Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Ha tavasz, akkor Bécs

Az idei év első igazán tavaszi napján, nemzeti ünnepünk előtt újra Bécsbe vitt a lábam, szomjas torkom, és a felfedező vágyam.

Blogunk lelkes sörbarátai korábban már két portyát is megejtettek ide, egyet tavasszal, egyet pedig ősszel.

Most egyedül vágtam neki, pár izgalmas söröző és sörfőzde még fájó hiányként vöröslött Bécs sörtérképén.

 

Sajnos csalódással indult a nap, a Biererei hétfőn zárva tart, így most sem tudtam beszerezni pár régóta áhított angol és belga példányt. A másik nagy sörszakbolt, a Bier-Imperium azonban kárpótolt. Az amúgy elsősorban német sörökre specializálódott üzlet most jelentősen feltöltötte nemzetközi készleteit, de nem csak az egzotikumokra éhes gyűjtőknek szánt ázsiai és afrikai sörökkel, hanem pár angol, és amerikai csúcssörrel is. Így sikerült beszerezni végre egy üveg Greene King Strong Suffolk Ale-t, egy Samuel Adams Boston Lager-t, valamint pár igazi ínyencséget, Lipcsei Gose-t, és egy német 'gőzsört' is.

Súlyos, 10 kilósra hízott zsákommal róttam Bécs utcáit, és metrózgattam vagy egy órát, hogy kulturális igényemet is kielégítsem egy kis városnézéssel.

 

Végkimerülés határán értem az első sörszentélyhez, a kihagyhatatlan Siebenstern sörözőhöz. Megmentőm a szokásos  "Schweinsbraten mit Sauerkraut und Semmelknödel in dunkler Biersauce" mellett a finom bambergi füstölt malátából főzött rauchbier és a kenderes sör volt.  Eddig még nem vettem észre azt az elbűvölő plakátot, amely egy joviális sörivó urat ábrázol, amint újabb kört rendel.

 

Ilyen finomságok után már nincs megállás, siettem az 1516 brewpub irányába, ahol nagy felfedezésre jutottam, megtaláltam Bécs "bermuda négyszögét". Itt négy utca által közrezárva négy csodás sörözőt találunk, ebből kettő (1516, Schwarzenberg) saját főzdével rendelkezik, a Zum Beitelstudent pedig egy kis Burgenlandi serfőző üzemből (Rabenbräu) biztosítja a csapolnivalót.

 Zum Beitelstudent

Az útikönyvtől eltérően már nem 4 decis, hanem a szokásos űrméretű korsókba csapolják a kellemesen édeskés ászoksört, én dunkelt kértem, de ez furamód még egy szokásos félbarnánál is világosabb volt, de nagyon finom, karamelles ízvilágú. Igencsak kár, hogy a márkázott korsó mellé nem volt hasonló hollós alátét.

 

 Stadtbrauerei Schwarzenberg

Ez a viszonylag új söröző egyszer már elkerülte a figyelmemet, pedig pont a bejárata mellett mentem el, de maga az étterem a merőleges utcából nyílik. A szokásos 3 csapolt sör mellett (helles, dunkles, gemischtes) mellett szerényen bújnak meg idénysöreik. Most stout-ot mértek, ez már valóban erősen pörkölt ízű, de nem száraz, hanem inkább angol jellegű édeskés stout. Biztosan nem csak színezett lager, hisz erősen barnás habja árulkodott erről.

  

 

 

Flanagans

Ezt az ír kocsmát már máskor meglátogattuk, most idő, és gyomorkapacitás híján nem kerestem fel. Nem csak a szokásos ír sör- és angol cider fajták kaphatók itt, hanem a finoman krémes Caffreys is, ez egy angliai gyártású ír-vörös típus. 

 

1516

Mindig újra, és újra meg kell állapítanom, ez a söröző fantasztikus. Az IPA most is hozta formáját. Érdekes, hogy nekem eddig a pohár külseje mindig mézszerűen ragadt, de ez soha nem volt zavaró. Egyénként az elsőre szinte minden ízt elsöprő gyantás keserűség és illatkavalkád miatt nem érezni, hogy az ital jelentősen édeskés is, de most feltűnt. Most nagyon sok más sörük is volt, többféle hell és dunkel, búzasör, stout, de én nem tudok betelni ezzel az IPA-val. Kérdeztem a pincérlányt, tudja-e, hogy Ausztria legjobb söre ez. Ezt ugyan nem tudta, de elmondta hogy neki ez a kedvence, állandóan ezt iszogatja.

 

Már csak egy helyhez maradt elég időm, és erőm, ellátogattam hát a Bierochs-hoz. Nagyon kíváncsi voltam az Altenmünster Steinbier-re, melyről Vétek Gyuriék olyan szemléletes leírást adtak az útikönyvükben.  Az ott olvasható választék mára erősen megkopott, se ez, se barna Kozel nem volt. Viszont az Ottakringer Zwickl Rot érdekesnek tűnt. Abszolút nem rossz, nyárra remek frissítő lehetne, de inkább a látványa az izgalmasabb. Amúgy legtöbb jellegzetességében a szintén nemrég feltűnt Šariš Redre emlékeztet.

Itt még egy kellemes élmény ért, elkunyeráltam egy díszítési célokat szolgáló Adelscott-ot. A hölgy készségesen vált meg a kincstől, ám figyelmeztetett, az üveg nálam is csak dísztárgy legyen, mert ha a csekély 10 esztendős muzeális példányt felhajtom, bele ugyan nem halok, de garantáltan twiggy lesz belőlem. Ismerve azonban saját "karcsú" vonalaimat, ezt nem tudom teljesen megígérni, jót tenne egy radikális fogyókúra. :-)

 

 

 

Végül hadd mutassam meg, mely palackok voltak társaim a visszaúton (sikeresen meg is érkeztek). Ők azok:

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr52743855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szanisz 2011.03.17. 12:57:37

A sörpredátor! :)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2011.03.17. 19:24:50

Szép, tartalmas túra lehetett...
a vadászzsákmány is ígéretes.
Én is kicsit bevásároltam a havas hegyek lábánál labanc sörökbül, majd megosztom a közzel is. (de csak az élményt)
:o]

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (22) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) usa (3) USA (4) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása