Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Sör, csajok, satöbbi - Indul a 3. Budavári Sörfeszt

A sörösök júniusi kényeztetésének harmadik állomásához érkeztünk. A Belga Sörfesztivál és a Főzdefeszt után ma indul a Budavári Sörfesztivál is. Már a májusi, beharangozó sajtótájékoztatón is látszott, hogy 2013-ra a Sörforradalom ahhoz a szakaszához érkezett, ahol a kisüzemi-kézműves sörök a fontosak. Legalábbis a sajtó előtt. Az eddigi törzsvendég Dreher, Heineken illetve a Dumaszínházas branch arra az összejövetelre nem volt meghívva. A mai nyitó sajtórendezvényen azért Aranyosi Péter pótolta az eddigieket sziporkázó humorával és az általa, a Starfactory rendkívül komoly sörszakértő múlttal rendelkező színészeinek levezetett meggyőző sörkóstolóval...2013saison.JPG

Azért - mivel ez egy sikerorientált rendezvény, - a fesztiválon is lesz humor, móka, kacagás (Koltai Róbert, Dumaszínház), zene (Ganxsta Zolee, Mistery Gang és Balkan Fanatik) és persze az eddigi tapasztalatok alapján gyümölcsössör-kedvelő, macskakövön magassarkúban tipegő hölgykoszorú, no meg mi is ott leszünk, hogy a az első blikkre homályba vesző, de számunkra fontos sörről is szóljon ez az egész fesztivál.

Olyannyira, hogy idén is besegítettünk, hogy legyen egy szakmaibb sörlista, és boldogok vagyunk, hogy a Főzdefeszten kihagyott söröket, itt még elcsíphetjük.

Kíváncsian nézünk Kiss Tomi White Hop-ja (amerikai komlókkal bolondított búzasör), a Kissler Fito , a Gyertyános Elixír 18-a (gyógynövényes sörkülönlegességek), a miskolci Zip's által főzött "Arató sör" (vagyis egy Saison) és persze Bandusz Mézes Kölese-e elé. Kivonul a Bohémia és lesznek más külföldi, főleg cseh, belga-holland és angol sörök is.

Reméljük, hogy idén nem sokkol minket a Kézműves Arany Ászok, és a szüretlen Dreher, de sajnos az eddigi tapasztalatok nem sok jót ígérnek. Merthogy ott lesz a Dreher újabb bűntetése a Dreher Summer Moment, ami hozza az eddigi ismert formát. No meg a szokásos kukoricakoktélok is indulnak. Pedig hogy örülnénk pl egy Gösser Zwickl-nek, vagy akár egy Kozel Cerny-nek, de ez - idén is - lemaradt a multik listáiról. Lesz még Cider Liget, meg Laško Balkán Kert, ahol - idézzük - "a hazai közönségnek első ízben bemutatkozó, közel 200 éves múlttal rendelkező Laško és Union sörökkel, valamint cigányzenével várják a vendégeket." Háát, csábító, főleg azok után, hogy a Laško és az Union már pár éve kapható többek között a Metro-ban és a Tescoban. De ne rosszmájúskodjunk, hanem keressük - ahogy Csíkné Dr. Kovács Klára, a Magyar Sörgyártók Szövetsége (ejtsd a 3 multi - Heineken, Dreher, Borsodi képviselő szerve) olyan szemléletesen megfogalmazta - a nagy sörgyárak zászlói mellett a kis gyöngyszemeket, amelyek a kisüzemi főzdék. Evvel a szép gondolattal és elhomályosodó szemmel várom a Budavári Sörfesztivált, amelyről - csakúgy, mint eddig - természetesen beszámolunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr345358518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2013.06.13. 13:17:31

még ki sem józanodtam a sajtáj után, te meg már itt vagy ezzel, az asszony még nem mondta, hogy de gyors vagy? :P

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2013.06.13. 13:19:49

az első körút után:
nem csak a Saison, de pl. Kisstamás/Hopfanatic ImPortere is remek!

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2013.06.13. 13:34:20

@Pável: Hopp a kooprudukciós sört ki is felejtettem. Na akkor már két kuponnak is megvan a biztos helye...
:)
Amúgy előre megírtam egy részét, mert prejudikációs ösztönöm azt súgta, hogy vmi ilyesmi lesz, de ennél rosszabb volt...

Bud Taste 2013.06.13. 14:11:32

@pif: " Hopp a kooprudukciós sört ki is felejtettem."

Ha a No Hoplimit-re gondolsz mint koprodukciós sörre, akkor tévedsz, az a No Limit volt, ez már halasi főzet, egyébként tényleg kiváló, nekem azonban a Főzdefeszt legjobb söre a ZIP Saison volt!

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2013.06.13. 14:21:23

@Bud Taste: mikor ittad először? csak kiváncsiságból. vagy ma elkerültök egymást?

Bud Taste 2013.06.13. 14:24:09

@Pável: Melyiket mikor ittam? A Saisont először tartályból kóstoltam 2 hetesen Miskolcon, de már akkor érződött, hogy komoly lesz, utoljára pedig a Főzdefeszten.

Bud Taste 2013.06.13. 14:27:23

@Pável: Bocs az Importerre azt hittem, hogy egy szójáték, ilyen nevű sört nem ismerek.

gilgalad 2013.06.13. 14:30:01

@Bud Taste: ajjaj, nálam a saison nagyon eldobta a pöttyöst... :-(

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2013.06.13. 14:30:21

@Bud Taste: mi sosem viccölődünk, ha sör a téma :)
a Szezont kérdeztem, de hülye vagyok, tudhattam volna, hogy Te minden sör gyermekágyánál ott vagy :D
Az ImPorter vadi új cucc lehet, már kint van egy hordó Tamással (mögöttük jobbra az Aranyászok stand! :DDDD), de már a gugli is ad ki találatot róla...

Ogreface 2013.06.13. 14:44:25

Bumsztiré, tárárábumsztiré! Már alig várom a hétvégét, én is nagyon jól fogom magam érezni de ihajja de biztos nem a várban de csuhajja!
Nem iszom én Momentet, mert lehányom a kredencet ijujujujujuju! :P

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2013.06.13. 14:47:33

@Ogreface: :) Hát a sajtótájon én is majdnem hasonló dalba kezdtem.
Amúgy direkt Rád gondolva, van egy szabad napijegyem holnapra és csak holnapra, ha pénteken mégis odajönnél írj emilt holnap reggelig, ha nem írsz megértem, majd csak lesz gazdája...

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2013.06.13. 14:48:55

@Bud Taste: Igen az Importerre gondoltam, azt vmi északi csávókkal együtt dobta össze Tomi...
A Saison sztem is ígéretes, bár még egyszer meg kéne kóstolnom.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2013.06.13. 14:52:41

vmi norvégről hallottam
érezni is benne a heringet
(bocs, KissT!)

Bud Taste 2013.06.13. 15:01:59

@gilgalad: Izlések és saisonok...:)

Bud Taste 2013.06.13. 16:42:47

@rambo13: köszi!
Szóval ez az első fúziós sõr?
Valóban?

rambo13 2013.06.13. 16:51:57

@Bud Taste:
tudod ez úgy van, hogy amit nagyon szeretnél reklámozni az legyen az első vagy pedig különleges :):):) még ha nem is az...

rambo13 2013.06.13. 16:55:38

@Bud Taste: van egy általam sokat látogatott gasztroblog, na ott a "blogger úr" ennek a nagymestere...

Bud Taste 2013.06.13. 17:00:49

@rambo13: Ez a tisztasörblog is vmi kormányközeli mint a kedvenced:)?

rambo13 2013.06.13. 17:15:44

@Bud Taste: nem arra az oldalra gondoltam :)
hanem a nagydarab szőrös emberre birkafejjel a kezében

csehsorfesztival · http://pivo.hu 2013.06.13. 17:36:40

De, de, lehet örülni, mert van Kozel černý, csak jó helyen kell keresni: a Pivo sörvendéglő standján. Ugyanott többek között Staropramen Granát, Budvar 10° világos, Svijany Kvasničák stb.

Bud Taste 2013.06.13. 17:40:10

@rambo13: Nagy kő esett le a szívemről:)))

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2013.06.13. 19:09:13

@csehsorfesztival: pedig a csehsörfeszt csak jövő 7en lesz :)

Hopfanatic 2013.06.14. 10:18:05

@rambo13: reklámról szó sincs, a nagy része a sörnek elhagyja az országot. ...
Lehet, hogy akkor rosszul tudtam, de én még nem hallottam arról, hogy egy magyar és egy külföldi főzde főzött volna közösen valamit.

rambo13 2013.06.14. 11:04:35

@Hopfanatic: serforrás&pivovarsky dum ?

Hopfanatic 2013.06.14. 11:07:01

Akkor jól gondoltam, én nem hallottam róla. :-D
Akkor bocs a promoért.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2013.06.14. 12:09:39

@Hopfanatic: @rambo13: szerintem ez még mindig jobb, mint a "csaknem 200 éves múlttal rendelkező" Lasko különlegességek bemutatkozása.
Vannak ilyen első-k a történelemben. Lásd Jedlik Ányos - Siemens dinamó, de az első magyar IPA is, ami ugye szintén - ha jól tudom - Serforrás, és nem a Grabanc... és sorolhatnánk. Azért remélem, ma délután még lesz az Importerből, mert bosszús lennék, ha elfogyna...

Hopfanatic 2013.06.14. 13:17:20

@pif: nem kell aggódni lesz abból még. Titokban van tartva...

alehunter 2013.06.14. 22:37:18

az én problémám ezzel a budavári sörfesztivállal (illetve általában a fesztiválokkal/rendezvényekkel, amiket a várban tartanak) az, hogy fizetnem kell azért, hogy fizethessek a sörök kóstolásáért. ez milyen már ?!? pénzt költenék, nem is kevesett az egyéb helyeken elvert összegek alapján, de ők csak akkor engedik, ha fizetek nekik érte...hát már csak elvből sem.szóval ez a hétvége otthonülős nekem...nem is baj, itt pihen a hűtőben egy halom nem kóstolt csoda még a múlt heti főzdefesztről, no meg jó sok holland főzet a de molentől, meg a rooie dop-tól (ők nekem újak, de az első üveg után, nem lesz gond velük :) ) a sörmanufsktúrának hála (a speedway stoutért meg különösen :) )

Serkoptató 2013.06.16. 23:00:37

@alehunter: A Great British Beer Festivalra se mennél be? Az is fizetős...

A belépő önmagában nem ördögtől való. Kérdés, mit adnak érte?

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) láger (22) lager (11) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása