Most nehéz dolgom lesz. Mert egy általunk már megénekelt búzasörről szeretnék írni, de teljesen más oldalról megközelítve. Nagyon vártam már az elfogyasztását, olvastam a kolléga korábbi írást is itt (nálunk), Ogre értékelését itt, valamint a jó öreg Jackson papa rövid felvillantását, az 500 sörös könyvében.

Ez utóbbi volt legnagyobb hatással rám:

"Minden ízében csodálatos ez a sötét búzasör, habja zabaglionét idéző krémes; aromája fűszeres-csokoládés; íze mandulás, fűszeres (talán ánizsos); vége száraz, földes."

Már pár hete vártam a megfelelő alkalomra. Úgy tapasztaltam, hogy nálam az ízek letompítottan jelentkeznek, tehát ha valaki édes, fahéjas, csokoládés jelzőket használ egy barna búzasörhöz, attól az még nem feltétlenül desszertsör, tehát régi mániám szerint ezt a sört is görög, fetás salátával kívántam elkölteni.

Ugyan nem volt fatális tévedés, de ehhez a csodához tényleg elment volna bármilyen mazsolás, rumos vaníliás édesség. De a hangsúly a vanílián van. Nem tudom mi az a zabaglione, és szándékosan nem is nézem meg ennek az írásnak az élesítéséig, de nekem az az érzésem, hogy az valami madártej szerű nyalánkság lehet, talán fagylalt.

Mert soha az életben, még ilyen fantasztikus búzasört nem kóstoltam.

Ittam már fajsúlyosan vastagot, légiesen könnyedet, karamellesen édeskést, nem túl jellegzetes, könnyen felejthetőt, de ilyet, mint ez a Weltenburger Kloster Hefe-Weissbier Dunkel, ilyet még soha!

Ja, és itt kapható: Sörspecialista