus Mortalium 2015.06.02. 20:38:58

@Eddie Roberts:

Nem dísz, perverz módon szeretem az erős paprikát. Minél erősebb annál jobb. Mindenhez.

No ez azért nem teljesen igaz... tejbegrízhez csak erőspistát teszek :)

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) láger (22) lager (11) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) usa (3) USA (4) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása