Tegnap úgynevezett gasztroeseményen vettem részt, az Agrármarketing Centrum által a Vajdahunyadvárban megrendezett HÍR-es Íznapokon. Még mielőtt továbbmennénk, megjegyezném: a most következő cikk csupán utólagos beszámoló, mivel a rendezvény nagyjából e sorok írásával egy időben zár be - az előzetes felhívást a Folyékony Kenyér blog vállalta, még pénteken, magam is onnét értesültem róla.

Szóval adott egy első nekifutásra furcsa, másodikra pedig értelmetlen nevű fesztivál (a megfejtés egyébként a következő: a rendezők célja a Hagyományok - Ízek - Régiók nevű magyar élelmiszergyűjtemény népszerűsítése volt), amin azzal együtt is megjelent két kisüzemi sörfőzde, hogy vele egy időben zajlott épp a Budavári Sörfesztivál is, a maga armageddoni méreteivel. Ráadásul a kettő közül az egyik a magyar söripar legfényesebb állócsillaga, a Békésszentandrási Serfőzde volt - így pedig már nem csak a kolbászos lepény, a vackorpálinka vagy az orosházi banán (ami nem sör, hanem péksütemény) miatt volt érdemes kilátogatni.

A másik sörfőzde, ami kitelepült, a csepeli Rizmajer volt. Ehhez a főzdéhez hagyományosan kellemetlen emlékek kötnek: amikor először kóstoltam - helyben, a Szebeni utcában vásárolt PET-palackból -, igazán rossz volt, magán viselt szinte minden elképzelhető hibát, amit kisüzemi magyar sörökön fel lehet fedezni. A csapolt változat, amit alapértelmezésben környező csepeli kocsmákban lehet kóstolni, ennél valamivel jobb volt, de változatlanul nem érte el azt a szintet, ami megérné a háromnegyed órás utat.

Épp emiatt töltött el némi naiv bizalommal TonyCaviar bejegyzése a csepeli főzőház megújulásáról, de a fesztiválon csapolt Szebeni Ászok megmutatta, hogy olyan nagyon sok változás nem történt. Testetlen, érdektelen ivósör, enyhe muskátlis felhangokkal. Hoztak viszont ünnepi sörükből, a mézes-narancsos gyömbérsörből is, ami - ízesítését tekintve - már kellemesebb élmény volt, csak hát az alapot ugyanaz jelentette, így az áttörő élmény ez alkalommal is elmaradt. A linkelt folyékonykenyeres cikk szerint pedig Rizmajer József is a különlegességek főzésében látja már a jövőt, miután az olcsósörös vásárlóközönség egyre kevésbé képes eltartani az üzemet. Ehhez ugyan még szemlátomást fejlődnie kell a recepteknek, én mindenesetre drukkolok neki.

Annál izgalmasabb volt a Békésszentandrási Serfőzde standja, ugyanis már ismert söreiken kívül (csapolva Black-Rose, Szent András Könnye, Meggyes sör; üvegesen mindezeken felül Fekete Korsó és Arany Korsó) elhozták a XIV. Szarvasi Szilvanapra főzött, Békésszentandrási Szilvás sör névre keresztelt új gyümölcssörüket is. Mivel a főzde már bizonyította, hogy képes megbirkózni az ízesített lagersörök gyártásán oly sűrűn sorakozó buktatókkal, élvezetes végeredményt produkálva, eleve felfokozott várakozással közelítettem a standhoz. A Szilvás sör azonban várakozásaimon túlmutatóan nagyszerű sör volt (a részletes kritikát lásd itt), így különösen sajnálatos lenne, ha nem lenne folytatása. Pedig erre van esély: a főzde jelenlévő képviselőinek elmondása szerint már most is túl sokféle sört főznek a kapacitásukhoz képest, így egyáltalán nem biztos, hogy az új sör is bérelt helyet kap a palettán. Ennek megfelelően nem is kapható egyelőre sehol (talán a főzdében), így kóstolására valószínűleg a már említett Szilvanap kínálja a következő lehetőséget.