Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Május Csepelen - Sörpremier: Rizmajer Maibock

Május és Csepel 25-30 évvel ezelőtt igazi mozgalmi jelkép volt. A tapasztaltabb sörivók közül biztosan sokan emlékeznek még a "Vörös Csepel" című dalra. De néhány éve - főleg a sörszcénában - Csepel inkább a Rizmajer főzdétől hangos, hiszen ők voltak az egyik olyan hagyományos felfogású kis főzde, akik mertek nagyot váltani, és a kibontakozó "sörforradalomban" az egyszerű lágerek mellett izgalmas új dolgokat készíteni a hazai sörbarátoknak. Nem kevés pénzt öltek a főzde technikájába. A régi 1300 literes tartályok mellé, a főzőmester tervei alapján összerakott új, 2300 literes erjesztőtartályok is érkeztek, az ország kis főzdéi közül itt működik az egyik teljesen automata KEG-mosó berendezés is, és most már üvegbe is palackoznak, nem csak PET-be. A Rizmajer Sörfőzde Karácsonyi söréről már megemlékeztünk, és nagyon sajnáltuk, hogy olyan hamar elfogyott ez a finomság.

rizmajermaibock.JPG

Pontosan ebbéli panaszunkat olvasta egy kommentben Rizmajer Józsi, a tulajdonos-sörfőző, és gondolt egy nagyot, a gondolatot meg tett követte, így főzött a sörbarátoknak egy Maibock-ot. A Maibock egy mindig világos, általában erősebben komlózott baksör, melyet a téli hidegek elmúltával főztek. Erősebbre mint egy normál sört, hogy a melegedő időben se menjen tönkre a lágerolás alatt, és a meleg beköszöntével, április végén, májusban verték csapra. A május hagyományos sörünnep, megtelnek a teraszok, a lugasok, a kerthelyiségek, és - főleg német területen - óriási múltja és kultusza van ennek a sörnek. A májusfák állítása és a hidegűző, hatalmas tüzek gyújtása mellett a Maibock az egyik legfontosabb hírnöke a meleg tavasz elérkeztének. A májusi baksörnek akadnak édeskésebb változatai is, ám az általános jellemzőjük a gazdag, karakteres malátázottság és az ebből következő komoly extrakttartalom, valamint a bőven mért ízes, nem túl keserű komló. Igazi harapható masszív sörök, melyek a hűvös alkonyatban átmelegítenek és jól csúsznak hozzájuk - csakúgy, mint a karakteres Festbierekhez - a hagyományos sörös ételek, mint a jól bevált csülök.

Ma jártam a főzdében, és én voltam a legeslegelső, aki kapott Józsitól a sörből, úgyhogy igencsak friss a palackozás és az élmény is. A Karácsonyi Sörnél már dicsértem a címkét, ami ennél a Maibocknál talán még szebb lett. 5 féle maláta (pilzeni, müncheni, bécsi, karamell és melanoid) és Saphir komló van benne. A Saphir egy német nemesítése a Hallertau Mittelfrühnek (a nemeskomlók egyikének) csak még kevesebb az alfasav-tartalma- (2-4,5), így egy igazi, üde, zöldséges aromakomló, ami csak nagyon halványan érezteti a keserűségét.

Kitöltve gyönyörű narancsos, virágméz színű, enyhén opálos sör kerül poharunkba. Habja tojásfehér színű, és -  köszönhetően a gazdag komlózásnak - igen tisztességes. Olyannyira, hogy ki is futott a poharamból, mert egy baksörnél picit kisebbre számítottam. Ragadt is a kezem a (maláta)cukorban gazdag sörtől...

A gyors törölgetés után jöhetett az illatpróba. Egyértelmű virágméz, malátacukor, édes keksz és aztán megérkezik a komló fenyőgyanta illata, és egy kis frissen kaszált, napfényen száradó széna, kevés frissen sült kenyér. Ízében először a malátás-mézes édesség dominál, de a következő kortyoknál már markánsan megjelenik a komló friss gyantás-zöldséges karaktere. Józsi elmondta, hogy a lefőzött sörlébe adagoltak még egy kis komlót, így nyersebb, intenzívebb a zamata. A 6,5 % alkohol ellenére inkább a maláta édessége és a zamatos komló dominál a sörben, alkoholos bumfordiság nyomokban sem érezhető. Aztán záróakkordként persze menetrendszerűen megérkezik egy kis keserűség, de csak árnyalja, nem elnyomja az eddigieket. Jó kis becsapós darab, mert az édes, zamatos sör elfedi az erejét, így 2-3 korsó után igencsak megszédítheti a kerti partin mulatozó nagyérdemű fejét. Az édesség ellenére a szánkban a komló ízei maradnak meg leginkább, enyhén összehúzva nyelvünket és sokáig éreztetve az olajos gyantásságot.

Szép karakteres Maibock, nem olyan száraz, kesernyés, mint az őszi bakok, a kitárulkozó természet illatait, ízeit hozza el. Hozzá remekül fog illeni a csülök, vagy akár egy jóféle szószos sertéssült, sőt, hogy még ropogósabb legyen az a husi, én meg is locsolnám ebből a ragacsos söröcskéből.

Aki szeretné megkóstolni ezt a különlegességet, az siessen, mert csak egy tartály Maibock készült Csepelen, és ebből vasárnap - terveink szerint - mi is sokat meg fogunk inni a Rizmajer Sörház teraszán a kemencés füstölt csülök mellé...

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr735285099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kieső 2013.05.09. 19:04:48

Apropó, a vasárnapi kóstoló meghívásos alapon megy? Vagy betoppanhatok egyszerűen?

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2013.05.09. 19:48:23

@kieső: péntektől van csapon a Maibock. Vasárnapra 100 adag csülök is készül. Nyugodtan toppanhatsz. Annyi a délutánban az extra, hogy Rizmajer Józsi 17:00 körül ott lesz, és az értő közönségnek, ha van kedve, felajánlotta, hogy megmutatja a főzdét.

Bud Taste 2013.05.09. 20:37:33

@pif: Jó a pohár választás.
A színéről eszembe jut a Rogue híres Maibockja a Dead Guy Ale

www.isthisbeer.com/2012/12/15/rogue-dead-guy-ale/

BJCP pontszám?

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2013.05.09. 20:48:44

@Bud Taste: Így hirtelen? Nem így kóstoltam, majd otthon még egyszer nyugiban leülök - Illat: 10/12 Megjelenés: 3/3 Íz: 16/20 Kortyérzet: 5/5 Összbenyomás: 8/10 - Össz: 50/41, de a BJCP a Maibockot nem igazán jól karakterizálja, a leírás szerint a komló nem túl domináns, pedig a Maibocknál ez elég alapvető...

alehunter 2013.05.09. 22:02:15

@pif: azt hiszem, muszály lesz már holnap is útba ejtenem őket (ha már úgyis arra járok) :)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2013.05.09. 22:14:26

@alehunter: :)
Van üvegpalackos is nemcsak a literes PET...

alehunter 2013.05.09. 22:21:42

@pif: nnics nekem végül is sok bajom a literes PET-tel sem ebben a speciális esetben. nem lesz ideje átvenni annak az ízéből semmit, sokat nem fog pihenni benne :):):)

kieső 2013.05.10. 08:40:19

@pif: hú, hát ez remek lenne! Most megyek két hét szabira és egy ilyen élmény kezdésnek, az igazán lenyűgöző. Köszi az infót!

@alehunter: szia, sikerült szerezned az ERPÉ árpaborából?

alehunter 2013.05.10. 22:23:16

@pif: PET palackos lett; 800-ért a literes teljesen baráti ár; épp most kortyolgatom és tényleg le a kalappal előtte. nem értek én a sörökhöz, ha értenék hozzá, most biztos leírnám, valami teljes maláta dominanciát vártam, erre (természetesen a malátás édesség mellet) itt van ez a határozott (és igen friss, már-már citrusos) komlókeserű, hogy aztán meg megint mézesen édeset érezzen az ember, végül meg ismét komlósság utóíznek. tényleg perfekt darab, na, csak ajánlani tudom :)

alehunter 2013.05.10. 22:31:37

@kieső: még nem adódott rá lehetőségem sajnos, de mindenképp kíváncsi lennék rá...eddig még nem találkoztam magyar árpaborral, amiket meg kóstoltam, azok nagyon bejöttek..szinte már semmi sörség és inkább valami likőrösség, de valahogy mégis nagyon OK-k :)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2013.05.10. 23:07:38

@alehunter: no ennek örülök, hogy nemcsak nekem ízlett
:)
Nincs alapvető baj a PET-tel amúgy, csak gyorsan meg kell inni belőle a sört. Azért az üveges az csak más...

alehunter 2013.05.11. 21:59:58

@Kortyondiak: most kicsit belezavarodtam, hogy melyik cuccra gondolsz, az árpaborra, vagy a maibockra :)
a maibock csepelen, a sörházukban, az árpabor meg nem tudom hol még, de a kk blogon megadta a számát márvány úr, szóval nem reménytelen az ügy :)

alehunter 2013.05.11. 22:01:32

@pif: nagyon jóleső sör, az eddigi legjobb tőlük szerintem. remélem, nem csak átmeneti lesz, mint a karácsonyi sörük volt...ha tudtok, lobbizzatok érte, hogy legyen a rendszeres választék része.

Impavidus Mortalium 2013.05.12. 20:57:18

Sajnos nem tudtam elmenni, de hozattam magamnak belőle, most értem haza és már itt várt a hűtőben.
Nagyszerű főzet lett. Gratulálok hozzá, a szemebne egy lépcsőfokkal fentebb lépett a főzde, az az igazság, hogy az eddigi, inkább középszerű (de kétségtelenül tisztességes) söreik után nem erre vártam.

Remélem (ha a gazdaságosság is megengedi) többször engednek az élvezeti csábításnak és kihívásnak, hogy egy-egy különlegesebb, karakteresebb főzetet is készítenek a "tömegsörök" mellé.

alehunter 2013.05.12. 22:34:20

@Kortyondiak: hát arról csak annyit tudok, hogy nagyon limitált a helyek száma, ahol kapható, illetve a telefonszám :)

alehunter 2013.05.12. 22:37:18

@Impavidus Mortalium: akkor már legalább hárman vagyunk pif urral, akiknek ízlett. :)
megmondom őszintén (és remélem, Rizmajer úrnak nem jut a fülébe), én csak egy 'hibát' találtam benne: ezt a sört én nem fél literes palackba, meg literes PET-be tölteném, hanem 3.3-as kisüvegbe, meg 0.75-ös nagyba és jóval fölé lőném az árát a mostaninak, mert kicsit alulárazott :)

kieső 2013.05.12. 23:09:27

Családi program volt, de azért elnéztem Csepelre; 20h után sikerült beesnem. Egy Maibockot és egy Portert ittam, haza pedig hoztam egy bakot és egy meggyest. Ez utóbbi elég fura, csak kíváncsiságból vágtam bele, többször nem fogom inni, de hölgyismerősnek hozok, az biztos, izgalmasabb mint a tömeglágerekre épülő társai.
A Maibock egyszerűen lenyűgözött, rendkívül hangulatos sör. Vajon ugyanaz a - palackon említett - zafír (sapphire?) komló volt a 'meleg' és szárazkomló is? Remek választás volt mindenesetre.

Kortyondiak 2013.05.15. 18:13:18

Végre hozzá jutottam, nagyon szép!
Egyértelműen az élre katapultálta a főzet Rizmájer urat! Gratulálok! És megyek néhány palackot eltenni, amíg van!

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2013.05.17. 19:48:01

@kieső: a komló ugyanaz volt, pellet formájában
@Kortyondiak: Örülök, hogy egy véleményen vagyunk. Remélem, egy rendes Oktoberfestbiert is sikerül átnyomnunk a főzdénél...

Bud Taste 2013.05.18. 14:20:22

@pif: Kérdés, hogy mi a rendes Oktoberfestbier, a Spaten, vagy a Sam Adams... Én az utóbbit nyomnám inkább.

alehunter 2013.05.18. 22:19:22

@Bud Taste: legyen inkább Sam Adams szerintem is :)
bízom a lobbierődben :)
ha olyan sikeres leszel, mint a maibock-kal, a vendégem vagy egy korsóra náluk a leendő oktoberfestbier-ből :)
(csak juttasd eszembe majd ősszel)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2013.05.21. 15:30:48

@Bud Taste: A Spaten sztem a legjellegtelenebb, ha a müncheni hatokat nézzük. Nekem a HB és a Hacker jön be.
Ha már sörös fagyi, akkor nézzünk egy profit is:
www.frozenpints.com/flavors

Bud Taste 2013.05.21. 18:53:33

@pif: A Spaten csak vicc volt az alliteráció miatt:)
Nekem egyik müncheni sem jön be, ezért javasoltam a Sam Adams-t.

Jók a fagyik, de itt nincs Oktoberfestes.
Apropó, milyen lett a No Limites süti? Illett a cucchoz?

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2013.05.21. 19:53:36

@Bud Taste: Tudom, hogy nincs fest-es, de ez nem Milk Shake, hanem rendes fagyi.
Nekem az említett kettő az bejön. sam adams még nem volt meg.
A No Limit-hez a keksz elég komoly lett. Erről Danit kérdezd, neki eléggé bejött, a közönség meg közepesen volt fogékony...

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2013.05.24. 00:25:46

Én ma jutottam hozzá két palackhoz, a korábbi hozzászólókhoz hasonló jókat tudok mondani az első elfogyasztása után. Nagyon izgalmas az illata, az íze nekem elsősorban gyümölcsös-mézes-édeskés, olyasmi, amit jobb bajor baksöröknél tapasztaltam eddig. De kellően sokoldalú, a fő ízek mellett monden korty ad valami kis újat. Talán kicsit hamar elfogyott a hab, de ez legyen a legnagyobb baj és egyébként akár a szállítás (sokat rázkódótt) is okozhatta. Nálam is határozottan emelte a főzde ázsióját. Hajrá, kérünk még ilyeneket!

alehunter 2013.05.24. 22:27:12

@Bud Taste: pont mint egy Rizmajer festbier :)

alehunter 2013.05.24. 22:29:04

@promontor:
www.ratebeer.com/beer/beername/213018/
tessék nyo mni neki valami magas pontszámot pozitív visszacsatolsáként a főzde felé :)

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2013.05.26. 07:51:17

@alehunter: Majd a második üveget igyekszem számtógép előtt fogyasztani.

alehunter 2013.05.26. 21:30:09

@promontor: :) ez a sör megérdemli :)

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) Apátsági (2) apátsági (3) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) láger (22) lager (11) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) usa (3) USA (4) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása