Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Gangster's Paradise - Big Foot Főzde az Élesztőben

Idén a Legenda Sörfőzde debütálása óta nem történt talán ekkora mozdulás a kisüzemi főzdék palettáján, mintbigfootIMG_7920.JPG mikor néhány hete hivatalosan is megnyitotta kapuit Domonyban a Big Foot. A 2005-ben épített Osterbräu idén új tulajdonost és nevet kapott (erről részletesebben FK-Tony tollából itt -->), és egy komoly beruházás is történt a főzdében. Az új, egyedien hűthető erjesztőtartályok nagy lehetőségeket rejtenek, hiszen, a teremhűtéssel ellentétben, itt minden sör a neki legmegfelelőbb hőmérsékleten erjedhet. A Big Foot rögtön kész szortimenttel és ötletes, 1920-as éveket idéző gengszter dizájnnal indult el a piacon. Filozófiájuk szerint egy olyan sörökből álló termékpalettát próbáltak piacra vinni, melynek a jól és könnyen iható alapsörökön kívül azért vannak különlegesebb bigfootIMG_7927.JPGdarabjai is. Mivel ez az első főzetek ideje, a közönségigények alapján egy jó vállalkozás változtat, csiszolgat a termékein a visszajelzések alapján. Nem mintha a kiinduló darabok miatt szégyenkezniük kellene, sőt. A prohibíciós gengszterromantika-imázs ellenére a sörök közelebb állnak egy angolos világhoz, az alap ale, a Brand-Ale mellett, ami egy kellemes könnyed, pubokba való, egész este kortyolható Bitter, azért van itt IPA is, az Ale Capone, de ez is visszafogott, nem olyan vad citrusos komlóorgia, mint pl. egy Hopfanatic vagy egy Armando féle változat. Viszont közelít sítílben a klasszikusabb angol IPA-khoz, bár - ahogy kóstolás közben beszélgettünk a főzdében, - ezt az angolos világot erősítendő, a jelenlegi Saphyr helyett kifejezetten jót tenne neki egy kis East Kent Golding, vagy egy szlovén Styrian Golding és / vagy Aurora, ami belecsempészne némi barackos, körtés-birses gyümölcsösséget. bigfootIMG_7928.JPG

Örvendetes, hogy a Big Foot is főz búzát, amiben azért az utóbbi időben akad versenytársa (Kalász LE, Rizmajer), de a második főzet világos bajor búzájukkal a Silver Street-et még Bajorországban is bárhol szívesen csapra verné a helyi kocsmáros egy kis hegyi faluban. A barna búza, a Razzia meg egyenesen hiánypótló. Eddig csak a Zip's készített barna búzát itthon, ám a Big Foot-é - valószínű a weihenstephani élesztőtörzsnek is köszönhetően - kiforrottabb, szépen hozza a barna búzák banános aromáit, és a szokásos enyhe citrusokat, meg a szegfűszeget. Amikor felkértek, hogy a bemutatkozó bigfootIMG_7940.JPGsajtótájékoztatóra készítsek valamelyik sörhöz korcsolyát, majdnem ennél maradtam, hiszen remekül állna neki egy rozskenyér alapokra tálalt halkrém. Azonban az Alcatraz Portert kóstolva elcsábultam a desszert irányába.

Az Alcatraz egy közepesen erős, alapvetően kávés ízvilágú Robust Porter. Kóstoláskor - kicsit még hidegen - az első, ami eszembe jutott róla, a Wiener Eiskaffee, ahogy a vaníliafagylaltot és a tejszínt nyakon öntik egy pohár aromás, de kicsit vizes bécsies kávéval. A sör habja és az egyszerű kávésság krémes vaníliáért kiált. Persze melegedéskor kibomlik belőle egy csokis, kakaós vonal kevés mogyoróval és egy leheletnyi naranccsal, így az ízek nyomában össze is állt a kép. Egy könnyű, vaníliás-kávés pohárdesszert készült, melybe kevés narancshéj és roppanós, csokoládés zabfalatok kerülnek, és pont annyira édes, hogy a sör, - mely remekül asszisztál hozzá - kávésságát kidomborítsa, és a Hercules komló határozott kesernyés ízvilágát selymesen lekerekítse.bigfootIMG_7949.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr975687083

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: BigFoot söre nyoma 2013.12.16. 13:40:01

> "Igyad basszus, ne kóstold! A sör egy egyszerű dolog, miért kell róla ennyit beszélni?" - ezt a hozzáállást kellett az elmúlt években megváltoztatni. Ám a jó sörnek rengeteg tulajdonsága van. Ma ott tartunk, hogy "sör egyenlő kérdőjel", amihez...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rambo13 2013.12.12. 11:32:55

A honlapjuk baromi jó lett gratula hozzá, nekem nagyon tetszik, az alapötlet is nagyon jópofa...
gondolom Zsolton keresztül jönnek a komlók, ezért a német dominancia.. érdekes elgondolás az amerikai/angol söröket német komlókkal bolondítani, de pl barna sörökben a perle nagyon szép tud lenni...

a legendában is egyedi hűtéses a rendszer, de sztem több helyen is van már erre példa...

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2013.12.12. 11:47:34

@rambo13: javítottam is a hűtést, meg megtanultam, hogy köpenyhűtésnek híják :)

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2013.12.12. 12:56:32

ki tudja, a budai Tölgyfa utcai Osterbrauban akkor még a régi alapsörök vannak?

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2013.12.12. 12:58:47

Ez hiánypótló, mert Gyulától csak a sajtóanyagot kaptam, de a típusok nem voltak mindenütt megadva. Frissítek is még ma.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2013.12.12. 13:03:11

@lilakutyak: Ez hízelgő! :) Palackos kép csak ez az egy van, a többi mintát PET-be kaptuk...

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2013.12.12. 13:04:04

@lilakutyak: Ja, a retebeer-en már fönn van a főzde, és a típusok ott is fel vannak téve, sőt, Gergő elég jóra pontozta a barna búzát.

Gérard Duchemin 2013.12.12. 13:22:21

@Pável: igen, azok, legalábbis két hete így volt.

Gérard Duchemin 2013.12.12. 13:24:19

@pif: Palackos kapható a Savoya parki Auchan-ban.

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2013.12.16. 09:12:10

@pif: a barna búza is rendben van, de nekem a porter ízlett nagyon. Nem mondom, hogy nagyon összetett, de ez a kakaóporos íz nagyon kívánja egy rendesebb rum társaságát. Sajna csak Captain Morgan Spiced volt otthon, de együtt jók voltak.

Gérard Duchemin 2013.12.16. 09:51:27

@lilakutyak: sör rummal? Az csak valami rusnya berúgásra lehet jó. :-)

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2013.12.16. 12:37:13

@Gérard Duchemin: nahát, nahát, azt meg ugye nem szabad :)

Egyébként minden tömény ellenség, ha már sört iszol, vagy csak a rummal van baj? És ha nem a sörből, hanem a töményből indulunk ki, akkor ahhoz csak vizet szabad inni? És most nem csak kötözködni akarok, tényleg érdekel, hogy úgymond civilizált, gasztroszempontból is elkötelezett ember egész este egy szűk spektrumon ihat csak?

Gérard Duchemin 2013.12.16. 13:47:08

@lilakutyak: Nekem általában van bajom a töménnyel. Csak annyira utálom, mint a szart. :-)

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2013.12.17. 09:06:31

@Gérard Duchemin: ha én valaha eljutnék ebbe az állapotba, felkeresnék egy orvost. Vagy az is lehet, hogy pont az orvos felkeresése után... :)

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) Apátsági (2) apátsági (3) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (22) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása