Az ősszel nemcsak a komlószüret, hanem a takonykóros időszak beköszöntött. Dr. Bubó persze ilyenkor boldog, hisz sűrűn vetheti oda Ursulának, hogy: Kérem a következőt! Ám nekem pont elegem volt belőle, hogy nem érezhetem teljes valójában a komlók fenséges illatát és egy jó sör összetett, harmonikus ízeit, csak valami orvosságosan tapadó keserűt. Ezért nem is nyúltam mostanáig hozzá a Sörspecialistától kapott Legenda Főzde-féle Barley Winehoz, a Horse Juicehoz.

Mielőtt nagyon belelendülnénk, - szakértők ugorjanak bekezdést - néhány szó a Barley Wine-ról, azaz árpaborról. Ez a leggazdagabban malátázott és legerősebbre főzött angol ale, amelyet pár helyen évjáratosan is palackoznak (Thomas Hardy's Ale). Ez, akár egy drága portói, vagy más aranyárú vörösbor, sok éven át eltartható sörös - és megfizethető!!! - analógiája, mely a palackos érés folyamán más-más arcát mutatja. Az amerikai főzdék persze elirigyelték ezt az angol patinás hangulatot, és - dehonesztáló módon - a visszafogott, elegáns, likőrösen cukros angol változatot amolyan jenki módon telepakolták az újfajta komlókkal. Így született az American Barley Wine, ami sokkal markánsabb, de stílusban és felfogásban legalább olyan távol áll az angol változattól, mint a Kensington Garden a Grand Canyontól.

A Legendában egy ilyen amerikai változat készült idén, Horse Juice néven. Erről persze egy primitíven beszűkült férfiagy rögtön asszociációs láncok sorát indítja el, hisz szemantikailag elég képszerű a jelentés, és a címben szereplő 'lónyál' még a legelegánsabb megközelítés. "Jutott eszembe számtalan, szebbnél szebb gondolat", például a düsseldorfiak kölniek felé vetített fricskája, hogyan lesz az Altbbierből Kölsch. No de hagyjuk is oda a szabadon szárnyalást, nézzük azt az árpabort!

A BJCP ugyan az illatokkal kezdi egy sör leírását, és igaza is van, hiszen azok illannak el a leghamarabb, de én egy posztban, meg az életben is valahogy jobb szeretem a látványt megragadni. Gyönyörű vörösrezes színárnyalat és kellemes, ehhez az alkoholhoz elég jó méretű, világos bézs hab adja az első benyomást. Illatában rögtön kellemesen citrusos, friss újvilági komlók érkeznek, valószínű a hidegkomlózás eredményeként. Ezután jön a menetrend szerinti - akár a darazsak által körbedongott törkölypogácsának - enyhén szúrós, muskotályos illat. Majd a maláta édeskés aromája, kis whiskys tőzeges felhanggal, amit gyorsan levált a komló gyantásan olajos, zöldségesen füves keserűbe hajló tömény világa. És visszaillatozva határozott formában, köhögés elleni, izlandi páfrányból készített cukorka.

Édes, de enyhe fanyarsággal érkeznek az elsődleges ízek. Egy 10 éves, hordóban érlelt modenai balzsamecet epres-szamócás friss aromái, és rögtön gyors kontraként a komlókeserű. Középen a maláta sütis, majd lágyan pörkölt (mint a nagyi piskótájának a tepsi széléhez ragadt maradéka) zamatok (melanoidines, hogy a kémikus hajlamúak is megkapják a napi vegyületkoktélt) A keserű azonban nem olyan agybanyomós, mint egy IPA-nál, a nagy test és a cukrosság ellensúlyoz rendesen. Határozott, de nem lesz rögös az alfasavtól (tessék már kettő) az ember nyelve és szájpadlása, annyira nem rántja össze. Hanem sokkal inkább egy csámcsogósan krémes univerzumot nyit. Tejszínhabos komlókrém, némi összehúzó savanykásság, és zárásként enyhén szárító alkoholos melegség. Apropó melegség, mindenképpen hagyjuk legalább 12-14 fokra felmelegedni, mert akkor bújik elő a likőrösen cukros vonal, ami nélkül nagyon nyers volna.

Összbenyomásunk alapján egy remek erős amerikai amber ale (be is ugrott róla színben és ízben is az Anderson Valley Boont Amber Ale), aminek még kellene jó pár hónap, hogy igazán Barley Wine-ná érjen össze. Ezért javaslok - esküszöm nem a Legenda korbácsos kereskedelmi igazgatója áll a hátam megett, hogy az eladási számokat növeljem - minden sörkedvelőnek 3-6 palackot pincébe való betárazásra, és 3 havonta való átfogó tesztelésre. Előérzetem alapján az idő még jobban összeérleli a száraz, édes és a keserű vonalat ebben a jól eltalált, de még fiatal "lónyálban."