Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Pivovar Hostivar

Ha jól számolom, idén júliusban tizenötödjére jártam Prágában, és noha sokáig meglehetősen elszántan kerestem új, még nem ismert sörfőzdéket, brewpubok és regionális főzdék söreit csapoló kocsmákat, az elmúlt pár évben meglehetősen elkényeztettek a Zlý časy-szerű epicentrumok, és kevésbé aktívan követtem nyomon új helyek nyitását. Hiszen ha az embernek elég elmennie egy helyre, és ott egyszerre kaphat legalább nyolcféle típusú sört, legalább tizenöt különböző csehországi kisüzemből, ráadásul úgy, hogy folyton változik mind a típusok, mind az érintett főzdék köre; azaz minden látogatás jó eséllyel új és új tapasztalatokat kínál, akkor valahogy kisebb a motiváció ahhoz, hogy magunktól utazgassunk mindenféle obskúrus külvárosba.

IMG_2181.JPG

Az elmúlt hónapokban egyre több forrásból láttam ugyanakkor, hogy időközben nyílt egy jó adag új üzem, vidéken és Prágában egyaránt, amikről igazából fogalmam sincs, így pedig már volt elég motivációm némiképp felfedezőbb hangulatbra váltani. Az eredmény (legalábbis Prágában) három, eddig számomra ismeretlen főzde végiglátogatása lett, melyek közül a nuslei Bašta és a žižkovi Victor nem okozott különösebb relevációt, így a harmadikről fogok most írni. (A fenti kettő közül egyébként az előbbi igazából nem új, 2007-es, de hiába van az említett Zlý časytól 300 méterre, korábban valahogy mindig kimaradt.)

IMG_2179.JPG

E harmadik főzdének, a Pivovar Hostivarnak már csak azért is könnyű dolga volt abban, hogy élményszerűbbnek hasson, mert elképesztően messze van a prágai belvárostól: a C (piros) metróvonal déli végállomásától, Hájétól még nagyjából negyedórányi buszútra, a Horní Měcholupy lakótelep határán áll. Nevét a szomszédos, ismertebb városrészről, Hostivařról kapta, a szóvégi háček menet közbeni elvesztésével. De nem lenne igazságos pusztán így, távolsága alapján felvezetni a főzdét, ugyanis a fárasztó megközelítésen felül számtalan további dologban is magasan eltér a Prágában egyébként megszokott, városképbe simuló, apró kisüzemektől, az U Flekůtól az U Bulovkyn át a Victorig.

IMG_2183.JPG

Zöldmezős beruházás ugyanis, egy formabontó hangulatú modern épület egy óriáslakótelep szegélyén, saját, a szokásos bútorokon felül kerékpártárolóval és játékokkal bővített kerttel. A szembeötlően hangsúlyos arculat a belsőépítészetet is hasonló erővel határozza meg, noha itt a minimalista-organikus megoldások mellett a vendégtérben elhelyezett négy darab csapolótank már jobban emlékeztet rá, hogy egy brewpubban járunk.

IMG_2188.JPG

A főzde 2013 februárjában főzte az első sörét, a honlap leírása szerint  mint az várható  a hagyományos módszerekben hisznek, alsóerjesztésű söreiket két cefrézéssel, felsőerjesztésű söreiket infúziós cefrézéssel készítve, szűretlenül-pasztőrözetlenül. A leírás zavarba ejtően részletes: malátáikat Karel Klušáčektől és a Weyermanntól, komlóikat főleg Žatecből, élesztőiket a cseh Sörfőzési és Malátázási Kutatóintézettől szerzik be. Főznek nyolcas, tizenegyes és tizenhármas világos lagert, tizenkettes félbarnát, tizenhármas barnát, tizenhetes duplabakot; tizenkettes, tizennégyes és tizenötös ale-t, továbbá egy világos búzasört. Nem egyszerre, persze, amikor én voltam, öt sör volt egyszerre elérhető a tízből.

IMG_2190.JPG

Így, a hatodik bekezdés felé járva, valószínűleg ideje bevallanom, hogy nem készítettem különösebb kóstolási jegyzeteket, inkább impressziókat tudok csak átadni az élményeimről. Az egészen biztos, hogy, mint szinte minden cseh főzde, a Hostivar is a gyengébb sörökben tud igazán nagyot gurítani: a tizenegyes világos és a tizenkettes félbarna remek, friss, harapható žateci komlózású, klasszikus cseh hangulatú sörök voltak, mint ahogy az arányosan komlózott, könnyű, kicsit gyümölcsös karakterű, illatos tizenkettes ale is elég jó találat volt. A tizenhármas világos lager és a tizenötös ale egy kicsit már talán fejnehezebbek voltak, de ebben az értékítéletben persze az egészen elképesztő méretű, hatvandekás csontozott csülöknek is szerepe lehetett, aminek a végére értem, mire elkezdtem a testesebb sörök kóstolását.

IMG_2196.JPG

Az ételeket egyébként is érdemes szóba hozni: Csehországban járunk persze, így a gasztronómiai izgalmak inkább csak a tisztességesen elkészített, hagyományos, húsközpontú fogásokban merülhetnek ki. Ezt a szintet a Hostivar hozza is, viszont meglepően olcsón teszi: az említett hatvandekás csülök 155 koronába (kb. 1800 forintba) került, míg egy pivovarský guláš tormával-knédlivel 135 korona (kb. 1600 forint) volt. A sörkorcsolyák közül a hermelín 65, az utopenec 45 korona. A sörök nagyjából a prágai átlagot hozzák, korsójuk 29 koronától 55-ig terjed.

IMG_2191.JPG

Az egyes szempontokat külön-külön tekintve nem mondhatni, hogy a Hostivar rendkívüli hely lenne. Azzal a homogenitással viszont, amivel a söröktől az épületen és a dizájnon át az ételekig minden legalább felső-középkategóriás minőségű, esetenként még jobb is, ugyanakkor olcsó, egészen biztosan az egyik legjobb ár-érték arányú hellyé válik, már ha sörbuzik vagyunk. Ha nem vagyunk azok, és túléljük, hogy csak a hely saját sörei vannak, akkor az általam ismertek közül még a legjobb hely címére is eséllyel pályázhat, bár a libeňi U Bulovkyval mindenképp erős versenyt kellene vívnia.

Pivovar Hostivar
Lochotínská 656
109 00 Praha 15

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr756802611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kortyondiak 2014.10.17. 20:32:43

November elején megyünk Prágába. Majd jelentkezem, melyik busszal kell menni a Metro végálomástól ? :))

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.10.18. 08:13:15

Kéne már egy Sörbúvár prágai sörtúrát szervezni

-kk- 2014.10.18. 12:57:57

@rambo13: sajnos láttam, de csak annyit tudok rá írni, hogy :DDDDDDDDDDD
Pontosan ugyanaz a helyzet, mint a Frissen Csapolt Soproninál: vesznek egy alkalmatlan alapot, felcicomázzák, és kikiáltják szexinek.

-kk- 2014.10.18. 13:06:52

@Kortyondiak: Háje állomástól két opció van:

- 125-ös busszal Skalka végállomás felé 11 megálló, Řepčická megállóig;

- 183-as busszal Sídliště Čimice végállomás felé 8 megálló, szintén Řepčická megállóig.

Serkoptató 2014.10.18. 13:23:33

@-kk-: @rambo13: hát ja.
Ráadásul egyáltalán nem vagyok róla meggyőződve, hogy ez a tankos rendszer ugyanaz, mint a cseheknél. Ott ugyanis nem a tartályokat hozzák-viszik, hanem a sört szállítják tartálykocsival.
Plusz erős kérdés az is - túl azon, hogy milyen a kiindulási alap - mi jár nagyobb ízvesztéssel, a szűrés, vagy a pasztőrözés?

Serkoptató 2014.10.18. 13:25:19

@pif: mehetnénk vonattal, és jöhetnénk mentővel...

Bud Taste 2014.10.18. 13:54:30

@-kk-: "Pontosan ugyanaz a helyzet, mint a Frissen Csapolt Soproninál: vesznek egy alkalmatlan alapot, felcicomázzák, és kikiáltják szexinek."

Azt csinálják amihez értenek. A Craft beerhez nyilván se főző, se sales, se marketing oldalról nem értenek, de ha vmi csoda folytán valaki a döntéshozói szinten konyítana is valamit fentiek közül bármelyikhez, a CFO akkor is csuklóból megvétózná, ráadásul még hülyének is néznék, mint ők a fogyasztókat (akik mellesleg meg is érdemlik, mert a fogyasztó tehet róla, hogy beéri a szarral, ez nyilvánvaló).

Kortyondiak 2014.10.18. 18:03:04

@-kk-: Köszönöm, esetleg a képen látható csülök cseh megnevezése !?

Kortyondiak 2014.10.18. 18:03:33

@pif: Részünkről a szerencse !

-kk- 2014.10.18. 21:04:19

@Kortyondiak: "Pomalu pečené vykostěné vepřové koleno naložené v polotmavém ležáku a koření, podávané s hořicí, křenem a beraními rohy"
azaz:
"félbarna ászoksörben és fűszerekben lassan sütött, csontozott sertéscsülök mustárral, tormával és savanyú kosszarv-paprikával"

de a lényeg a "pečené koleno", a sült csülök :)

Kortyondiak 2014.10.18. 21:22:01

@-kk-: Ezt nevezem felkészültségnek :)
Hatalmas köszönet !

-kk- 2014.10.18. 21:34:55

@Kortyondiak: volt egy fényképem az étlapról is!

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.10.20. 06:50:45

@-kk-: @Kortyondiak: @Serkoptató: @Bud Taste: @rambo13: Ugyan nem egészen prágai téma, de nincs kedve az uraknak a novemberi bécsi sörexpóra kitévedni egy ottalvással? Szállást sztem tudok viszonylag jó áron jó helyen szerezni...

Kortyondiak 2014.10.20. 09:08:08

@pif: Azt lehet tudni, hogy novemberben mikorra esik az időpont ?

-kk- 2014.10.20. 09:52:39

@Kortyondiak: nov. 1-22.: www.craftbierfest.at/
@pif: nekem esélyes, de még messze nem 100% :(

-kk- 2014.10.20. 09:57:32

@Kortyondiak: mármint 21-22. (péntek-szombat), csak lemaradt egy számjegy.

Bud Taste 2014.10.20. 10:59:51

@pif: Nézve a résztvevő sörfőzdék listáját, kár lenne kihagyni, én mennék szívesen.

rambo13 2014.10.20. 11:00:54

@Bud Taste: valóban nagyon impozáns, és említsük meg, h egyetlen magyarként kint lesz a legenda is.

Bud Taste 2014.10.20. 11:02:55

@rambo13: Néha, kivételes esetekben írhatnád a tulajdonneveket nagybetűvel is...

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.10.20. 11:07:38

@Bud Taste: @rambo13: @Kortyondiak: @-kk-: Ennyien - már csak a költségtakarék jegyében megtölthetnénk egy autót. Szállást megkérdezem, de sztem a volt munkahelyemen kapok egy jó árat (és az a Mariahilferen van, kb. 5 perc sétára a Siebensterntől) Kk és rambo13 urak? Mikor derül ki, tudtok-e jönni?

rambo13 2014.10.20. 11:11:12

@pif: háát én ha megyek akkor külön utakon, mert péntek az tuti kilőve...illetve azon a héten jövök haza egy egzotikusnak mondható útról ahol remélem nem kapok el semmi fertőzőt :)

Bud Taste 2014.10.20. 11:14:09

@rambo13: "nemecsek ernő"

OK, de ha ennyire kevésre tartod őket, akkor minek főzöl náluk és miért említed meg őket egyáltalán:))

-kk- 2014.10.20. 11:18:25

@pif: Nekem kb. két hét múlva dől el a kérdés.

rambo13 2014.10.20. 11:20:52

@Bud Taste: ó de tudtam, h ezt fogod írni...
mindig lecsapod a meggondolatlanúl túl magasra dobott labdákat :)

Bud Taste 2014.10.20. 11:23:36

@rambo13: A viccet félretéve, rendszeresen kisbetűvel írod mások nevét is, ami vkinek esetleg rosszul eshet. Nem vagyok nyelvtannáci, nem azért írom.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.10.20. 11:42:56

@Bud Taste: volt meghívóm, de nem fért sajna bele...
Akkor Te benne volnál egy közös kirándulásban?
@-kk-: @Kortyondiak:
Mive Rambo úr nemet mondott. Nézzek még potens résztvevő(k) után?

rambo13 2014.10.20. 11:49:46

@pif: mielőtt még bunkóbbnak tűnnék itt egyesek szemében :), szeretném megköszönni a meghívást és hogy rám is gondoltál

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.10.20. 11:54:09

@rambo13: Welcome. Azért, ha jössz, ihatunk egy sört az Ankernél...

Azogre 2014.10.21. 16:35:58

@rambo13: Nem kétséges, ez már szerelem! :)

Azogre 2014.10.21. 16:36:47

@pif: Lehet, hogy összefutunk odakint...

Bud Taste 2014.10.21. 20:49:24

@rambo13: Köszönöm, hogy felhívta rá a figyelmemet Möszjő!

rambo13 2014.10.22. 11:58:11

@Bud Taste: kEDVES bUD! TUDTA öN, H MA VAN A CAPS LOCK VILÁGNAPJA?

Bud Taste 2014.10.22. 12:17:22

@rambo13: Mér? Nincs rajtam sapka?
Ja, hogy billentyűzet? Á nem, én Pesten csak a Ctrl gombot nyomogatom, ha feljutok nagy ritkán...

rambo13 2014.10.22. 13:05:55

@Bud Taste: MOST A KISBETŰ PROBLEMATIKÁRA UTALTAM VOLNA, DE VALÓBAN, öNHÖZ MÁS MÓDON IS KÖTHETŐ.

Bud Taste 2014.10.22. 13:41:25

@rambo13: Möszjő, hidd el nekem, h soha nem a betűd a problémás, hanem az attitűd:))

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (22) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) usa (3) USA (4) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása