Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Sörfrissítés - 212 kilométer sok búzasörrel

Előre bocsájtanám, hogy néhány olvasó lehet, hogy virtuálisan meg fog kövezni, mert megint alkoholmentes sörről fogok írni, de állok elébe...

A sör mellett a másik nagy szenvedélyem a futás. És ha futás, akkor számomra az év egyik csúcspontja a minden júniusban - most már ötödszörre - megrendezésre kerülő ULTRABALATON. Ez egy Tihanytól Tihanyig tartó 212 km-es Balatont megkerülő verseny, melyet szent őrült egyéniek, és lelkes 5-10 fős csapatok teljesítenek. A versenyen 4-5 kilométerenként persze frissítő állomások várják a futókat. Itt a szőlőcukor, izoitalok, kóla stb. mellett lehet dinnyét és tavaly óta búzasört is kapni.

Kicsit furcsának hangzik elsőre, hogy hosszútávfutók sörrel frissítenek, de a hússzoros (!!!!) Ironman-t (76 km úszás - 3600 km kerékpár - 840 km futás) teljesítő idei győztes magyar Szőnyi Ferenc is alkoholmentes sörrel frissít, úgyhogy valami lehet a dologban. Az biztos, hogy a sörben egy csomó vitamin, ásványi anyag, nyomelem található, lúgosító, a vízháztartást is segíti, úgyhogy valóban igazi sportital, ráadásul természetes összetevőkből nyújtja mindezt, nem egy laborban összetákolt porból, amit neonkék vagy bilirózsaszín színben tolnak elénk.

Az Erdinger 2006 óta szponzorálja jelentősen a sportot és idén második éve az Ultrabalatonon is képviselteti magát. Az alkoholmentes búzájuk talán az eddigi legjobb alkoholmentes sör, amit idáig ittam. Nincs ugyan meg benne az az igazán intenzív citrusosság és karbonáció, mint alkoholos társaiban, de a túl sok szénsav sportolás közben nem is esik jól. Viszont nyoma sincs benne a szokásos édeskés, jellegzetes alkoholmentes-sör íznek, amit talán egyedül a Dreher 24 nélkülöz. És a habja is rendben van, nem úgy, mint a  Borsodi kukoricapektin italának búzának.

Az 5 fős csapatból rám eső 46 kilométer közben, ahol csak volt a frissítő ponton, mindenütt sörrel pótoltam az elveszett folyadékot és energiát, és azt kell mondjam, hogy sokkal jobban esett bármilyen izotóniás italnál. Sajnos nagyon elfáradtam a végére, így a tervezett beszélgetés a márkaképviselővel elmaradt, de majd jövőre bepótoljuk. Viszont 4-5 pohár Erdinger azért hullafáradtan is belénk fért a célban, a tihanyi Belső-tó partján. Persze egy alkoholos búzasör még ennél is jobban csúszik, de speciális esetben - sportolás, autóvezetés - melegen, azaz hidegen ajánlom bárkinek az Erdinger Alkoholfrei-t.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr473026352

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Alkoholmentes sörök 2016.02.08. 16:27:22

> Az alkoholmentes sör az első lépés a guminő felé, mondják a maszkulin férfiak. Ugyanakkor vannak élethelyzetek, amikor nem megengedhető az alkohol fogyasztása, és mégis jól esne egy sör. Olyankor ér? Mitől más az íze az alkoholmentes sörnek? H...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gérard Duchemin 2011.07.01. 08:39:13

Egyébként a ratebeer-en döbbenetes módra Ausztria 6. legjobb söre egy alkoholmentes búza. Állítólag nagyon jó. Ez: www.ratebeer.com/beerimages/992.jpg Ez egyedülálló az országok közt, hogy ilyen előkelő helyen legyen egy alkoholmentes.

Ogreface 2011.07.01. 12:59:18

@Gérard Duchemin: Tegyük azért hozzá, hogy ez 15 ember véleménye alapján van így, hiszen csak ennyien írtak kritikát róla az oldalon, ez pedig szerintem nem lehet olyan mérvadó. Méghozzá úgy, hogy ezt az alkoholmentest, egy osztrák sem rangsorolta még a ratebeer - en :)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2011.07.02. 09:16:51

@Ogreface: Bizony, az alkoholmentes búzákat azért a helyükön kell kezelni, de frissítésnek azért tökéletesek www.ironman.hu/files/kindl.pdf
lásd 29. oldal

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2011.07.02. 23:39:09

én az edelweiss-ek közül ezt kóstolnám inkább meg
www.edelweissbier.at/Artenvielfalt/EDELWEISS-Gamsbock/EDELWEISS-Gamsbock

ettől annyiradeannyira felfrissülnék;-)

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2011.07.02. 23:44:23

@Gérard Duchemin: ennek a listának a linkjét át tudnád küldeni? mert a listán, amit én megnéztedm, mint ausztria legjobb sörei, sehol sincs ez az Edelweiss izé...

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2011.07.02. 23:49:06

megvan, de szerintem ez nem alkoholmentes, csak éppen nincs feltüntetve az alkoholtartalma - light, nem mentes...

ger. duchemin 2011.07.03. 21:25:39

@armando_otchoa: Valamelyik kommentben olvastam a ratebeeren, hogy ez alkohol nélküli sör.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2011.07.04. 12:25:17

@ger. duchemin: az edelweiss honlapon nincs is fenn? Gyártják ezt még?

Amúgy nézegettem a magyar edelweiss aloldalt és vmiért kis hazánkban így kéne szervírozni
www.edelweiss.hu/inner_egeszsegunkre.shtml

ger. duchemin 2011.07.05. 09:20:06

@pif: Hát nem kéne citromozni

ger. duchemin 2011.07.05. 09:21:29

@pif: Edelweiss leszállóágban van, Ausztriában is ritkább, és keveset adnak el belőle. Volt belőle legalább 6 féle, de ott is főleg már csak a világos szűretlen van, nálunk meg kizárólag az, és az is kevés helyen.

Grinya (törölt) · http://www.grinya.hu 2011.07.05. 21:06:50

a Gamsbock valóban super jó, hál isten szokásommal ellentétben abból annak idején nem csak egyet vettem, hanem egy 6-os pakkot..
azért a normálisabb szupermarketekben én még a világos szűretlen mellett mindig találkoztam a barnával és a Hofbräuval is, itt-ott a szűrt is kapható még, csapolva persze lehet hogy csak a szűretlen világos megy, ezt a Lightot viszont még sehol nem láttam, nem lehet hogy csak exportra, a tengeren túlra gyártják?

Ogreface 2011.07.06. 21:02:30

@Grinya: Valószínűleg, ugyanis két kivétellel csak amerikaiak írtak róla. A két renitens pedig egy skót és egy új-zélandi sörkedvelő volt...

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) láger (22) lager (11) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása