Újra eljött október 6-a, az aradi vértanúk napja. Tavaly már írtam róla, hogy kb. 150 éve még a londoni sörgyári munkások is tudták, hogy ki Haynau, és miért kell őt utálni. Sokat elmélkedhetnék azon is, hogy koccintsunk vagy ne koccintsunk sörrel. Hagyomány? Vagy a múlt századi borlobbi ügyes marketing-húzása? Azt gondolom, ki-ki szíve joga, hogy áll a kérdéshez, koccint, koccint és aztán az asztalhoz üti a pohara-korsója alját, vagy éppen nem koccint sörrel, még a letelt 150 után sem.
De pont mindegy is. Megint a lényeg veszik el a különc külsőségek útvesztőjében. Őszintén, hányat tudunk felsorolni az aradi tábornokokból? Eszembe jutott 20 évvel ezelőttről a sztori, amikor egy kedves tanár barátom, Ákos a történelem dolgozatban három vértanút nevét kérte a gyerekektől, hogy sorolják föl, és - a sörözőben - megmutatta a megoldásokat. Hááát? A Deák Ferenc és a Kossuth Lajos és egy-egy odavetett Széchenyi nem is tartozott a cifrák közé. A különdíjas Defetyi Ariesz volt (sic.) és az abszolúte első helyet minden kétséget kizáróan a Knézics Jenő (sic.) vitte... (szegény Knézy, ha ezt tudta volna a jó szurkolás mellett...)
Álljunk meg és emlékezzünk! Ne csak a sallangokat, a lényeget is tartsuk meg! Lehet, hogy valaki túl patetikusnak, magyar népbetegségnek gondolja a folyamatosan a múlton való kesergést, de inkább azon kellene gondolkozni, hogyan tehetjük ezeket a hősöket tényleg élővé, igazi példaképpé.
Én egy - elhallgatott? - 1920-ban, Trianon évében írt Juhász Gyula szonettel (a magyar elektronikus könyvtár Juhász Gyula összesében hiába keressük) teszem ezt most és - igen! - egy ünnepi sörrel emlékezem, amit nagyváradi barátomtól kaptam, s ha egyedül nem is, de gondolatban koccintok a tábornokokra és a Pest-Budán agyonlőtt Batthyány Lajos miniszterelnökre. Éljen a magyar szabadság!
Juhász Gyula: Arad
Arad, örök magyar gyász szép arája,
Feléd suhan ma sóhajunk, feléd,
ki élsz sötéten és némán az árva
Maros mentén, mely zúg ma gyász-zenét.
Kincses Erdély öléről ered le
És erre tart e bánatos folyó,
Mély morajában sír Erdély keserve,
Mint tárogatón zengő bujdosó.
Arad! Köszönt a csonka Magyarország
S tört lobogóját lengeti neked,
mely fátyolos, mint ez október-est.
De még lobog és égi kezek óvják,
Selymére örök, győztes glóriát von
A Krisztus jobbján - ama tizenhárom!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.