Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Prágai kolbászolás (I.)

Újabb sörbúvárokat avatunk, fogadjátok őket szeretettel!

Már régen készülődtünk a komával egy nettó sörös Prágai látogatásra, semmi zavaró általános városnézés - he-he -, csak és kizárólag sörturisztikai célpontok felkeresése és az ehhez kapcsolódó gasztronómia. Sörtúránk tervezgetésekor két cél lebegett a szemünk előtt. Az egyik, ismerkedés az újhullámos cseh vonallal, amihez az internet szolgált forrásul, a másik egy Urquell összehasonlító kóstolás különböző helyszíneken, melynek alapját a Hagymásy András féle Prágai kocsmakalauz adta. (Ezt egyébként a feleségemtől kaptam ajándékba, és igen csodálkozott, amikor bejelentettem, hogy a komámmal tervezem megvalósítani az élményt, nem vele, hiszen olyan prágai látogatáson már úgyis voltunk.)

Gyors és zökkenőmentes autókázás után már fél tizenkettőkor az egyik nagy kedvencemet, a Potrivíni sörgyár remek stout-schwarzbier hibridjét, a Merlint kortyoltuk - végre csapolva - az U Právdu-ban! No, nem is okozott csalódást a remek földes, pörkölt ízével, mely melegedve erőteljesen testesedik, gyümölcsösödik.

A szállás elfoglalása, kis pihengetés, ja meg némi Vencel téri kolbászozás után következett az általam nagyon várt Kulovy Besk a maga fantasztikusnak ígérkező választékával. Erősen kezdtünk a varnsdorfi Kocour főzde, japán vendég mestere által főzött Samurai Ipa-val.

Nagyon laza, elegáns sör, ízében cédrus, narancs, és a végén süvít a komló, nagyon jó ivású, remek darab! Ha lúd hát legyen kövér, a következő tétel BrewDog Saint 5 Am. IPA.

 

 

 

Szinében amber szerű, belekortyintva komló orgia köszönt, ami átcsap egy nagyon intenzív málnás gyümölcsösségbe, tömény és finom, a szesze pedig csak 5%. Érdekes módon melegedve savanyodik, romlik az ízképe. Bohóckodtunk még ezután valami cseh sörrel amit mi porternek rendeltünk, de kiderült, hogy "csak" egy fűszeres láger, de az előzmények tudatában említésre nem méltó.

 

 
Megfáradt harcosként haza sétáltunk, majd kis pihengetés után neki indultunk az esti bevetésnek. Már délután kiszúrtam, hogy a tőlünk két sarokra lévő ír kocsmában Velvetet mérnek (cseh ale), rá is repültünk. (Közben utánanéztem, a Staropramen gyártja és alsóerjesztésű.) Sehol máshol nem találkoztunk vele Prágában csak itt. Kicsapolva gomolygó tejszínhab, illatában limó, kortyolva édeskés, süteményes malátásság, savanykás lecsengéssel. Szerintünk inkább érdekes mint emlékezetes volt!


Újabb Vencel téri kolbász után elindultunk a másik nagy sörgyűjtőhely a Zly Casy irányába. Az út hosszú volt, megpihenni beültünk egy fiatalos, pub szerű helyre. Sajna a nevét nem jegyeztük fel. Itt végig kóstoltuk az egyik kedvenc cseh söröm a Svijansky Rytír testvéreit (Knezna és Máz) meg sem közelítik a lovagot, kár volt velük vesződni, viszont a néhány négyzetméteren rengeteg és csinos helyi erőt észlelünk; legalább ennyi! A Zly Casy-ba érve elfogyott a lendület, valamit maszatoltunk még, de már nem voltunk az érzékelésünk csúcsán, majd a legközelebbi Prága túrán jobban figyelünk és megírjuk, bocsi! 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr202826212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gérard Duchemin 2011.04.18. 09:09:23

Ej, mikor jutok el ide! Sárgulok az irigységtől.

Kortyondiak 2011.04.18. 20:19:36

@Pável:a következő turnén mi is a mini főzdéket akarjuk felfedezni(is)

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2011.04.18. 20:53:07

ejj, amindenit, lehet, hogy kinyitom a hűtőben porosodó magánimport-keltet :)

Gérard Duchemin 2011.04.18. 21:42:41

@milliliteratura: Kelt? De az 2 éve lejárt. (Ha cseh) (Mert a cseh kelt gyártása rég leállt)

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2011.04.18. 22:10:53

@Gérard Duchemin: ha tudod a választ, miért kérdezed? :) ez szlovák.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2011.04.18. 22:29:44

@Gérard Duchemin: Aki korán kelt, az még kapott cseh Kelt-t...
Érted?!!!
Tocc!
Üdv az újaknak a fedélzeten, akarom mondani a hab alatt...
:o]

Gérard Duchemin 2011.04.19. 08:43:25

@milliliteratura:

Nos, nem tudtam a választ! Igenis cseh-re gondoltam. Ugyanis én 3-at ittam meg igencsak "romlottan", fejedelmi volt mind :-)

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2011.04.19. 13:16:36

@Gérard Duchemin: ja, nem. én max borban szeretem a régit (de nem romlottat), de azt itt talán nem ildomos kifejteni :)

Gérard Duchemin 2011.04.19. 13:35:13

@milliliteratura: Hát ez nálam is csak kényszer szülte megoldás volt, hogy lejártat ittam. Sajna a csehek mér nem gyártják ezt az igazán remeket.

-kk- 2011.04.20. 22:47:19

ha megbocsátotok egy kis cseh grammatikanáciskodást (csak egy részük elütés, a többi ékezethiány):

- Potrivíni -> protivíni
- U Právdu -> U Pravdů
- Kulovy Besk -> Kulový blesk
- Zly Casy -> Zlý časy
- Svijansky Rytír -> Svijanský Rytíř

Gérard Duchemin 2011.04.21. 08:08:38

@-kk-: Ebben igazad van, de a kevésbé szorgos embereknek nehezen fűlik a foga kívülről ékezetes betűket bemásolni a blogba. Vagy blogírás közben is megy?

-kk- 2011.04.21. 08:20:23

@Gérard Duchemin: persze hogy lehet, én sem kívülről szoktam bemásolni, billentyűzettel viszem be:

hácsek(ˇ): AltGr+2, aztán betű;
felső vessző(´): AltGr+9, aztán betű;
karika(°): AltGr+5, aztán betű.

Gérard Duchemin 2011.04.21. 09:19:03

@-kk-: Mesteri. De tartok tőle, te azért tudod ezt fejből, mert nem kevésszer írsz csehül. Habár bocs, most látom, rá van föstve a billentyűre. De én ántitálentum vagyok :-)

Kortyondiak 2011.04.21. 13:53:23

@-kk-: Legközelebb odafigyelünk, bár a sörüket szeretjük, nem a nyelvüket. :)

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) láger (22) lager (11) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) usa (3) USA (4) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása