Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

A nagyi boszorkányos almása - Rotburger Hexe

A 90-es évek elején élték a magyarországi kis sörfőzdék a virágkorukat. Gombamód nőttek ki - aztán pár év rotburgerszuretlen.JPGmúlva sajnos ugyanilyen gyorsan tűntek is el - a kis sörfőzdék, amik a liberalizálódó államban és a viszonylag kedvező adókörnyezetben kihasználták, hogy a nagy gyárakban még nem pörgött fel a multik által képviselt olcsó tömegtermelés. Néhányan azonban ebben a nehéz helyzetben is tartották magukat, sőt szépen fejlődtek. Nemrég, a Főzdefeszt kapcsán számoltunk be a szintén 20 éves Domján Sörfőzde jubileumi söréről, és most gratulálhatunk a 20 éves jubileumát ünneplő vörösvári Rotburgernek is. A kis főzde azóta szép és komoly sörözővé, sörkertté nőtte ki magát, és az alap világos és barna mellé odakerült a szortimentbe a nemrég még szebbre és ízesebbre főzött szűretlen. Tavaly a Budavári Sörfeszten a Rotburger is megpróbált valami újat, és megfőzte a Teufelt ezt a szép karamell-maláta alapú szűrt duplabakot, amiről szintén megemlékeztünk már. És ha már az ördög (Teufel) ott van, akkor a boszorkányok sincsenek messze, így idén a 20 éves évfordulót ünneplendő megfőzték a Hexe-t.

rotburgerhexeIMG_7668.JPGBevallom, kicsit tartottam a Hexe 10%-os alkoholjától, nem lesz-e túl sok, nem jön elő a bumfordi oldala. Eszembe jutott erről Rejtő Jenő Láthatatlan légiója, ahol Herr Strudl, a Bécsből Afrikába származott fiákeres Dirndl nevű lovát ékes bécsi tájszólásban eképp biztatja: "Dirndl, Du olde Hexe, no voát!" Persze aztán erről a kalandos mellékvágányról visszatértem a sörkóstolás széles országútjára, és a kánonnak megfelelően egy körmintás korsóba (dimpled mug) töltöttem a pilisi boszorkányt, mint ahogy a duplabakokat illik, és valóban jól állt a sörnek, egész kellemes törtfehér habot és csodás gesztenyés mézszínt produkált. Illatában a gazdag mézes malátaédesség dominál. Természetes, hogy az alkoholosság és - mivel szűretlen - enyhe, némileg ásványos élesztősség is megjelenik. Előbújik a német aromakomlók jellegzetes, enyhén muskotályos, zöldséges aromája és egy cefrés-malátás "főzőház"-illat, majd a háttérből egy határozott mazsolás, mézeskalácsos süti.

Ízében intenzív édesség és alkoholos melegség az indító, és csak háttérben van meg a malátás és komlós sör-íz. Mintha a címben emlegetett nagyi kezében kicsit meglódult volna a sütőrumos üveg, de egy kis melegedéssel kisimul az alkoholos édesség és egy kellemes házi piskótás sütemény kezd kibontakozni. Aztán gondoltam egyet és előhúztam egy kis kóstolópoharat, és - láss csodát! - a bumfordi alkohol elegáns likőrösségbe váltott, és megcsillant egy száraz ízvonal, melyben egy hamisítatlan almás, almapálinkás, Calvados-os zamat mutatta meg magát. rotburgerhexeIMG_7672.JPG

Az elegáns ízt a kicsi és cseppet sem szúrós buborékok emelték, és a kellemes test, még a határozott alkohol mellett is krémesen elterült a szájunkban. Jó kis sütis, ünnepi "tripla"bak lett a Hexe, én gondolkodás nélkül egy jóféle vaníliaöntetes, tejszínhabos almás pitét ennék mellé, édes ízvilága és komoly alkoholja, mindenképp egy desszert mellé predesztinálja.

És ha innen a monitor mögül javasolhatok - persze rögtön a 20 évhez és a Hexehez való gratuláció után - valamit a főzőmesternek, hát az az lenne, hogy Karácsony előtt még időben szabadítson fel egy tartályt és a Hexe-t egy kis mézeskalácsfűszerrel főzze le karácsonyi v. téli sörnek. Minden sörszerető boldogan látná viszont az ünnepi asztalon. A címkén is szereplő Sörcikkgyűjtő Klub, meg örülne az újabb címke-trófeának...

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr275524625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gérard Duchemin 2013.09.22. 18:30:54

"Aztán gondoltam egyet és előhúztam egy kis kóstolópoharat"

Több ismerősömnek mondtam már, hogy a sör ízénél a pohár meghatározó lehet, de általában nem hisznek nekem.

IPAfai Pap 2013.09.22. 19:38:20

@Gérard Duchemin: Abszolúte egyetértek. Pl. a Pyraser duplabakja egész más volt Steinból, dimpled mugból vagy konyakos kehelyből

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (22) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) usa (3) USA (4) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása