Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

III. Budavári Sörfesztivál, első nap

IPAfai Pap kolléga délelőtti sajtótájékoztatós beharangozója után rám hárult a dicsőséges feladat, hogy az élesben működő fesztivál első napjáról is közvetítsek. Három rétegben fogom megírni a cikket: először azt, hogy mit érdemes kóstolni egy átlagos sörgeeknek, utána azt, hogy egyébként mit ígér a fesztivál, végül pedig azt, hogy miken lehet a legönfeledtebben szórakozni.

sümegi.JPG

Kezdjük az ajánlóval. Ugyan a nyitó sajtótájékoztatón aggasztóan sokszor hangzott el különféle magyar kisüzemi sörök kapcsán, hogy itt debütálnak, az említettek 90%-a esetén ez sajnos nem igaz, ugyanis már az egy hete tartott Főzdefeszten is ugyanúgy jelen voltak. Tehát aki ott volt, annak kisüzemi fronton nehéz lesz újdonságot mutatni - aki viszont nem, az bőven találkozhat olyan sörökkel, amik tavaly még nem léteztek, és még jók is. Idén is a Hopfanatic jelenti a fesztivál egyik fő epicentrumát, ugyanis a Kiss Tamás-féle kiskunhalasi főzde nem csak a tavaly már kínált Bitterfly-jal és Angry Beasttel képviseli a maga felsőerjesztésű-amerikaikomlós vezérfonalát, hanem két szinte-új, és egy pár hónapos sörrel is. Az utóbbi a Splash, egy citrusos újvilági komlóval és markáns szűretlenséggel feldobott lagersör, az előbbi kettő pedig a NoHopLimit és a White Hops, egy belga élesztővel erjesztett IPA, illetve egy szétkomlózással újraértelmezett búzasör. Mindhárom határozottan karakteres és intenzív élmény, ami még ha nemzetközi szinten kissé sablonosan is hangzana, Magyarországon mindenképp erősen újszerű. És mivel a Grabanc nem képviselteti magát a Várban, itt még lényegében egyedülálló is. [p.s.: az Importert a - bloggerkollégák fülese szerint - péntek du. ígérik csapra vágni - pável]

Valószínűleg díjszabási problémák állhatnak annak hátterében, hogy a legismertebb kisüzemek nagy része távol maradt a fesztiváltól - így Fót, Békésszentandrás és Győrzámoly is. Utóbbiak teljesen elérhetetlenek a Budavári Sörfesztiválon, előbbiek azonban a Főzdebusz-stand révén (ami ez alkalommal egy sima faház) jelen vannak - így egy fóti újdonság, a Kéményseprő is. Barnába hajló szín, intenzív, fűszeres komlózottság, a háttérben pörkölt maláta - kellemes koncepció, pedig állítólag csak egy kisebb üzemi anomália eredményeként született meg. Szándékos újítás eredménye ellenben a diósgyőri Gyertyános Sörfőzde Elxír 18-a, egy gyógynövényekkel ízesített, félbarna baksör. Ugyan csak egy fél kortynyit csíptem el belőle, de aszerint - illetve egyéb beszámolók nyomán - jól eltalált, harmonikusan testes és fűszeres lagernek ale-nek tűnt. Tavalyhoz képest beújított az ország leglátványosabb brewpubja, a miskolci Zip's is. Az ESB és az imperial stout mellett mindenekelőtt a Saison érdemel figyelmet, ami - régiós viszonylatban - meglepően jól mutatja be ezt a kicsit fanyar, száraz-gyümölcsös, mégis alkoholos, kellemes, hagyományos belga-francia sörtípust.

Nem a szorosan vett csúcskínálat része, de mindenképp a fesztivál kínálatának érdekes tagjai közé tartozik az a négy sör, ami tényleg most, a Várban lép elő újdonságként (és amelyek közül, ironikus módon, a sajtótájékoztatón egy sem került kiemelésre debütánsként): a magyarhertelendi Kapucinus bodzás világos sörét (nem kóstoltam), illetve egy Budapesten most elsőbálozó üzem, a Sümegi Sörfőzde három tételét. Róluk a Folyékony Kenyér írt egy beszámolót még bő két éve, de most kerültek csak elérhető közelségbe, egy szűretlen világost, egy szűrt világost és egy szűrt barnát kínálva csapon. Mindegyik sörük öt százalékos, és különösebb izgalmak nélkül hozzák az old school belföldi kisüzemi sztenderdek szebbik oldalát. A szűretlenben az élesztő és a tompa maláta mellett a zárásnál épp jól kiérezhető komló kínál egy morzsa izgalmat, míg a barnában enyhe mogyorósság társul a vasas-édesgyökeres illat és a tompa pörköltmaláta-karakter mellé.

A Főzdefeszten már debütált újdonság az ecseri Brandecker szűretlen Márton Pilse és a dombóvári Kissler homoktövises-bazsalikomos Fitója. Utóbbi mintha a 2011. őszi Főzdefeszt kakukkfüves-hajdinás sörét evokálná, de jóval kifinomultabb összhanggal, így talán a kevésbé elvetemült ízesítéspártiak is örömüket lelhetik benne.Újszerűnek számít még a kerekegyházi Domján 'Elefánt' barna söre (átlagos bajorbarna-utánlövés), a már említett Kapucinus Söröstyén bakja (sajnos elég jellegtelen), illetve meggyes barnája (passz) is.

ludas.JPG

Nem kimondottan újdonság, de fesztiváljelenlét tekintetében mindenképp formabontó tény a rákospalotai Ludas Sörfőzde (leánykori nevén ER-PÉ) standja. Itt a Lúdas Matyi névre keresztelt világos, a Döbrögi Fekete, illetve egy barna meggyesként leírt alkalmi sör érhető el csapon, továbbá a Matyi, a Döbrögi és a (világos) Meggyes Sör nevű példány üvegesen. A főzdével, illetve korábbi forgalmazójával volt már korábban egy epikus mélységű élményem a meggyes verzió PET-palackos kóstolása kapcsán, így most igyekeztem igazságot tenni, és frissen, saját erőforrásból csapolva tesztelni a két alapsört. Sajnos minden kíváncsiságom dacára sem számolhatok be túlzottan pozitív élményekről: a Lúdas Matyi egy szinte teljesen karakter nélküli világos ivósör, és a Döbrögi Fekete is kifejezetten vizes karakterű, mintha csak a barna Kozel kilúgozott, magyar változata volna. Egyik sem kimondottan rossz, de az izgalom szikrája sincs meg bennük.

Vannak persze importsörök is bőven. Ezek kapcsán erősen gondolkoztam, hogy az élmények vagy a strigulák halmazába illesszem-e őket, ugyanis számos igazán remek tétel szerepel köztük, de mivel az elsöprő többségük bármikor kapható a városban, végül maradtak itt, a leíró szakaszban. Ilyenek például a megszokott belgák az Oroszlános udvarban (pl. Delirium Red, Blanche d'Ardenne), illetve az angol Fuller's-ök a "ciderliget" standjainál elrejtve. A stellás, heinekenes és gösseres standok nyilván senkit nem érdekelnek (egyik sem ígér az licenc szerint itthon gyártott kocsmai verziónál többet), de még a Paulaner-DAB-Edelweiss-satöbbi sorozat sem mutat túl egy tetszőleges Auchan vagy Tesco kínálatán. Így velük éppúgy nem foglalkozunk, mint a külön kis bioszférát, fesztiválos szóhasználatban "Balkán Teraszt" belakó szlovén Laškóval.

Akad viszont sok-sok cseh sör, részben a Hrabal, részben a Pivo, részben a Čech-In, részben a Litovel részéről. Bennük toronymagasan az a legszimpatikusabb vonás, hogy jelentős részben olyan söröket hoztak el, amik egy egyébként is jelen lévő sörmultihoz tartoznak, csak az történetesen tesz rá, hogy bemutassa őket. Így történhet meg, hogy a Dreher (SABMiller) kínálja a kőbányai világos Kozelt, de a Pivónál kapható a barna Kozel. A Soproni (Heineken Hungária) nem mutat semmit a Krušovicétől, de a Čech-In (kút melletti) standjánál mérik a Krušovice Malvazt. A Borsodi (Moison Coors) épített ugyan egy staropramenes standot, ahol az immáron Bőcsön főzött világost csapolják, de csak a Pivónál van Staropramen Granát.

Ezeken kívül egyébként leginkább az érintett cseh sörözők alaprepertoárjárba tartozó márkák vannak jelen, úgy is, mint a Novopacké, a Konrad, a Postrižinské, a Vysokochlumecké, a Černá Hora, a Primátor, a Litovel és így tovább. A cseh sörözők szemlátomást felmérték mostanára, hogy a Főzdefeszt való az érdekes sörök bemutatására, a Várban pedig a derékhadnak van helye, ennek megfelelően Kocour- vagy Vyškov-szerű egzotikumok itt nem is fordulnak elő.

superdry.JPG

Ami a hazai sörgyárakat illeti, ennél kevésbé lényegében már nem is tudnák megerőltetni magukat (igen, most jön az önfeledt szórakozás-rész): a Dreher például elhozta a vérnarancsos és a sima Arany Ászokot, a Kőbányait, a Drehert, a Dreher Bakot és a Dreher Summer Momentet, a cseh Pilsnert és az olasz (?) gyártású Millert - tehát ugyanazokat a söröket árulják viszonylag drágán, sokkal érdekesebb sörök tucatjaival szegélyezve, mint amiket lényegében bárhol, bármikor megvehetnénk a városban. Persze pontosan ugyanez a helyzet a többi gyárral is: a Soproni az alapsörén túl sima, karamellszörpös és meggyszörpös Démonnal somfordált elő, illetve külön standon árulja a szokásos, soproni gyártású Heinekent. Dizájntéren ezúttal mégis a Borsodi rázta a legerősebben a pofonfát (miután az Arany Ászokról végül csak lekopott a tavalyi "kézműves" címke): külön standot szentelt a szemérmetlenül gyenge Borsodi Super Dry-nak, külön márkázott paddal, asztallal és napernyőkkel, négy decinként 400-ért. Néha voltak ott emberek, akik vettek is.

Ami az egyéb paramétereket illeti: vannak közepes és gyenge ciderek (Westons, Kopparberg, Somersby, Strongbow, stb.), különféle kamuitalok (hard lemonade, vitaminvíz [???????]), szarvaskolbász, lacipecsenye, hamburger, és még néhány további, fogyasztható, de gasztronómusszemmel igazából irreleváns étkezde. (Igaz, cserébe a honlapon szerepel néhány sörgasztrósabb almenüpont is.) Fizetőkártyás rendszer van, a kártya letétje 500 Ft, a négydecis üvegkorsóé 600 Ft. És ami igazán örvendetes: úgy tűnik, idén végre minden standnál üzemel pohármosó!

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr575360564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bud Taste 2013.06.14. 10:21:42

Köszönöm az informatív leírást, ma kimegyek.
Egy apró megjegyzés: az Elixír felsőerjesztésű:)
Rotburgert nem említetted, nincsen kinn a Teufel?

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2013.06.14. 10:33:13

de, vannak Tajfelék, láttam, kb. a Csikós szoborral szemben, asszem.
és köszi, KK távollétében javítom.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2013.06.14. 11:09:02

ps.
saját élmények rovat:
amennyiben nyitáskor a fiúkkal a Kapucinus meggyes barnáját kóstoltuk (meggyes barna volt, az tuti), akkor azt csak az kóstolgassa, aki a komló helyett a gyógyszerkeserű ízt szereti!

És vox populi rovat, tegnapról:
"Most már menjünk rá a minőségre!" (2 srác)
"Én kézművesben nem utazom!" (1 idősebb nő)

Bud Taste 2013.06.14. 11:25:57

@Pável: :) Lehet, hogy az idősebb nő a kézimunkát tévesztette össze a kézművessel...

Az Elixír a Belgian Strong Ale kategóriába tartozik.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2013.06.14. 11:28:09

@Bud Taste: KK-val egyre jár az agyatok, ugyanerre gondolt, mikor tegnap felidéztem :D

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2013.06.14. 11:30:24

"még a Paulaner-DAB-Edelweiss-satöbbi sorozat sem mutat túl egy tetszőleges Auchan vagy Tesco kínálatán"
- na ez (sajnos!) nem igaz, mert a Paulaner standon kötelezően minden korsót megtűzdelnek citromszelettel!!! (tegnap saját szememmel láttam, nem hittem el)

Bud Taste 2013.06.14. 11:44:56

@Pável: Ha esetleg javítjátok az Elixírt, akkor a legkorrektebb a Belgian Dark Strong Ale alkategória.

"minden korsót megtűzdelnek citromszelettel!!!"-miért ne tűzdelnék meg, ez egy több évtizedes tradíció a Paulanernél. Az egy más kérdés, hogy pár évtizede a Paulaner is jobb volt, 2 hete nosztalgiából vettem egy dobozos búzát, sajnos a lefolyóban végezte...

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2013.06.14. 11:52:10

@Bud Taste: többet nem akarok belejavítani.. itt elég, ha kiírtad..

citrom: hát, a Mom-parkbeli P.-ben még nem süllyedtek idáig.

Bud Taste 2013.06.14. 12:06:02

@Pável: "a Mom-parkbeli P.-ben még nem süllyedtek idáig."
Vagy már hatott rájuk az agresszív gerillamarketing:)
Münchenben a 80-as években a főbb sörkertekben is ott volt a citromkarika, bár már akkor is megoszlottak a vélemények...
Szerintem döntse el mindenki maga, hogy mit hogyan tesz, mondjuk a jelenlegi Paulaner esetében a lemon twist sokat dobhat a sörön:)

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2013.06.14. 12:18:04

@Bud Taste: hát, most épp úgy érzem magam, mint az egyszeri kekec sörműves: nem szereti hallani, ha szapulják az egyik kedvencét...
De azért nem leszel kitiltva :)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2013.06.14. 12:32:24

Tegnap a Fito-t kóstolva pont nekem is a Bandusz kakukkfüves-hajdinás söre jutott az eszembe, meg a tavaly őszi HBH-csalános. A háromból a HBH a legjobb, Bandusz kakukkfüves zacsija sztem meglódult egy kicsit, de a koncepció jó volt. Ez a homoktövises cucc egész frissítő, de olyan 2-3 deci után egyszerűen besokalltam az íztől és már nem volt olyan kívánatos...

Bud Taste 2013.06.14. 12:33:27

@Pável: hát a szapulástól messze jártam azért...

alehunter 2013.06.14. 22:57:09

valahogy ez a poszt sem hozta meg a kedvem a budavári sznobfesztiválhoz...a kérdésem már csak az lenne, hogy titeket mi a búbánat vonz ehhez a marketingszarhoz? mi olyan van, ami nem volt múlt héten a főzdefeszten, egyébként nem kapható a városban és még fizettek is érte, hogy utána megvehessétek? :):):) természetesen a karamellás démonon kívül, ami már olyan fődémona a pokolnak, hogy csak fesztiválokon kapható :):):):)

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) láger (22) lager (11) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása