Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

A királyi pár és az udvaroncok - avagy a nagy Primátor teszt II.

Az kérem úgy volt, hogy négyünkre éppen a 8 üveges díszdoboz jut majd, de Düsamen - természetesen - beszerezte a kilencedik (illetve nulladik) kóstolnivalót is, a Primator csapat szélsőbalját. Így viszont már olyan nehéz törtszámokkal kellett dolgoznom, hogy nem tudom megmondani, mennyi jutott egy főre pontosan, ezt nézzétek el nekem. 

A teszt előtt - és közben - alaposan kibéleltük a bendőnket, a kisgömböc meséjébe illően pukkadoztnuk, pedig még csak a szortiment [ez annyira szép szakszó, érzitek az ízét is?!] felénél jártunk.

A rajthoz ezekkel álltunk: kés, villa, szalvetta, kistányér, egy megpakolt svédasztal (ikea...) és fejenként két pohár az (újabb terminus technikus!) szinkron kóstoláshoz.

Aki menet közben (f)elborult, annak a kolléga vezette tovább a pontozólistáját, az asztal alól észlelet hangok nyomán. Kollegiálisan folyt minden, éppen ahogy a sör, elvégre alkeszek úri közönség gyűlt össze Pávelnél: Duchemin; maga a Sörpecialista a Kacsa utcából; egy "amatőr" (értsd: nem elissza, hanem takarékba adja a pénzét), de lelkes kollegánk: Attila; és a házigazda.

Alább egyenként láthatók az értékelések, majd érkezik a summa summárum is.

Duchemin írkája: 

Sör neve

Megjelenés

Illat

Íz

Utóíz tartósság

A saját fajtájában

Összeg

Ležak

3,1

4

3

2,8

4

16,9

Polotmavý 13%

3,5

3,5

4

3,5

4

18,5

Premium dark

4

4

3

4

4

19

Wizenbier

2,5

3

3,5

3

2

14

EPA

4,5

4

4,8

3

3

19,3

Stout

4

4,2

5

5

3,5

22,5

Exkluziv 16%

3,5

3,2

3

4

4

17,7

Rytirský 21%

4

3

2,5

3

4

16,5

Double 24%

4,5

4

4,5

4

5

22

 

Pavelé:

Sör neve

Megjelenés

Illat

Íz

Utóíz tartósság

A saját fajtájában

Összeg

Ležak

3

3

3,5

3

3,5

16

Polotmavý 13%

       5

3

2

3

2

15

Premium dark

5

4

4,5

3

4

20,5

Wizenbier

4

3

3

3

3

16

EPA

5

3

2

3

2

15

Stout

5

4

4,5

5

5

23,5

Exkluziv 16%

4,5

4

3,5

4

4

16

Rytirský 21%

5

4

4

5

5

23

Double 24%

5

5

5

4

5

24

 

Attila kollegánké:

Sör neve

Megjelenés

Illat

Íz

Utóíz tartósság

A saját fajtájában

Összeg

Ležak

4

3

3

3

3

16

Polotmavý 13%

5

3

3

3

3

17

Premium dark

5

3

4

4

4

20

Wizenbier

4

3

2

3

3

15

EPA

5

3

3

3

3

17

Stout

5

4

4

4

4

21

Exkluziv 16%

5

3

4

5

4

21

Rytirský 21%

5

4

4

4

4

21

Double 24%

5

5

5

5

5

25

 

s végül Sörspecialistaé:

Sör neve

Megjelenés

Illat

Íz

Utóíz tartósság

A saját fajtájában

Összeg

Ležak

3,7

4,5

3,8

3,5

4

19,5

Polotmavý 13%

3

2

3,2

3,3

2

13,5

Premium dark

4

3,5

4,3

4

4

19,8

Wizenbier

3,4

2,5

4

3

3,8

16,7

EPA

3,3

4,3

4,2

3

3,5

19,3

Stout

3,8

4,6

4,4

3,9

4,1

19,9

Exkluziv 16%

3,5

2,7

4,1

3,7

4

18

Rytirský 21%

3,5

3

4

3,7

3,5

17,7

Double 24%

3,7

2,7

4,5

4,2

4,2

19,3

 

 S u m m a :

Sör neve

Duchemin

Pavel

Attila

Sörspecialista

Átlag

Helyezés

Ležak

16,9

16

16

19,5

17,1

7

Polotmavý 13%

18,5

15

17

13,5

16

8

Premium dark

19

20,5

20

19,8

19,825

3

Wizenbier

14

16

15

16,7

15,425

9

EPA

19,3

15

17

19,3

17,65

6

Stout

22,5

23,5

21

19,9

21,725

2

Exkluziv 16%

17,7

16

21

18

18,175

5

Rytirský 21%

16,5

23

21

17,7

19,55

4

Double 24%

22

24

25

19,3

22,575

1

 

Aki nem szeret se kottát, se a számokat (legföljebb a pénzt) olvasni, annak segítünk számolni:

Első - khm, természetesen - a királynői idomokkal erénykkel bíró Double 24-es!!!

Második: A férfias, a macsó, még a Guinesst is szappanért leküldő Stout!!

Harmadik, vagyis az első az udvaroncok közt: a Prémium Dark! (A fekete lovagok népszerűek udvarunknál.)

Természetesen a lemaradók sem talpas jobbágyok, hanem mind megannyian előkelő nemes úfiak, s kitekintve balkáni hátsó kertjeinkre, messze a legtöbb hazai ficsúrt legyőznék, holmi Arany Ászokkal, Borsodi Bivalyokkal méltatlan is volna versenyeztetnünk őket. A neves költő által (ki szintén az Arany nevet viselé) megénekelt párbaj pedig, miszerint a cseh vitézt oly gyalázatosan megszorongatá egy léha magyar paraszt, nos, aljas és hamis propaganda csak, vagy másképpen fogalmazva, az irodalom fantazmagórikus  képzelégése csupán. 

De beszéljenek inkább a képek:

 

 

 

 

 

 


(Pável fontoskodó szükségszerű megjegyzsése: ez a kép kakukttojás, u.is ezzel a régi akadémiai, ősszoci lexikonnal a háttérben készült kép csakis Düsamennél nálam nem készülhetett)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Vessünk egy búcsúpillanást a néhaiakra, együtt:

  

 

betűk: Pável
pixelek és számok: G. Duchemin

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr161963975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ogreface 2010.05.14. 22:35:59

Nálam is a dupla bak az első, a huszonegyes a második és a stout a harmadik.A búzája nekem jobban ízlett mint nektek.A tizenhatos nekem olyan kiegyensúlyozatlannak és kissé "durvának" tűnt.A Lezák egy kellemes "jómunkássöridemégvagytízet",a fekete finom de nekem kicsit túl vizesnek hatott.A Pale Ale és a tizenhármas is kellemes,bármikor iható sör,de semmi igazán különleges nincs bennük.Egyébként soha rosszabb kört!
Szerintem...

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.05.14. 23:52:18

engem a kimondhaatlan és leírhatatlan Rytirsky zavart össze a leginkább... Nagyon hiányzik... :P

Gérard Duchemin 2010.05.15. 22:16:59

váó, kint vannak a primátorok? Gratuláció. Majd elolvasom, de hulla fáradt <STRIKE>részeg</STRIKE> vagyok

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) Apátsági (2) apátsági (3) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (22) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) usa (3) USA (4) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása