Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Grodziskie és más történetek...

Hamarosan március 15-ét írunk, és ez nemcsak az 1848-as forradalom évfordulója, hanem most már a Házi grodziskie3.jpgSörfőző Egyesület éves - immár harmadik - nemzetközi BJCP-s jegyzésű sörversenyének is bevett időpontja. Idén a hagyományos, vagy versenyeken megszokott, populárisabb sörstílusok - pl. erős porter, cseh pilzeni, amerikai IPA - mellett olyan izgalmas és / vagy újra felfedezett sörtípusok kategóriáit is kiírták, mint a saison, a witbier, vagy egy szinte elfeledett történelmi sörfajta a Piwo Grodziskie (németesen Grätzer Bier). Bár Düsi kolléga egyik korábbi - hiánypótló - összefoglalójában sorra vett néhány német ill. porosz-lengyel területen főzött izgalmas búzasört, amely tartalmazza a Grodziskie-t, van még felfedezni való bőven. Mivel idáig jómagam nem kóstoltam Grodziskie-t, különösen izgat, hogy milyenek lesznek a házi főzők próbálkozásai, és milyen lesz maga a sör. Ezért utánanéztem-olvastam, hogy a már idelinkelt Düsi-féle poszt sörei mellett még milyen archaikus búzasörökkel találkozhatunk a német-porosz nyelvterületen, és ezeknek milyen utózöngéje van napjainkban. Az olvasgatás-nézelődés közben akadtam rá a Lichtenhainer-re, ami a Grodziskie közeli rokona, szintén füstölt malátából készülő, savanykás könnyű búzasörről van szó.

A középkorban a sörfőzésnek volt egy nagyon prózai oka, ha fölösleges gabona akadt, azt bizony megfőzték sörnek, hiszen a közélelmezésben is - a városokban ivásra alkalmatlan, fertőzött a víz, a bor meg drága volt - legalább olyan komoly szerepe volt a sörnek, mint a kenyérnek. Nem véletlen, hogy az 1516-os Reinheitsgebot (a kor HACCP-je) is külön szabályozta, hogy milyen gabonából, mikor lehet sört főzni, hisz a gyakori háborúk esetén, nem maradt volna búza a hadsereget etetni. A sört meg természetesen jobb áron el lehetett adni, mint a kenyeret.

Németország délkeleti régiójában a Gose szászországi (Goslar, Lipcse) hazája mellett egy másik érdekes lichtenhainerkrug.jpgbúzasörre bukkanunk. Ez a 'Lichtenhainer'. Lichtenhain, ma a thüringiai Jena városának egyik városrésze, korábban Jena melletti kisváros, párszáz, majd 2000 körüli lakossal. Már a 14. században rengeteg komlóskertről írnak Jena környékén, de a sörtípus csak a 19. században terjedt el. Egy 17. sz-i egyházi irat tanúsága szerint a helyi sört a jobbágyok főzték, és adóztak vele az egyháznak, ezért nem meglepő, hogy a környéken sokáig nem lelhetőek fel iratok sörfőzdékről. Ám az árutermelés kialakulásával Lichtenhainban egyes háztartások - összesen 48 - külön sörfőző jogot is szereztek, és az ún. adó-sör mellett joguk volt egyéb sör főzésére is. Ez a jog az ingatlan eladásával az új tulajdonosra szállt. Ezek a háztartások egy választott sörszakember útmutatása alapján ennek a főzőmesternek a keze alá dolgozva (sorban egymás után, ahogy a házak is álltak - Reihenbrauen) segédkeztek a malátázásban, cefrézésben, és a közösen beszerzett komlóval forralták ezeket a főzeteket. Mivel Jena egyetemi város is volt, a helyi sörfőzés nem elégítette ki a szomjas diákságot, akik egyrészt sokat ittak, - A tanulóknak meg nem kellett kétszer mondani, ha sörről volt szó.

Akár a régi vicc, mikor az egyetemista fiú hazalátogat a falujába, és anyukája megkérdi: - Fiam, levágtam két csirkét, mit főzzek belőle? - Pálinkát, édesanyám!

Másrészt nem mindig voltak megelégedve a helyi sörök minőségével. Kedvelt italuk volt a 'Broihan', ami tulajdonképpen a Berliner Weisse ősi formája, nevét Cord Broihan főzőmesterről kapta, aki a Balti-tenger mellől hozta ezt a fajta sörstílust és terjesztette el széles körben. is. A diákoknak tehát kellett a mennyiség és a minőség is, ám a város - a thüringiai őrgróftól, mint birodalmi választótól szerzett jogánál fogva - súlyos pénzbüntetések terhe mellett megtiltotta a nem-jénai sörök csapolását, így egyrészt a diákság kénytelen-kelletlen a helyi sörökre állt át, másrészt beindult a helyi termelés, viszont a diákok ízlése hatással is volt a sörkészítésre, hiszen nem vettek meg akármit a kocsmákban, és az helyiek (Wöllnitz, Lichtenhain és a többi kis peremvároska) azt főzték a sörfőzdében, ami jól fogyott. 1838-ban - ezt az adójegyzékekből tudjuk, mert hát a "jövedéki adót" nem most találták föl, ugye - 1312 vedernyi (Eimer = kb. 60 liter), azaz közel 80 ezer liter sört főztek a helyi derék sörfőző közösségek. Az első igazi Lichtenhainer-t a híradások szerint 1887-ben csapolták a jenai Friedrichstrasse New York Cafe nevű műintézményében, ahol egyetemi diákok először egy magukkal hozott hordót csapolgattak szorgosan, aztán a kocsmáros feltette véglegesen is a kínálatba. Az egyetem töretlenül virágzott, vele a helyi sörözők és a Lichtenhainer is. A stílus igen népszerű volt és birodalom szerte vitték a helyi söröket. A jellegzetes hasas fakupa, a "Lichtenhainer Krug" őrzi is a sörtípus nevét. A virágzásnak a második világháború vetett véget, majd az NDK-s érában a sörfőzde épületei a terjeszkedő Zeiss Művek útjában állva nagyrészt lebontásra kerültek. Főzdében az utolsó Lichtenhainer-t nem Lichtenhainban, hanem egy másik jenai városrészben Wöllnitzben főzték 1983-ban. Azóta több kísérlet is történt a sörtípus feltámasztására. A wöllnitzi Talschänke fogadó mellett, ahol Wöllnitzer Weissbier a neve, a brooklyni Sixpoint Brewery is tett egy izgalmas próbálkozást ebbe az irányba.

lichtenhainerwöllnitzer.jpg

Maga az autentikus Lichtenhainer-recept - természetesen - titkos volt, de a korabeli (20. sz első fele) sörfőző-szakkönyvekből azért annyi kiderül, hogy füstölt malátából (50%+ búza - árpa; vagy máshol 1/3 finomra őrölt búza - 2/3 durvára őrölt árpamaláta) főzött cefrét szűrik, majd 100 kg malátánként 1 font (kb. 46 dkg) nemes komlóval nagyjából 80-90 percig forralják. A főzet kb. 8 Balling-os, tehát igen könnyű és alkoholtartalma is ennek megfelelően alakul, nagyjából 3-3,5 % lesz. Az elsődleges erjesztés után adják hozzá a tejsavbaktériumot, és ez adja az utánozhatatlan savanykás ízét, és a könnyű, enyhén füstös test kifejezetten férfias üdítővé teszi.

A Lichtenhainerhez a Grodziskie-n keresztül is vezet az út, hiszen azt sokkal régebb óta, már a középkorban is grodziskie5.jpgfőzték. A szakirodalom ezeket a történelmi német söröket Pre-Reinheitsgebot söröknek aposztrofálja. Létezett a német-porosz területen (lásd Broihan, később a Berliner Weisse, és a sóval fűszerezett Gose) egy kedvelt, savanykás, frissítő sörtípus, amit enyhén füstölt búzamálátából (is) főztek, és ez a keleti területeken és a Balti-tenger partvidékén kedvelt és elterjedt volt. A Grodziskie-t vagy a város németes nevéből Grätzer sört utoljára 1993-ban az akkor bezárt Zjednoczone Browary Grodziskie (Egyesült Grodziski Sörgyárak) gyártotta. Azóta több évig elfeledett fajta volt, akár a witbier (amit szintén 10 éves tetszhalálból támasztott föl Pierre Celis), de az utóbbi években több cseh és lengyel minifőzde (pl. a Kocour és a Pivovarski Dum is) is főzött Grodziskie-t.  Készítettek egy sörgyári változatot is a Juránál, de az árpamalátát is tartalmazott, így nem volt autentikus. A lengyelek egyik legnagyobb házi főző versenyén a Bierofilián 2010-ben versenykategória is volt és a budapesti verseny mellett idén, 2014-ben is az lesz, így hát a jól sikerült főzeteket érdemes újra lefőzni és nevezni a lengyel versenyre is. Néhány tengerentúli craft brewery is előhúzta a kalapbó a Grodziskiet és a lengyel házi sörfőzők egyesületének a tevékenysége következtében bekerült a Brewers Association 2013-as sörstílus jegyzékébe és a BJCP kategóriái grodziskie4.jpgközé is. A BJCP leírás szerint a Grodziskie vagy Grätzer tölgyfa fölött füstölt búzamalátából (a hagyományos verzióban nincs árpa) többszöri máslással készül és ízében a füst és a könnyű savanykás, enyhén nyers búzamaláta íz a domináns, némi nemeskomló karakterrel. Kortyérzetét a könnyű, ropogós test, a dús, akár csípős szénsav határozza meg. Nagyon izgalmasan hangzik, bár a mai ízlésvilágnak talán kicsit furcsa lesz elsőre.

Mindenképpen nagyon előremutató a budapesti házi sörfőző versenyre nézve, hogy ennyire együtt mozog a nemzetközi trendekkel, úgyhogy külön respekt a szervezőknek. És a házi főzők, már aki bevállalja, egy jól sikerült főzettel akár - újabb - nemzetközi hírnevet szerezhetnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr955771787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gérard Duchemin 2014.01.22. 11:18:14

Döbbenetesen jó kutatás, és összefoglalás!

Bud Taste 2014.01.22. 11:27:41

Nagyon szép, hiánypótló bejegyzés!
Én is futottam egy kört Lengyelországban még októberben Grodziskie ügyben, sajnos csak a Pinta sörfőzdét ismerték, ami időről-időre főz egy adagot:www.browarpinta.pl/oferta
és a Jopen főzdét Hollandiában aki főzött már lengyel segítséggel:www.jopen.nl/oud-pools-bier-wordt-opnieuw-leven-ingeblazen/

Amúgy az autentikus összetevők között állítólag a nyírfakéreg is szerepelt:)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.01.22. 11:44:06

@Bud Taste: Sajnos a németem jobb, mint a lengyeltudásom, ezért ezt az anyagot igencsak lehet bővíteni. Azon gondolkodtam még, hogy a füstösség mennyire autentikus ezeknél a söröknél. Valószínű, hogy a kezdetleges malátaszárítási eljárások miatt. körül kéne nézni a gazdaságtörténetben, mert sztem ez egy elég érdekes témakör.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.01.22. 11:44:50

@Bud Taste: Még egy. Nyírfakéreg a sörben, mint facsipsz, vagy azon füstölték a malátát?

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.01.22. 11:51:53

@Gérard Duchemin: Köszönöm! Azért a Te posztod is ott volt a gondolatindítók-közt!

Bud Taste 2014.01.22. 11:53:55

@pif: "Azon gondolkodtam még, hogy a füstösség mennyire autentikus ezeknél a söröknél. Valószínű, hogy a kezdetleges malátaszárítási eljárások miatt. körül kéne nézni a gazdaságtörténetben, mert sztem ez egy elég érdekes témakör."

A füstösség az ipari forradalom előtt minden sörnél elkerülhetetlen volt, mivel vagy tőzegen, vagy fán szárították és pörkölték a malátát, tehát füstíz nélküli maláta nem létezett. A koksz elterjedése után tudták csak megoldani a füstnélküli malátapörkölést, tehát az ipari forradalomnak a sör nagyon sokat köszönhet...

Bud Taste 2014.01.22. 12:06:35

@pif: "Még egy. Nyírfakéreg a sörben, mint facsipsz, vagy azon füstölték a malátát?"

Nem kéreg, sorry, hanem barka.
A nyírfa barkáját használták a főzéshez, gondolom komlóhelyettesítő gyanánt.A barkából készült régen (állítólag) az aszpirin, tehát keserű lehet és gyógyhatású...

Bud Taste 2014.01.22. 13:26:17

@pif: Hát nem vagyok egy dzsanista a grodziskie főzésben, de gyanítom, hogy ez lehet az ami a képen van és ez a barka magyarul, nem a kéreg, de az is lehet, hogy a kéreg is keserű mint a kínafáé (kinin)és azt használták? Meg kellene kérdezni a lengyeleket Dorota Chrapek biztos tudja. trailblazing.royalsociety.org/commentary.aspx?action=printCommentary&eventId=92

rambo13 2014.01.22. 13:28:10

@Bud Taste: @pif: az aspirin az biza fűzfakéregből készült...

rambo13 2014.01.22. 13:30:41

@Bud Taste: a képen valszeg azért van rajt a barka, mert igazából ez csak a fűzfáról készült kép, de az ilyen tudományos ábrázolásokon meg szokták mutogatni a nemi jellegeket is :):):)

Gérard Duchemin 2014.01.22. 13:30:42

Kedves Pif.
Belinkelted ezt a leírást PDF-ben: www.elsosor.hu/wp-content/uploads/2013/02/Grodziskie.pdf
Elérhető más típusokra is ilyen leírás angol és magyar nyelven? Köszi.

rambo13 2014.01.22. 13:38:18

@pif: ja és nem mellesleg persze köszi az alapos és hiánypótló gyűjtésért!
nagy móka lehet egy tiszta búzából készült sört másolni, még ilyen alacsony plato mellett is...

rambo13 2014.01.22. 13:42:18

@Gérard Duchemin: angol nyelven:

www.bjcp.org/docs/2008_Guidelines.pdf
(sajna ez egy régebbi változat)

www.brewersassociation.org/attachments/0001/1129/2013_BA_Beer_Style_Guidelines.pdf

magyarul eddig csak a két versenyre kiírt sörtípusok leírása érhető el az elsosor.hu oldalon, de ha megkeresed krulist, vagy tibeert, biztos tudnak még segíteni...

Gérard Duchemin 2014.01.22. 13:56:19

@rambo13: Szuperköszönet, nagyon jó! :-)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.01.22. 14:37:44

@rambo13: @Bud Taste: Nem a nyírfáról volt szó? De a nyírfa kérge valóban - amennyire nézte - tele van hasznos cuccal, és vélhetően keserű is, ráadásul van egy nem elvetendő sámános vonal, amit azért a sörfőzésből nem zárnék ki...

rambo13 2014.01.22. 14:41:21

@pif: az aspirin az fűzfa, mégpedig Bud Taste által belinkelt, fehér fűz (salix alba)... a jopen leírása szerint a grodziskieben is fűz (willow) volt...

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.01.22. 14:42:56

És a barkáról kapta a latin nevét betula (függő)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.01.22. 14:47:03

@rambo13: ezért voltam megkavarodva, mert a nyírt mondogatta. Simán lehet... Kíváncsi volnék, van-e tartósító hatása.

Bud Taste 2014.01.22. 14:51:30

@pif: @rambo13:
"A tények csekély befektetéséből a feltevések bőséges profitja árad" mondta S.L. Clemens, ezért javasoltam Dorotától megkérdezni.

rambo13 2014.01.22. 15:00:54

@Bud Taste: ok, persze kérdezzük meg, de a jopen szerint "white willow bark" amit használtak, az pedig nem más mint a fehér fűz kérge, ami valóban "természetes aspirin"-ként szolgál a természetgyógyászatban...

beeradvocate.com/beer/profile/514/94029/
"our research found that brewers also formerly used willow bark in brewing which we thought was an interesting variation"

www.vitaminsziget.com/ecikk.php?id=116

Bud Taste 2014.01.22. 15:03:17

Mi kell a sörbe?

Nyírfabarka? Fűzfakéreg?
Somfabatka vagy Beléndek?
Málnás rozs vagy zabos árpa?
Elég volt már huss a 'csába!

rizmajersor 2014.01.22. 19:29:39

Sziasztok!

"A maláta kizárólag búza, tölgyfa tűz felett szárítva és érlelve"
Füstölési tapasztalatainkat és eszközeinket (424) felajánlhatom egy izgalmas Grodziskie elkészítéséhez, persze a tűz helyett füstre gondolnék.

Üdv Rizi

Tibeer 2014.01.22. 22:30:22

Sziasztok!

Köszönet a cikkért, mindig izgalmas dolog nekünk is "előhúzni" ilyen sörtípusokat. Bizom benne, hogy sokan megfőzik. Előzetesen már biztosan több, mint 10 emberről tudok. Ehhez még bizonyosan hozzájön a lengyelek népes tábora is.

Magam is lefőztem már. Ha jó a maláta (Weyermann), akkor csak enyhén füstös lesz az eredmény. Magam is elcsodálkoztam, de gyorsan konvertálódott cukorrá és könnyen szűrődött a 100% búza.

Még kérdés lesz, ki, milyen komlót és élesztőt használ majd.

Szurkolok mindenkinek!

ui.: Nagy dolog lenne ezen a terepen legyőzni lengyel barátainkat. Azt már láttuk, hogy rauchbier-ben szinte verhetetlenek...

-kk- 2014.01.23. 00:05:11

Nagyon vicces, hogy épp ma írtad ezt a cikket, mert pont most kaptam egy Wöllnitzer-féle lichtenheinert kósolásra. Meg is írtam ( komlo.blog.hu/2014/01/22/wollnitzer_wei_bier ), de arra gondoltam, hogy ha van rá érdeklődés, akkor szívesen elviszek egy további palackkal a szombati sörmanufaktúrás Eiche-csapolásra is.
Ez ugyan nem a versenykiírás Grodziskiéje, de azért majdnem :)

Gérard Duchemin 2014.01.23. 09:58:37

@-kk-: Kedves KK. Hány palackod van? Én is kíváncsi vagyok rá, de sajnos csak este nyolc felé érek oda.

-kk- 2014.01.23. 10:07:37

@Gérard Duchemin: biztos megoldható lesz, hogy maradjon

csehsorfesztival · http://pivo.hu 2014.02.03. 19:49:41

"Csak szólunk", hogy a bp.-i Pivohalléban (II., Tölgyfa u. 26.) márc. elejétől kapható lesz a lengyel Pinta főzde Grodziskie sörének 2.0 és 3.0 két "javított" változata. Ezek pár napja készültek el. A ratebeeren még csak az első Grodziskienak van értékelése. Jönnek a Pinta más sörei is, pl. Viva la Wita (Imperial Witbier), ŻytoRillo (rozsos Black IPA) stb. Talán most már semmi nem jön közbe: március elejétől a Pivohalléban.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.02.04. 10:48:17

Remek hír, ki is teszem a FB-re.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2014.02.04. 11:39:27

@pif: @csehsorfesztival: akkor ezzel hírrel lesz majd képes poszt azokkal a képekkel, amiket a minap lőttem az étteremben!

Gérard Duchemin 2014.02.04. 17:18:39

@csehsorfesztival: "Jönnek a Pinta más sörei is"

Ha már pinta más sörei is, akkor talán jön ez is:
www.ratebeer.com/beer/pinta-imperator-baltycki/242567/ ?

Mert ez aztán az igazán nagy ágyú!

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) Apátsági (2) apátsági (3) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) láger (22) lager (11) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása