Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

És megint dühbe jövünk - Tibeer: Dühös felturbózva

Hogy a címben szereplő kihagyhatatlan magas labdát gátlástalanul a háló mögé csapjuk, nem hagyhatjuk említés nélkül a Firpo fivéreket. Amíg Ötvös Csöpi be nem furakodott melléjük a hazai mozivásznakra (forgalmazta a MOKÉP), addig Bud Spencer és Terence Hill volt az egyeduralkodó limonádé-bunyós sztár a Vörös Csillag mozin is túl. Na de hagyjuk a 80-as évek fullasztó nosztalgiáját, és térjünk rá a lényegre, ami mi más is lehetne, mint a Dühös, Tibeer (azaz Bajkai Tibor) által készített - és jelentősen újrakevert - sokadik változata, ami, valljuk be, mostanra már igencsak távol esett a fájától, a Duveltől. A Főzdefeszten kétszer is kóstolhattuk, és megállapítottuk már akkor is, hogy jókora komlójáték társult a belga alapokhoz. De otthon, laboratóriumi körülmények között minden másként hat, így a Tibeertől kapott - köszönjük a köz nevében is - palackot kényelmesen karosszékből és tulipánpohárból is górcső alá vettük. És persze meg is osztjuk a nagyérdeművel. Mivel a Házi Sörfőzők egyesülete kiírta a jövő évi, immár 3. Házi Sörfőző versenyt, és hírlevelükben arra buzdították a leendő bírákat, hogy agytréning gyanánt a BJCP szerint figyeljék a söröket, megpróbálok mostanság én is ekként kóstolni. tibeerdühösIMG_7659.JPGMár csak azért is mert Tibeer a verseny egyik fő motorja. Bár ilyen sörkategória, mint amibe ezt a sört bele lehetne szuszakolni, a BJCP-ben nincs, de azért általános ismérvek szerint lehet értékelni, ha nem is pontozhatunk a táblázat szerint. Hát ciceregjünk neki, ahogy Méreg főtörzs, egykori kiképzőtisztem suttogta volt, hogy beléremegtek a kaszárnyaablakok.

Illat: Már a palack felpukkantásánál, de a kitöltés után is beterít az újvilági komlók parfümös illata. (csak tippelni tudok a keverékre - sztem Nelson Sauvin, Simcoe, talán Cascade és Galaxy - majd Tibeer kijavít) A citrusos trópusi illat mellé, enyhén szúrós muskotályos szőlősség párosul, de van benne egy határozott, üde friss ásványosság is, hasonló hangulatú, mint Tibeer ominózus Nelson Sauvin-es búzasörében volt. A melegedéssel enyhe élesztős aromák, malátaédesség, határozott méz és egy karakteres, de nem túl intenzív alkoholos illat is előbukkan.

Megjelenés: Gyönyörű opálos virágméz szín, jókora tartós paplanos habbal.

Íz: A méz a zamatában is megjelenik, határozottan mézcukros indítás után gyantás olajosság következik. Intenzív komlósság is érződik, de első blikkre nem a keserű, hanem a főzelékes, zöldséges vonulat az erőteljes benne. Enyhe csilis csípős ízek és a további melegedés során a letisztult komlókeserű mellé visszafurakszik a mézes, mangós tejszínes-kókusztejes alkoholos melegség.

Kortyérzet: Elsősorban a csodálatos, gazdag krémesség ragad meg bennünk. Ahogy megforgatjuk szánkban, szétárad az alkoholos melegség, a csilis csípősség. A nyelv két oldalán enyhe tanninos jellegű összehúzás aztán a további kortyoknál a komló már intenzíven összerántja a lágy szájpadlást és a nyelvszéleket. A buborékok egészen miniatűrök és ahogy pezsegnek, olyan érzést keltenek, mint gyermekkorunk robbanós cukrai. Az alkohol egyes kortyoknál még hidegebben kicsit túl intenzívnek hat, de melegedés után szépen belesimul az édességbe, és kontrasztként megtámogatja a keserű oldalt.

Összegzés: Egy szép belga stílusú Imperial IPA, némi túlzott alkoholos melegséggel, jó egyensúllyal és izgalmas textúrával. A Duvel helyett már sokkal közelebb áll egy másik belga sztárhoz, a La Chouffe: Houblon-jához, melyről korábban már írtunk. Ennek megfelelően - a Brasserie d'Achouffe kis törpéjére reflektálva - az új neve lehetne Mérges Manó...

Szóval nem csalódtunk, egy komlós csavarral bolondított tripelt kaptunk. Modern és profi felfogásban. Mindenkinek csak javasolni tudom.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr955521693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rambo13 2013.09.19. 16:06:43

egy komlós csavarral bolondított tripelt kaptunk..

háááát, hamár bjcp, akkor inkább azt mondanám, hogy egy komlós csavarral bolondított 18d-t, vagyis belga golden blond ale-t kaptunk...:):):)

rambo13 2013.09.19. 16:07:33

@rambo13: na jól belekeverdtem, szóval belga golden strong ale-t :):):)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2013.09.19. 16:50:21

@rambo13: sztem nem, de ezen nem veszünk össze, azért idézném a tripelt: Strongly resembles a Strong Golden Ale but slightly darker and somewhat fuller-bodied...

rambo13 2013.09.19. 16:55:53

@pif: ok-ok elhiszem, de ha duvel klón az alap, akkor 18d, mert a duvel ugye ebben az etalon...
de elhiszem, h ez a darab testesebb és sötétebb :)
a kép és a leírás alpaján ez hihető...

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) Apátsági (2) apátsági (3) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) láger (22) lager (11) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) usa (3) USA (4) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása