Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Thomas Menner 1701 - egy pannonhalmi sörfőzde feltámasztása

Ma délután sajtótájékoztatón jártam. Nagyon titokzatosan és egyben izgalmasan hangzott a meghívó, miszerint fel akarnak támasztani egy 300 évvel ezelőtti pannonhalmi sörfőzdét. Már több korábbi médiahírek is napvilágot látott, hogy a pannonhalmi bencés apátság a nagyon sikeres borászat után belefog a sörfőzésbe is. Ez önmagában, is izgalmasan hangzott, így örömmel tettem eleget a meghívásnak.

thomasmenner04.JPG

Egy kicsit árnyaltabb képet kaptunk, a sajtótájékoztatón, de az izgalom az továbbra is megmaradt, sőt fokozódott. Adott egy vállalkozás, mely a 18. század elején az apátság által adományozott telken - az apátsági területen kívül, de Pannonhalma központjában - álló hajdani épületben egy látogatóközpontot és egy évi 400 ezer liter kapacitású sörfőzdét létesít. Adott továbbá egy 1701-re datált oklevél, melyben Karner Egyed hajdani főapát - a kolostorokban nem volt sörfőzés, csak az uradalmi jogot adták bérbe - egy Thomas Menner nevű német vállalkozónak, bérbe ad egy telket, hogy ott főzdét és fogadót létesítsen és üzemeltessen. A fogadó a 20. század közepén is üzemelt, bár sört csak a 18. század végéig főztek itt. Ezt a hajdan volt sörfőzdét próbálják most feléleszteni. A vállalkozásba nagyon komoly anyagi és szellemi háttérrel vágtak bele, alapítvány kutatja Thomas Menner történetét, és megkísérlik megfőzni azokat a söröket, melyeket 300 évvel ezelőtt ihattak eleink az apátságban és környékén. A projekthez felkérték a Corvinus Egyetem Sör- és Szeszipari Tanszékét, Vecseri Beáta vezetésével, hogy koraújkori apátsági recepteket felhasználva dolgozzanak ki új recepteket egy világos ale-hez, egy könnyű félbarna-barna ale-hez és thomasmenner02.JPGegy nehéz apátsági barna sörhöz (dubbel). A kész receptmintákból Bart Dani (Folyékony Kenyér, Főzdefeszt) közvetítésével a Hara Punk sörgerillái főztek le egy világos és egy barna ale-t, melyet a bemutatón mi is megkóstolhattunk. A márka egyelőre még kialakítás alatt van, valószínű január környékén kerül ki a szélesebb közönség színe elé. A tervek szerint egy fiatal egyetemi végzettségű, de modern szemléletű sörfőzőt szeretnének megnyerni sörmesternek, és a nagyon profi arculat (pohár, többféle - a 0,33 literestől a 1,5 literes Magnum - palackig, ) mellett gasztronómiai háttérrel, interaktív sörtörténeti múzeummal kívánják a sörfőzdét beindítani, ami Magyarországon eddig teljesen újfajta - és szívemnek igen kedves - kezdeményezés. Csak a sörfőzdében 100 milliós nagyságrendű a beruházás. Az apátság egyelőre nem tevékeny részvevő a vállalkozásban, és nem tudni, hogy elindítanak-e saját főzdét, vagy megegyeznek a Thomas Menner-féle főzdével és beemelik apátsági keretek közé.

És hogy az elkészült két próbafőzet milyen? A világost kóstoltuk először. Virágos, enyhén élesztős komlóillat - kicsit mint egy szűretlen pilzeni - után a melegedéssel jöttek az egyértelmű felsőerjesztésű jegyek. Gyümölcsös, epres, eperkrémes illatok és ízek árnyalták a markáns keserűt és a virágos szénás komlós jegyeket. Némi gyógynövényes és édesköményes ízek és kevés fanyarság, némi animális jegyekkel keverve következett. A sötét ale, akár egy angol brown ale, pörkölt thomasmenner03.JPGmalátás, kenyérhéjas jegyekkel, majd enyhe málnássággal, kis diós aromával (Maris Otter?) mutatkozott be, majd melegedéssel könnyű gyümölcsösséget és enyhén élesztős karakterű édességet is hozott. A vállalkozás szándéka szerint a németalföldi felsőerjesztésű apátsági sörök hagyományait kívánja feléleszteni, tehát ne is várjunk - egyelőre - bajor stílusú bencés lágereket, búzákat, duplabakokat. Végre egy magyar sörös vállalkozás, akik a kezdetektől avval a szándékkal jelennek meg, hogy igényes gasztronómiai szereplőként vezetik be a piacra a söreiket, és ez véleményem szerint is nagyon fontos, hiszen a fizetőképes fogyasztókból lehet egy értő és igényes vevőkört kialakítani, mely kultúra a fogyasztási szokások divatjával továbbgyűrűzik, és még több sörértő fogyasztót szerezhet. Hasonlóan működött ez a bornál is, csak a sör még 5 éve kezdte el ezt a hosszú utat. Fokozott izgalommal várom az őszi főzdebemutatást és sok sikert kívánok a Thomas Menner 1701 vállalkozásnak és reméljük a remek próbafőzések után egy megjelenésében és beltartalomban is kimagasló minőségű sör jelenhet meg a magyar és a nemzetközi piacon.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr806418515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kieső 2014.06.30. 09:24:01

Kicsit fáj a szívem; tegnap voltunk Pannonhalmán, de csak most olvastam a cikket :-/
Klassz lett volna az apátság mellett megnézni a sörfőzdét is. Ha pedig megnyílik majd az apátság saját sörfőzdéje is, az igazán szuper lesz :-)

rambo13 2014.06.30. 09:32:44

@kieső: akkor kicsit figyelmetlenül olvastad, mert NINCS még sörfőzde!!!

kieső 2014.06.30. 10:08:23

@rambo13: annyi baj legyen, akkor az éttermet :-)

Áron Varga 2014.06.30. 21:22:04

Mi értelme van egy "ipari receptet" lefőzni otthon?

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.07.01. 16:50:25

@Áron Varga: Próbálgatnak. Van egy elképzelésük, de a sörhöz nem értenek annyira.

Áron Varga 2014.07.13. 15:05:53

@pif: Véleményed és mások véleménye szerint jók voltak a próbafőzetek? Csak mert számomra ez nem derült ki a cikkből egyértelműen.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.07.13. 15:19:05

@Áron Varga: gépies receptek voltak, nem volt bennük egyéni karakter, de a tulajok is tudják ezt, még sokat kell ezen reszelni...

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.07.13. 15:22:01

@Áron Varga: amúgy a barna egy malátás enyhén diós darab, kicsit elhibázott egyensúllyal, a világosba meg volt egy enyhe animalitás, viszont nem volt rossz, csak olyan semmilyen. A barnába én egy adag élesztősséget hiányoltam és egy kis plusz komlót, a világosban meg sokkal több gyümölcsösséget, ha már belga irányba akarják a söröket terelni

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (22) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása