Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Túlcsordulva - Fesztek 7végéje 1. rész - III. Belga Sörfeszt

Embert próbáló hétvégén vagyunk túl. A Vajdahunyadvár a belga, a Palotanegyed főleg a hazai söröktől volt hangos. Sok volt biz' ez, legalábbis nekem, akinek egy sörözős nap jutott csak a hétvégéből. És egy nap alatt végigkóstolni a belga nehézbombázó söröket majd rátölteni mondjuk egy-két Aventinust igencsak embert próbáló feladat. Részemről objektíven csak kora estig tudtam kóstolni...

A pénteki sokaság szerencsére elpárolgott szombat délelőttre a Vajdahunyadvárból, így aztán kedélyes, szellős sétálgatással indult számomra a III. Belga Sörfesztivál. Átvéve a kóstolópoharat körbejárattam a szemem, és megpróbáltam valami hozzávetőleges sorrendet összehozni a nagyon gazdag, és igencsak szemet gyönyörködtető kínálatból. Az üvegeseket bármikor meg lehet kóstolni, így természetesen a csapoltakra fókuszáltam. A békésszentandrásiak szilvását már kóstoltam csapon, így nyitányként egyenes út vezetett egy szilvás lambichoz. A hangzatos nevű Chapeau Mirabelle a kemény apátsági sörökhöz képest szinte üdítő, csupán 3,5% alkoholt tartalmaz. Igazi csajos sör, komlósságnak, markáns keserűnek még a nyoma sincs benne, intenzív cukros szilvakompót ízébe némi karamell és fanyar alma vegyül, nem rossz, de a magyar szilva ízével és a hozzá tartozó szentandrási komlós könnyű lágerrel nem vetekedhetik.

Továbbálltam hát, és a Lefebvre főzde (ők főzik a mézes Barbar-t többek között) pultjánál figyelmes lettem egy erősen komlózott belga ale-re a Hopus-ra. És ezzel csavarintottam is a kóstoláson, és elérkeztem a nem-belga belga sörökhöz. A Hopus jellegében egy angol típusú Imperial IPA-hoz áll közel, markánsan kesernyés komlózásával és kellemesen illatos gyümölcsösségével meg persze az utánozhatatlan belga élesztős mellékízekkel. Mindezt úgy csomagolva, hogy a 8,3%-os alkohol cseppet sem érződik ki a malátás teltségen, és a habja a komlózáshoz méltóan krémes és tartós. Üde és váratlan meglepetés volt!

Ha már így belejöttem, folytattam a nem-belgázást és megízleltem a Hercule Stout-ot, amit az FK üvegesben már kóstolt. A 9% ellenére nem éreztem olyan komplexnek és testesnek ezt sem, a csapoltból inkább a kávés pörköltség és a halvány csokoládésság jött ki, kevés aszalt gyümölccsel a háttérben, de ez egy kicsit elmaradt a várakozástól, például a közelmúltban megízlelt Angry Beast is jóval többet adott. rosszra azért ne gondoljon senki, annál jóval előrébb tartanak a belga főzdék. Itt már nagyon kínzott az éhség, és fel is kerestem az előre beharangozott sajtos pultot. Sajnos elég szerencsétlen módon oldották ezt meg idén. Ugyanis sörkuponnal (1 kupon=500 Ft) lehetett csak fizetni, azonban olyan volt az árképzés, hogy - az igencsak "fesztivál áras", 1-1 db 300-400 Ft-os - sajtokból pont nem lehetett kétfélét venni 1 söröskuponért. Így hát vettem - egyébként nagyon finom - de szintén méregdrága - szarvaskolbászt, -szalámit a szomszéd pultnál forintért. Ez egész jól passzolt is a stout maradékához.

Azért most már itt volt az ideje egy igazi belgának is. A Kwak adta magát, hozzá eperkrémes és fehér csokis belga pralinét is kóstoltam, ami mellesleg nem volt valami nagy szám. Egy Galler mellett például labdába sem rúghatna. A Kwak viszont így csapolva is remek. Enyhén alkoholos, fruttis, gyümölcsös háttérrel, szép cukros, karamelles malátával, igazi komplex, jellegzetes belga sör. De mit igyak zárásként? Sokáig vívódtam az ötödik darabon, de aztán - némi kérdezősködés után - megszületett a döntés.

A Gulden Draak újdonságára a 9000 Quadruple-re esett a választásom. Ezt nemhogy csapolva, de üvegesen se nagyon lehetett eddig látni mifelénk. (Még a Ratebeer-en is csak 100 körüli értékelés van róla.) Félbarna, nehéz, 10,5%-os alkohollal bíró, nagyon komplex sör. Szép törtfehér, tartós habbal, rézszínű testtel. Jellegzetes maláta-édes ízvilággal indul, amibe kevés gyümölcs, rágógumi és tejkaramella keveredik, hogy lecsengésében remek összhangba kerüljön egy kenyérhéjas, enyhén pörkölt, elegáns komlókeserűvel. Nagyon izgalmas és komplex sör, mindenkinek ajánlom tesztelésre.

Összefoglalva, remek élmény volt a III. Belga Fesztivál, mind a helyszín, mind a felvonultatott sörök kielégítették a magamfajta sörfetisiszta igényeit. A csaposok a cég vendéglátóhelyeiről verbuválódtak, így a Belga és a Pater Marcus egységeiből érkezők jó tapasztalatokkal és háttérinformációkkal rendelkeztek a sörökről, de a többiek is tisztesen betanulták a tudnivalókat. Néhány ifjú hölgy meg kedvesen asszisztált. Jól működött a pohármosó, csupán az ételkínálat említett problémáit tudnám előszámlálni,de ezt sajnos a hazai fesztiválok többségén megszokhattuk. Még egy remek múltidéző beszélgetés is belefért néhány odavetődött újságíróval. Maradtam volna, de hívott a Főzdefeszt forgataga, így fájó szívvel elköszöntem. De tuti jövök a következőre is!

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr524566946

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Túlcsordulva – III. Belga Sörfeszt 2012.06.09. 14:12:01

Átvéve a kóstolópoharat körbejárattam a szemem, és megpróbáltam valami hozzávetőleges sorrendet összehozni a nagyon gazdag, és igencsak szemet gyönyörködtető kínálatból.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2012.06.08. 10:03:01

A Hopus meg a 9000-es Gulden Draak van a Venenumnak:
www.venenum.hu/belga-vilagos-sorok/30-hopus-csatos-uveges-033l.html
www.venenum.hu/belga-felbarna-sorok/252-gulden-draak-quadrupel-033l.html

Én ittam mindkettőt. A Hopusról a sok komló eszembe jutott, de az IPA nem, nekem azért belgás íze is volt. A Gulden Draakot meg nem félrészegen, lefekvős sörnek küldtem volna be, ha tudom, hogy ilyen jó, mert így leginkább csak arra emlékeztem, hogy jó volt.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2012.06.08. 11:44:40

@lilakutyak: Van, van, de nem csapról...

Háát, "lefekvős" sörnek én inkább egy bumfordibb bajor duplabakot innék.
:o]

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2012.06.11. 13:32:54

@pif: gyorsan fejezd be a rovatot, mert 2 nap és itt van a nyakunkon a cseh sőőőrfeszt!

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2012.07.01. 02:02:50

@pif: Azt írod: "Részemről objektíven csak kora estig tudtam kóstolni..." Értsük ezt úgy, hogy elvesztetted a józan ítélőképességedet?

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (22) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) usa (3) USA (4) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása