Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

A Sörforradalom "lenini" útja

Serteperte megjelentetett egy írást, mely azt sugallja, hogy az "igazi" Sörforradalom a 90-es évek elején volt, amikor több, mint 300 kis sörfőzde működött szerte az országban. Én másképp gondolom. Az egy mennyiségi nyitás volt, az igazi Sörforradalom a minőségi utat járja.

Ahogy a rossz emlékű Vlagyimir Iljics Finnországban kidolgozta a permanens forradalom elméletét, úgy próbál meg blogunk is akcióterves lázálmokat és (fél)kész terveket felvázolni. Ezek nagy része egy éve még csak szép gondolat volt, de mára már sok minden megvalósult.

1. Borra sör…

Napjainkban Magyarországon igen divatosak,  és – méltán – népszerűek is a borok. A szocializmus évei alatt már-már elfeledett, ellaposodott borkultúra (termelői és fogyasztói) újra kezd kiteljesedni. Az átlag borfogyasztó polgár is egyre műveltebb és igényesebb, tudatosan, sok esetben amatőr szakértőként választ bort az ételekhez. Rengeteget olvashatunk borvacsorákról, borról és sajtról, borról és a magyar konyháról stb. A hazai éttermek számtalan szebbnél szebb példával szolgálnak, hogyan emelhető be a bor a magas gasztronómiába. Sok felső kategóriás étterem már – szinte kötelezően - saját sommelier-t foglalkoztat, de minőségi boraik címkéjén a pincészetek is gyakran szerepeltetik, milyen ételhez, milyen fogáshoz, vagy akár milyen hangulathoz ajánlják. A magyar étkezési kultúrában a sörnek jelenleg kiegészítő szerep jut. Széles körben elterjedt sztereotípiák szerint gondolkodunk csak a sörökről. Számos ilyen „beidegződést” látunk nap mint nap a multik bugyuta sörös reklámjaiban. De ahogy a borok sem csupán egy kocsmai fröccsözésről szólnak, ugyanígy a minőségi söröknek is lehet-van szerepe a magasabb gasztronómiában. Ehhez természetesen nemcsak a fogyasztóknak, hanem a vendéglátóknak és persze a magyarországi sörgyártóknak is nyitottá kell válniuk. Hiába volna igénye egy éttermi vendégnek egy édeskés, nehéz barna sörrel befejezni az ebédjét, ha az étterem csak keserű pilzenit, vagy jellegtelen világos lager söröket tart az itallapon.

 

2. Igény az igényességre

A mai magyar sörpiac 92%-át 3 multinacionális dinoszaurusz-gyár tartja a kezében. A bőcsi (Borsodi – Starbev tulajdon), a kőbányai (Dreher – SAB Miller tulajdon), a soproni és a martfűi (Heineken tulajdon). A valamivel kisebb pécsi (Ottakringer tulajdon ) már egyre kevésbé számottevő (évi kb 200 ezer hektoliteres termelés). Saját márkáik mellett ezek a sörgyárak gyártják a boltokban megtalálható ál-német söröket, és sok jó nevű külföldi sörmárka silány, licenc alapján főzött változatait. Összefoglaló jelleggel elmondhatjuk a magyar vagy hazánkban gyártott sörök nagy részéről, hogy:

 

  • Amennyiben megfelelnek az 1516-os német tisztasági törvénynek, vagyis csak gabona malátát, komlót (komlókivonatot) és élesztőt tartalmaznak – néhány kivételtől eltekintve –silány vagy újra felhasznált (máslás) nyersanyagokból főzik. Hasonlóak a koncentrátumból készült gyümölcslevekhez, vagy a tejporból készült tej(?)termékekhez – ilyen pl. az ál-német sörök mindegyike.
  • Legtöbbjükben ott szerepel alkotóelemként a kukoricadara, mely cukortartalmával dúsítja ugyan a sörlevet, növeli az alkoholtartalmat, de bélpanaszokat, fejfájást stb. okoz fogyasztójának, akár egy kukoricaszesszel kezelt pálinka-utánzat.
  • A „természetes” alapanyagok mellett mindenféle mesterséges adalékanyaggal – pl. citromsav, aszkorbinsav, kálium-metabiszulfit, pektin – rontják tovább a sört, ami szintén garantálja az olcsó előállítást, a gyors piaci hasznot és a fogyasztónak a másnapi fejfájást. – Ez utóbbi kettő kategóriába tartoznak a hazánkban legnagyobb volumenben eladott, ún. core-lager sörök. (Borsodi – kb. 1,2 millió hektoliter / év , Soproni – kb. 900 ezer hektoliter / év, és a kőbányai Arany Ászok illetve a pécsi Szalon Sör)

 

Érdekes, hogy az egyre tudatosabb fogyasztók, már igényesen választanak bort egy üzletben, vagy előnyben részesítik a mesterséges anyagokat nem tartalmazó, sőt az ún. bio-élelmiszereket, csökkentett ásványi anyagtartalmú ásványvizet vesznek, és lekapnak mellé a polcról egy jó(?) sört, amit „csak” 100-120 Ft-ért akciósan megvehetnek. Természetesen nagyrészt rendkívül ár-érzékenyek a magyar vásárlók, de sok esetben a sör kiválasztása nem csupán anyagi kérdés, hanem egyszerű információhiány. Ha megteremtődik az igény a minőségi sörökre, akkor a hazai multinacionális tulajdonú sörgyárak egy idő után, a piaci nyomásnak engedve kénytelenek lesznek anyagerős, nem összekotyvasztott, tényleg minőségi söröket IS felvenni a gyártási palettájukra, és elérhető áron forgalmazni ezeket.

3. Teremtsünk divatot!

Ennek az igényes és tudatos fogyasztói magatartásnak a kialakításához az ismeretterjesztés (újságok, internet stb.) mellett a legfontosabb eszköze lehet a divatteremtés. Első fázisban az éttermekben és/vagy fesztiválokon kell bemutatni a sörfajták sokszerűségét, a sörök gasztronómiai jelentőségét. A divat mindig valamilyen különlegességet, egyediséget üzen a fogyasztóknak. Stílust teremt, melyet, ha sikeresen tálalnak, széles körben népszerűvé válik a divatos termék. A különlegességet a fejlett sörkultúrájú országok söreinek bemutatásával, forgalmazásával lehet beemelni a köztudatba. Jó példa erre a belga, cseh, német vagy angol típusú éttermek, pubok sörkínálata. Egyre több vendéglő kísérletezik a borvacsorák mellett sörvacsorák szervezésével.

A májusban első alkalommal megrendezett, óriási érdeklődés övezte FŐZDEFESZT, végérvényesen megnyitotta a frontot, hogy a jövőben hozzájuthassunk a multik egyenlágerei helyett az igazi kézi sörremekekhez. A napokban nyitott az első olyan pub, amely magyar (felvidéki) kézműves söröket tart csapon. Remek cseh söröket tartó helyek nyíltak meg az évben. (Pivo, Hrabal) Tavasszal az első magyar "vándor-sörfőző", Armando Ochoa megfőzte a Főzdefeszt díjnyertes sörét, a Grabancot.

Az egyediséget meg azok a kis, magánkézben lévő sörfőzdék adhatják, melyek, hasonlóan a neves borpincészetekhez, különleges, kis szériás söröket tudnak készíteni és eljuttatni a fogyasztókhoz. Ezeket a kis főzdéket (pl. Békésszentandrási, Serforrás, a rozsnyói Kaltenecker, vagy éppen a debütálás előtt álló csobánkai) szükséges fesztiválokra meghívni, szakmai rendezvényeken bemutatni, hiszen amennyiben kiléphetnének a részleges ismeretlenségből, növelhetnék bevételüket, leküzdhetnék tőkehiányukat, és alkotó tevékenységüket nem kellene aprópénzre váltaniuk, illetve csak megbízható minőségű és valóban különleges söröket készítenének.

4. Forradalom a háztartásokban

A végső áttörés azonban az lesz, ha a sörszeretők alkotó fantáziája otthon a kuktákban, spájzok, pincék mélyén is szabadon szárnyalhat, a jövedéki törvény gúzsba nem kötheti. Ha pálinkát lehet (és most ne menjünk abba bele, hogy a sör egészségesebb, jóval kisebb alkoholtartalmú, a sörfőzés nem balesetveszélyes stb.), miért nem lehet otthoni körülmények között, kis mennyiségben (évi 50-100-200) literes mennyiségben saját szánk íze szerint, szabadon sört főzni? Elrontott főzet sörtől nem vakult még meg senki, maximum a szájíze lett rosszabb. Az otthoni sörfőzés nem veszélyeztetné a nagy gyárak, kisebb főzdék egzisztenciáját, hisz pl. a pékek sem mentek tönkre, mert egy törpe kisebbség otthon veszi a fáradságot és saját részre kenyeret süt. Sőt, mindez emelné a főzdei, gyári minőséget, és növelné az innovációt, hiszen a sörivók tudnák, hogy mi a mérce. Sajnos egyelőre a multik lobbija, és az általuk befizetett jövedéki adó többet ér, mint zöld utat adni a házi sörfőzőknek. Arról nem is beszélve, hogy akkor a sok milliárd bevétel, ami az otthoni pálinkafőzés legalizálása miatt kiesik, az miért nem hiányzik az államkasszának. Csak a sörfőzők aprópénze a fontos?

Le az otthoni sörfőzés tiltásával, ne kössék gúzsba a sörforradalmi nemzedék szárnyaló szellemét! Töltse be a pincéket a frissen darált maláta és a komló virágos illata, a fazekak aljára száradt cefre szaga!

FŐZZ, KOMLÓZZ, SZŰRJ!

CSAK CORE-LAGEREINKET VESZÍTHETJÜK!

ÉLJEN A MAGYAR SÖRFORRADALOM!

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr113194974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2011.09.02. 12:33:49

Úgy látom mégiscsak igaz, hogy Lenin élt,Lenin él és Lenin élni fog! Őszintén remélem, hogy a sörforradalom nem lesz nagy októberi és nem téved a lenini útra, mert akkor félhetnénk, hogy jön az ízlésterror és a gasztrofasizmus is!

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2011.09.02. 14:20:21

nahát, az összes like-olót személyesen ismerem (eddig a pontig) :)
de amúgy nagyon jó(l összeszedett) cikk ez, az ész útját járja. én meg a szív irányából közelítettem.

bizony mondom néktek, a nagy gyárak előbb-utóbb fognak reagálni (már meg is tették, csak egyelőre a minőség oltárán nem áldoztak). és én is azt mondom: ha lehetne legálisan otthon sört főzni, egyfolytában azzal kísérleteznék, hogy én legyek a következő Keller :)

Japi 2011.09.02. 17:48:26

Remek poszt! Hajrá magyar sörforradalom!

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2011.09.03. 08:59:26

@Árpa Jankó: A lényegben sztem mindannyian egyetértünk, csak Te is máshová helyezed a hangsúlyt, meg én is. Amúgy pont az a lényege ennek a "forradalomnak", hogy egy alulról jövő kezdeményezés, a sok kicsi megy (menne) a nagyokkal szemben és rákényszeríti, hogy teret engedjen és valamilyen szinten változtasson. Nem elkerülhető, hogy egy multi fölvásároljon kicsiket és ellopja az ötleteket, az sem, hogy betegye a lábát egy Sörünnep-nek csúfolt vursli-sörfesztre. De minél több pozíciót szereznek a kicsik, meg a háztartások, annál erősebb lesz a JÓ sörök pozíciója ...
@Japi: @Mantlesorrow: köszi

O Gude Ale 2011.09.03. 17:39:07

Lassan ideje lenne létrehozni a KAMpány Rohadtjó Alkoholokért szervezetet.

Gérard Duchemin 2011.09.05. 09:51:46

@O Gude Ale: "Lassan ideje lenne létrehozni a KAMpány Rohadtjó Alkoholokért szervezetet."

Ez jópofa, de a sört képtelen vagyok "alkoholnak" tartani. Tartalmaz alkoholt is, de az csak egy dolog a sok fontos, és elengedhetetlen összetevők közül, ezen tulajdonsága pl. élesen eltér a tömény italokétól. Persze van olyan ember, akinek a sör csak egy alkoholos ital, na az olyat is iszik, jó szart, pl. 9 %-os Karapczkie-t, vagy Argus strong-ot.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2011.09.06. 15:56:30

@pif: a forradalom nem igazi forradalom, amíg nem hullanak a fejek :)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2011.09.07. 06:45:29

@Mantlesorrow: Én a bársonyos forradalmak híve vagyok. A közéletből száműzni kell őket...
:o]

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (22) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) usa (3) USA (4) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása