...avagy beszámolója a 8. osztrák midi-

és családi sörfőzdék megmérettetésének

[Ezennel köszöntjük Mantlesorrow kollegát,
aki e poszttal debütál blogunkban!]

Még friss az élmény, így szeretném mihamarabb megosztani mindenkivel. Történt egyszer, a nagyon közeli múltban, hogy két magyar fiatalember a sógoroknál sörzsűrizhetett. A meghívást a Hofstettner sörfőzde révén kaptuk, amely főzde produktumai kínálatom állandó elemét képezik. (Link az eseményhez.)  Társam ebben az epikus kalandban Jani, aki hardcore sör(cikk)gyűjtő, immár több mint 1400 sörhöz volt szerencséje, és ebből közel 1200 darabot archivált is sörösüvegek képében a lakásában.

Amivel hamar szembesülnünk kellett, az az, hogy mivel az osztrákok kezét nem köti a tisztasági törvény, igen sokféle stílusban (és variálható összetevőkkel) dolgoznak, egészen pontosan 8 kategóriára osztották fel az induló söröket. Ez az a mennyiség, amivel egy átlagos magyar sörfogyasztó (aki megelégszik az áruházi kínálattal) egy életen át sem találkozik. Ez itt nem a hivalkodás helye, ez tény, amit le lehet vezetni a mai magyar marketek-kínálatából. Külön szerencse odaát, hogy a nagy gyárak, multinacionális serhálózat-végződések ad-1 jó söröket állítanak elő, a megfelelő változatosságban, ad-2 (ezt csak a rengeteg résztvevőből tudom következtetni) nem gyakorolnak olyan elnyomó, mindenáron domináns viselkedést a piacon mint más szerencsétlenebb sorsú országokban: pl kisebb cégek is jelen vannak a vendéglőkben, igaz kifejezetten (helyi)lokálpatrióta megoszlásban.

A menetrend a következő volt: bár mi sokáig azt hittük, hogy lesz egy szakmai és egy nyilvános nap, igazából mindkét napon a szakmai körnek volt csak bejárása (kivéve a díjkiosztó utáni bulit) az erre elkülönített helyiségekbe. Mindazoknak akiknek nem volt diplomájuk arról, hogy tudnak sört főzni, esetleg képzett sörkóstolók (létezik sör-sommelier) pénteken délután egy zsűri-előkészítő tanfolyamot tartottak. Ez nem állt másból, mint abból, hogy 6 különböző kategóriában 3 sörből kellett kiválasztanunk egy oda nem illő kakukktojást. A dolog nehezebb volt, mint azt első hallásra hihetnénk. A pilsek közül könnyen kiszűrtünk valamit, aminek az áttetszősége nem volt pilses, utána viszont meg voltunk zavarodva. Én előtte itthon gyakoroltam a megmérettetésre, de hiába voltak egész jó vaktesztjeim, az általam kevéssé ismert kategóriákban megvezettek rendesen. Hiába, már a sör is csak olyan dolog, ahol minél magasabbra mászol a fán, annál szélesebb a horizont. Azért az oklevelet, ami a zsűrizéshez kellett, elnyertük.

A zsűri tagjai

A pénteki nap egy mobil palack-töltő berendezés prezentációjával kezdődött, amelyet mi még nem láttunk, de később a holtidőben nekünk is bemutatták a működését. Egy ilyen egység tényleg kézben hordozható, kb 120-140 palackot tud tölteni optimális értékek mellett óránként. A lezárás más téma, azt manuálisan kell megoldani. (Részletek itt)

Szombaton A és B csoportokra osztottak minket és aki most irigykedik mert ennyi, és ilyen sokféle sörhöz jutottunk (ilyen rövid idő alatt) 25 Euróért per Kopf, annak elmondhatom, hogy én már másnap (szombat) reggel úgy éreztem, ez sokkal inkább munka, mint szórakozás. Délelőtt 10 órától megfeszített koncentrációval és ütemben (fél óra alatt kellett végeznünk egy kategóriával) vizsgáltuk az egyes söröket, és amikor a tradicionális specialitásokhoz kerültem, akkor döbbentem rá igazán mennyire tág is a horizont. Egy kategórián belül legalább 2-5 féle stílust zsűriztünk, és nem én voltam az egyetlen akinek a tempó sok volt -„Langsam”.

Tréningidő

Mindenesetre megcselekedtem amit megkövetelt a haza, és igyekeztem a jó sör-rossz sör szemüvegen kívül az egyes típusoknak megfelelő szempontokat is figyelembe venni. Nem volt könnyű dolgunk, hiszen a pils és a világos lager típusok esetén az osztrákok igen kifinomultan dolgoznak, megvan hozzá minden szükséges összetevő: akarat, tudás, hagyományok, alapanyagok. Itt igenis el voltunk kényeztetve. Az én meglátásom szerint ebben a két körben mindig volt egy-egy kiemelkedő, egy-két nagyon jó, pár közepes, és csupán néhány rosszabb fajta. Ez utóbbiakat nem tudom miért engedték indulni, illetve miért indították őket megteremtőik, hiszen egyértelmű volt a hátrányuk. Ők lehettek a ’minden-mindegy, most már lefőztük’ házifőzdék.

Legalábbis most. 10 év múlva elképzelhető, hogy tisztelettel beszélünk a most még kísérletező kedvű emberkékről. Pár szót a tényekről: a pilsen belül voltak cseh-jellegű, osztrák és német gyökerű sörök. Az osztrákok vitték a prímet, de az erős középmezőnyt persze a német típusú pilsek alkották. A világos lagerekben nekem főleg viennák jutottak, amely egyrészt jó, mert ezzel a stílussal mindig szerettem volna jobban megismerkedni, másrészt rossz, mert padtársam Jani mindenféle festbier-eket is kóstolgathatott, amiket bizony én is szívesen vállaltam volna, a lágyabb viennák némelyike helyett.

A nyertes, Tirolból

Összességében azt tudnám elmondani, hogy többnyire a hagyományos osztrák kategóriákban kiváló söröket ismerhettünk meg, és persze némileg a mennyiség oltárán is áldoztunk, a jobbakat, főleg a vége felé mind megittuk (itt kb.1 dl-ről beszélünk). Ennél összetettebb volt a sörkülönlegességek tábora, ahol gyors egymásutánban IPA, imperial IPA, berliner weisse, dubbelek és árpaborok váltogatták egymást. A csoportomban például volt egy majdnem teljesen értékelhetetlen árpabor (barley wine). Ezért persze nem sírtunk, de itt van még hova fejlődniük sógoréknak.

A személyes benyomásaim vegyesek, mivel hol vendégként, hol profi résztvevőként kezeltek minket. Az értékelés alatt a teremben csak hivatalos sajtósok fényképezhettek, így arról nem született képanyag. Ellenben a kastély és a gyönyörű templom meg lett örökítve. Csak javasolni tudom mindenkinek, hogy látogasson el a stájer Toszkánába, megéri. (schloesserstrasse.com, steiermark.at)  Ennek nem néztem komolyabban utána, de mivel volt refektórium elnevezésű helyiség az épületben, így az legalább annyira volt, avagy lehetett a múltban kolostor, mint kastély.

Végezetül mindenképpen foglalkozni szeretnék meghívónkkal és vendéglátónkkal. Utóbbi Alois Gratzer, aki a Gratzer-Brau prominens és dinamikus képviselője és így az egész lebonyolítás szervezője. Vele kapcsolatban kell megemlítenem, hogy az osztrák feltörekvő, innovatív sörfőző-nemzedék szinte csupa fiatalokból áll. Talán még nem sejtjük, de idővel ez a generáció ha beérik, hatalmas kontinentális bummot eredményezhet. És én azt szeretném, ha ebben a vállalkozásban a magyar sörfőző-nemzetség is részt venne, elég itt Csobánkára, vagy Gilgaladra gondolni, mert nemzetközi eredményeket nehéz lesz itthonról elérni. Könnyebb megmutatni az ilyen és hasonló eseményeken, hogy mit tudunk, akár szegény rokonként is.

Mivel tényleg azok vagyunk (sörben mindenképp), így nem szégyen ezt felvállalni és élni a lehetőségekkel. Megmondom miért gondolom így: mert körülbelül 5 évvel járnak előttünk (itt a jogi-gazdasági háttérre is gondolok), és a kontinentális Európa egyik hajtómotorjává válhatnak idővel: nincs tisztasági törvény, van viszont fizetőképes és a sörnél minőségi elvárásokkal rendelkező vásárlói réteg. Ráadásul gyönyörű poharakban kínálják söreiket, amelyek egyértelmű összefüggést sejtetnek a gasztronómia és a sör kifejezés között. A Hofstettner söreit immár jó néhányan ismerhetik Magyarországon is. Érzésem szerint teljesen rászolgáltak az eddig kialakult jó hírükre. Beleteszik mindazt amit bele kell tenni a sörbe: anyagot, ötletet és persze a szívüket-lelküket. Mindenképpen meg kell említenem, hogy találkoztunk az osztrák sörpápával, Conrad Seidl-el, aki egy kellemes ember, bár nyilvánvalóan elég kevés idővel rendelkezik.
 

Sörpápa és mi

Azért közös képre maradt időnk. Éljen az Osztrák-Magyar Sörmonarchia!