Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

8. Főzdefeszt - Utóhang

Impavidus Mortallium ismét magához ragadta a szót, úgyhogy én csak pár megjegyzést és képet fűznék a recenziójához. Csodás helyszín volt az Andrássy út, remek volt a kp a Multipay helyett. Köszönöm a sörfőzőknek a szíves kínálásokat és a Tanyasi csirkének a kóstolót. És a zárósör, - már vasárnap - a Köleses Árpás Világosa pedig az idei legjobb kisüzemi világos szűretlen láger sör volt amit kóstoltam.

Innentől át is adom a szót:

"A sörök terén jól érezhető fejlődésen ment keresztül a Főzdefeszt megjelenése. Egyre több és egyre nívósabb sört hoz ki egyre több főzde a sörbarát és kíváncsi közönségnek bemutatásra. A régi motorosok mellett új, még éppen csak szárnyaikat nyitogató főzdék és gerillafőzők is megjelentek, a pár hónappal ezelőtt a budai oldalon a Műegyetem rakparton rendezett 7. Főzdefeszt óta is, nemhogy a 4 évvel ezelőtti első rendezvényhez képest. Jó az irány, tetszik a dolog, szívesen megyek legközelebb is. A felhozatal szinte minden igényt kielégítő volt a hét végén, és a helyszín is csodálatos lett volna, ha... ..és erről beszélni kell. A jó hangulatot a jelenlegi állapot szerint sajnos olyan kellemetlen kompromisszumok meghozásával tudja csak az ember önmagában tudatosítani, amelyek kiküszöbölhetőek. A rendezvény nemcsak, hogy a Streetfood Show-al, hanem az Opera előtti ingyenes kulturális rendezvénnyel, a Nemzeti Vágtával, az autómentes nap kerékpárpályájával és egy pár nem közvetlenül, helyszínileg kapcsolódó de a közelben tartott rendezvényével került egy időben megrendezésre, így várhatóan hatalmas tömegre lehetett számítani, ami a Főzdefesztek eddigi látogatószámainak többszörösét előre megjósolhatóvá tette. Maga a StreetFood Show és a Főzdefeszt beékelődött az Andrási út deák téri kezdetétől tartó kerékpárpályás rendezvény és a Nemzeti Vágtás rendezvény közé, egyfajta átjáróvá alakítva azt, nem beszélve a Feszt közepén az Operaháznál rendezett műsorokról. Előre leszögezem, semmi bajom a kultúrára szomjazó nénikékkel, a kerékpárosokkal és a lókedvelőkkel. Mindaddig, míg nem zavarnak meg a sörivásban az átvonulásukkal Ennél az átjáró forgalomnál azonban sokkal zavaróbb volt, a szűken vett rendezvénynek a területi elrendezése. A középső padsorok közt nagy távolságonként voltak kialakítva átjárók, nehéz volt az Andrási két oldalán felállított sörös és kajás bódék, standok megközelítése egyik oldalról a másikra átjutással. Én a szervezők helyében legközelebb, vagy kisebb blokkokra alakítanám ki a padsorokat, vagy ami még jobb ötlet, a fesztivál egyik során sörös, a másik során a kajás részt helyezném el, így nem lenne keveredés és nem történne meg, hogy sörért sorba állva azon veszem észre magam, hogy átlökdösődtünk a kajás sorba. Nem bántam, mert még nem voltam a kiszáradás állapotában, és ha már ott voltam, vettem ennivalót is. Mindezek mellett, nem kellett volna többször is hallanom változatos korosztályból, az "olyan büdös sör szag van", vagy a "csípi a szemem a tömény olajgőz, nem érzem mit iszok" mondatokat. Igen, valószínűleg, ezek az emberek nem a "StreetFodd Show ÉS Főzdefeszt" rendezvényre jöttek, nagy valószínűséggel átutazó, véletlenül odatévedt "turisták" voltak az átjáró forgalomnak köszönhetően, de ez megelőzhető azzal, ha nem muszáj keverednie a két vásárlói csoportnak, azaz az utca egyik oldala kajás, a másik sörös sor, a padsorok közt több átjárási lehetőséggel. A másik ami zavart, az a WC-k hiánya volt. Nekem úgy tűnt, kevesebb WC volt most, mint tavasszal, a várható sokszoros látogatószám ellenére is. A sorban állás egyre durvább lett, ahogyan megtelltek a tartályok, és sorban zárták le a WC-ket vagy nem voltak képesek bemenni az emberek az állapotok miatt. Több WC, szükség szerinti cseréléssel, ürítéssel ami mindenképpen szükséges. Nem ilyen létfontosságú a többség számára, de Én, nagyon hiányolok néhány poháröblítőt, ahol aki kívánja, a saját poharát el tudja öblíteni, nem kell kuncsorognia a csaposnak a pohara kiöblítéséért, a többi vevő rosszalló tekintetétől kísérve. Tudom, nem egy nagy létszámarány ez a jelenlegi pár tucat ember aki nem műanyagpohárból, hanem tiszta üvegpohárból szeretné kóstolni a sört. Ám, ha komolyan vesszük azt, hogy a Főzdefeszt egyik célja a kisüzemi/kézműves sör népszerűsítése, a minőségi és tudatos sörfogyasztás kultúrájának megteremtése, akkor bizony fontos szempont lenne ez. Tudom, ez plusz költség megvenni/bérelni ilyen mobil poháröblítőket, figyelni a víz fogyást és pótolni azt, de legyünk kreatívak, szerintem egy fix figyelemfelhívó táblával, ahol szemléletesen van ábrázolva, az üveg poharas fogyasztás előnye, (és más információs transzparensek, táblák is lehetnének a sörfogyasztás kultúrájával, a sörfőzéssel, a sörrel kapcsolatosan) ugyanott egy standon venni is lehet Főzdefesztes kóstolópoharakat, akár nyakba akasztós szütyőkével együtt, részben lehetne fedezni az eladásból a költségeket, illetve látható-érzékelhető lenne a cél is, mindamellett az üvegpohár = kevesebb szemét és a főzdéknek sem kell annyi műanyagpohár árát beépíteniük a sör árába. A legfájóbb pedig, a tisztaságfenntartók hiánya volt számomra. Hiába voltak kihelyezve szemeteszsákok, és jó esetben hiába dobálták a népek bele a szemetet, ha azok gyorsan megtelltek és nem lettek cserélve, vagy szétszakadva lógtak. Az eldobált szemétről nem is beszélve. Pár embert mindenképpen kellene alkalmazni a napközbeni tisztán tartásra is, ha nem is a sepregetésre, de a szemetesszákok cseréjére vagy ürítésére. Mondjuk akik a pohármosók víz utánpótlását is végezhetnék. Mindezek a "problémák", ha megoldódnak, akkor egy kiváló nemzetközi hírű utcai fesztivállá nőheti ki magát a StreetFodd Show-al házasodott Főzdefesztt. Én nagyon szeretném."

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr786725735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KeepRunning 2014.09.25. 10:53:40

Én most voltam először ("vidéki" vagyok) és nagyon sok pozitív élménnyel tértem haza. Rengeteg finom sört kóstoltunk, illetve hoztunk. Szerencsére a sorban állások se voltak olyan hosszúak, mint amire a tömeg alapján számítani lehetett volna. A WC-k száma viszont tényleg katasztrofális volt, környékibeli szórakozóhelyekre jártunk be, ott pedig fogyasztani kell. Szerencsére volt velünk pár nem ivó, akik ilyenkor ittak egy kólát vagy valami üdítőt. A másik negatívum a padok hiánya. Tudom, hogy rengeteg sörpad ki volt rakva, de ez se volt elég. Két nap alatt egyszer sem tudtunk leülni. Mondjuk sok padon turisták, meg nem is a rendezvényt látogatok ültek. Ezt elnézzük, tudjuk a közös rendezés nagy reklámot csinált a fesztiválnak. De szerintem a következő inkább ne legyen összeszervezve ekkora eseményekkel.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.09.28. 10:28:58

@KeepRunning: abszolúte egyetértek, mi is így láttuk...

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) Apátsági (2) apátsági (3) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (22) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása