A rendszerváltásnak a Wernesgrüner is majdnem áldozatul esett. Mert ugyan lehet kapni üzletben, persze sokkal drágábban mint a megboldogult NDK idejében, de csapolva, Budapesten talán már sehol sem. Vagy tévednénk?

Nos a vénasszonyok nyara még javában tombolt és bár már benne voltunk az októberben, de elég kellemes meleg volt, meg is szomjaztunk és meg akartam lepni valamivel Pável barátomat. Biztos sokan emlékeznek a budai rakpart mellett terpeszkedő hordó lejáratú étteremre, valahol a Margit hídhoz közel. Annak idején mindig ide szerveztem a topiktalálkozóinkat, meglehetősen önös érdekből, itt lehetett csapolt Wernesgrünert inni. (na meg fantasztikus sülthúsos tálakból lakmározni)

Meg is találtuk a hordót, de a felirat már átváltozott Wernesgrünerről Gösserre. Először be sem akartam menni, de a bejáratnál megkérdeztem a pincért: Hogy merészelt ez a Wernesgrüner lelőhely elgösseresedni? (akik most finnyássággal vádolnak, azok kedvéért megjegyezném, hogy az itthoni Gösser meglehetősen távol van az osztrák névadójától, az ilyen úgymond licensz alapján főzött sörök sajnos meg sem közelítik a licenszadót.)

Ő csak somolyogva mondta, menjünk be, nem kell elkeseredni. Felvilágosított, hogy már nincs engedélyük a Wernesgrüner csapolására, de a törzsvásárlók tudják hogy van dugiban az is. Egy kollégáját elszalajtotta hogy csapoljon két pohárral, én meg előre mentem szimatolni, hogy honnan jön a mi söröcskénk. Persze Wernesgrüner csapnak nyomát sem lehet látni sehol, valahonnan a hátsó konyhából hozták elő a habzó kelyheket. Elég bizalmatlanul szimatoltam bele, de ez félreismerhetetlenül a Pils Legende volt, igazi kiváló markánsan keserű Wernesgrüner.

És itt a fényképes bizonyíték, ugye milyen vonzó még most télidőben is?