Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Már az olaszok is!

A sörvadásznak ritka alkalmat jelentenek azok az éttermek, kulináris boltok, amelyek egy adott ország finomságaira specializálódtak, és mellesleg a hitelesség érdekében sörökből sem a szokásos magyar választékból, hanem inkább pár helyi változatból szemezgetnek.

Ilyen hely a már bemutatott mexikói Arriba (melyet azóta pár hasonló követett), valamint a japán Nobu is.

Legutóbb egy szemfüles blogger hívta fel figyelmünket az Il Capriccio által üvegben árusított és csapolt Turbacci sörökre.

Hazánkba Olaszhonból eddig csak a Moretti két kitűnő és két hanyagolható söre, valamint a nem túl mély benyomást gyakorló Peroni jutott el, mind észak-Olaszországból, és nagyüzemi gyártásból.

http://www.birraturbacci.it/fotografie/birre/BirreTurbacci1.jpg

A Turbacci viszont kisüzem, valódi kézműves sörfőzde. Róma mellett alapították 1995-ben, tehát még az első nagy sörforradalom idején, amikor főleg az USA-ban, Olaszországban, és Japánban szaporodtak el gombamódra a kisüzemi főzdék.

Az Il Capriccio a Turbacci mindegyik változatát árusítja, az idénysörök kivételével. A 8 fajta nagyon széles palettát képvisel, van köztük skót típusú wee heavy, stout, strong ale, erősen komlózott és fantasztikus illatú IPA, búzasör, de még gesztenyés ízesítésű is.

Azért nem mind arany, ami fénylik. Bár egy férfiember szívét megdobogtatja a boltban egymás mellett sorakozó 6 sörcsap, el kell gondolkodni azon, képes-e az üzlet a 6x30=180 liter finomságot olyan rövid idő alatt kicsapolni, hogy ne buggyanjon meg? Ráadásul igen furcsa árképzésre vall, hogy a 3,5-4,5 dl csapolt sör 950 Ft, addig mindez 0,75 literes üvegben "csak" 1100 Ft. Bár már több blogger jelezte, hogy ég és föld különbség van a kettő minősége közt - a csapolt javára.

Én mindenesetre, óvatos duhajként, egyelőre a fenti kis üvegeket vásároltam (523 ill. 560 Ft-ért).

(És micsoda lehetőség, hogy ha az 523 Ft-osból valaki egyszerre vesz 10-et, és nem egyesével, máris 20 Ft nyereséget könyvelhet el :-))

Tegnap a Black került csapra, szerintem egy nagyon tisztességes stout ez, bár hajaz egy kicsit a cseh Merlin-re, mely egy hibrid, valahol a stout és schwarzbier között lavírozva.

Markáns, pörkölt íz jellemzi. Én, nem éreztem zavaró savanykás ízt, ellentétben Armando-val, de hát ő sokat tapasztalt kóstoló, adni kell a szavára.

Ezek a sörök igazából ételek kísérőiként állják meg a helyüket, én jobb híján pár olasz sajtot is tartalmazó sajttállal próbálkoztam, valamint azzal a epe-keserűségű olajbogyóval, amelyből csak harmadik kimerítő kísérletre sikerült 10 dekát kimérnie az Il Capriccio pincérének, 35 dekáról indítva. :-)

 

ps.
FK kollega is arra járt.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr482825077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2011.04.14. 10:28:29

ez a libás tányér (is!) szuper :)))))

Gérard Duchemin 2011.04.14. 11:04:11

@Pável: Arra különösen büszke vagyok, abból eszem a libamájat :-)

kerdesek05 2011.04.14. 11:47:01

mi az a sárgarépa színű, trapéz vmi? sajt? milyen sajt?

Gérard Duchemin 2011.04.14. 11:56:25

Az Cheddar sajt. Sajnos nem eredeti angol, hanem német, de jó. (az eredeti angol cheddar-t néha színezték valami növényi anyaggal (most nem ugrik be, mivel), de a tejbe természetes úton is kerül béta karotin)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2011.04.14. 13:59:01

@Gérard Duchemin: Milyen szép rusztikus szeletek
:o]
A Cheddar mellett az Cambozola?

Gérard Duchemin 2011.04.14. 14:37:29

Úgy rémlik az. Meg még a Grana Padano az olasz. Az a skála melleti piacon olcsó, és 10 dekánál kisebbeket is vágnak.

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2011.04.14. 23:15:10

nincs már Skála, heee! Allee, apukám, allee....

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2011.04.15. 10:40:56

látom olvastad a nagykönyvet, legalábbis a "Milyen sajtok passzolnak stouthoz, porterhez?" c. fejezetet
:o]]]

Gérard Duchemin 2011.04.15. 10:44:21

@pif: Bevallom az szimplán egy olcsó Feta. Nem magyar, azt hiszem egy dán, majd otthon megnézem a dobozát. Ha jól emlékszem, fehér, tehén van rajta, és a nevében a farm is benne van.

Gérard Duchemin 2011.04.15. 10:44:58

@pif: Részben igen, részben a pocakom így kívánta :-)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2011.04.15. 11:13:52

@Gérard Duchemin: az a piros dobozos sajnos egyre rosszabb minőségű, csakúgy, mint a fetaki fantázianevű kék. Ez utóbbi egyenesen ehetetlen, nem tudom, mit pakolnak bele.

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) láger (22) lager (11) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) usa (3) USA (4) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása